„A Ritka, mint a fehér holló szóláshasonlat irodalmi úton, a latin corvo rarior albo fordításaként honosult meg nyelvünkben. A latin szólás az i.sz. 60–140 között élt Juvenalis római szatíraírónak, a császári Róma erkölcstelensége kíméletlen ostorozójának egyik mûvében fordul elõ. Nyilvánvalóan azonban, hogy õ sem maga alkotta, hanem a beszélt nyelvbõl merítette. Legrégebbi magyar szólásgyûjteményünkben még ritkább az fejér varjúnál is alakban fordul elõ, és csak a XVIII. század közepén, Faludi Ferenc egyik munkájában találkozunk vele mai alakjában: „Ezek a példák oly ritkák, mint a fejér holló és a fekete hattyú.” Legismertebb irodalmi elõfordulása Kisfaludy Károly Rákosi szántó a török alatt c. versének ez a mondata:

„Hej, maholnap a magyar szó Ritka, mint a fejér holló.”

Fehér holló a valóságban nemcsak ritkaság, hanem egyáltalán nincsen is. Hogy mégis beszél róla ez a szóláshasonlat, annak valószínûleg egy õsi népi hiedelem a magyarázata. Ennek a hajdan nemzetközi hiedelemnek – melynek nyomai megtalálhatók a finnek eposzában, a Kalevalában, a vogul, valamint a román népköltészetben – a magyar néphagyomány is õrzi az emlékét. Vikár Béla, a kiváló etnográfus és mûfordító talált egy olyan magyar népmondát, mely úgy tudja, hogy a holló valamikor nagyon régen fehér volt. E szerint a monda szerint Jézus büntetésbõl változtatta feketévé a hollót, mert akkor, amikor ez a madár látta, hogy nem tudják az ellenségei elõl bujdosó Jézust elfogni, azt kiáltotta, hogy „kár! kár!” Ezért átkozta meg Jézus, hogy legyen örökké fekete, és éljen örökké dögön.

Vikár szerint ez a monda az alapja annak, hogy a holló a népköltészetben gyakran úgy szerepel, mint a gyászban, bajban levõ emberek üzenetvivõje, mert hisz õ is régi bûnét gyászolja. Ezért jut eszébe nagypénteken, Jézus halála napján az õsi átok, és azért mossa akkor a fiát, hogy az újra fehér legyen, mint ahogyan az ismert dal kezdõsora is mondja: „Nagypénteken mossa holló a fiát…” Minthogy a keresztény mondák tekintélyes része régebbi, még a kereszténység elõtti motívumokból épült fel, és mivel az említett mondával rokon elemek a Kalevalában is találhatók, éppen nem lehetetlen, hogy a fehér hollóról szóló mondák már az ókorban is éltek, és az õsi mondák szokásos útján, keletrõl nyugatra haladva terjedtek el a régi római birodalom népei között.

Talán erre a mondára való hivatkozásként alakult ki az említett latin szállóige, aminek hatására az egyébként más nyelvekben sem ismeretlen magyar szóláshasonlat, a ritka, mint a fehér holló keletkezett.”