Hiába a számos "történelmi előd", Mózes, Démoszthenész, VI. György, Churchill vagy Updike, a dadogás mögött sokan értelmi vagy hallási fogyatékosságot sejtenek.

Teljesen alaptalanul, ugyanis a dadogás nem más, mint "a beszéd ritmusának zavara, amikor az ember pontosan tudja, mit akar mondani, de a hangok akarattalan ismétlése, elnyújtása vagy elakadása miatt erre nehezen képes" - mutat rá az Egészségügyi Világszervezet definíciója, tehát a szellemi kapacitáshoz semmi köze.

A homloklebenyben található beszédközpont zavarát, amely megbontja a légzés, hangképzés és artikuláció összehangoltságát, génről génre vándorló hajlam - egypetéjű ikreknél 77, kétpetéjűeknél 32 százalékban dadog mindkét testvér, a legközelebbi hozzátartozók között háromszor annyi a dadogós, mint átlagosan -, neurózis, gyerekkori trauma, baleset vagy nevelési hiba együtt, de külön-külön is kiválthatja. A beszéd megtorpanásáért közvetlenül egy késve kiadott agyi parancs miatt fellépő izomgörcs felel, ami a rekeszizomtól az ajkakig a beszéd létrehozásában közreműködő szervek bármelyikére lecsaphat, elakasztva ezzel a levegő kiáramlását. A görcs

a zöngétlen mássalhangzókra vadászik

legszívesebben, ezért a dadogók jó része például boltban nem szívesen kér húsz dekánál kevesebb sonkát, és a körülötte dolgozó embereket konzekvensen kolléga helyett munkatársnak nevezi.

Az elmúlt két és fél évezred során sokszor változott a dadogás okáról vallott nézet. Hippokratész még úgy vélte, hogy a nyelv kiszáradása a ludas, ezért pácienseit ivásra buzdította. A XIX. században a szájüreg anatómiai hibáit tették felelőssé, és szikével nyiszálták a betegek nyelvét, a XX. század első felében a dadogás lelki-érzelmi eredetét húzták alá, következésképp a pácienst díványra fektették. A hatvanas évektől a pszichoterápia háttérbe szorult, mert nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket, nálunk ekkor egy időre minden terápia a metronóm ritmusához igazodott.

Ma jelenleg 200-féle (!) bejáratott terápia létezik világszerte, többnyire komplex műfajok, ahol logopédia, pszichiátria, relaxációs technikák, néha még gyógyszerek is szerephez jutnak, de sokan az "ahány dadogó, annyi dadogás és módszer" elvét vallják. A dadogás még ma is több szempontból rejtélyes. A beszédzavar az esetek négyötödében 14-16 éves korig elmúlik, függetlenül attól, hogy foglalkoztak vele vagy sem, sőt felnőttkorban is egyik napról a másikra eltűnhet.

Azzal kapcsolatban is csak találgatások élnek, hogy a férfiak körében miért négyszer olyan gyakori, mint a nőknél, és az is furcsa, hogy a változás periódusaiban: 3-4, 6-7, 12-13 éves kor táján üt be, később már csak akkor, ha trauma éri az illetőt.

Becslések szerint a felnőtt lakosság 1 százalékának, legalább 60-70 ezer embernek okoz gondot, hogy mondandóját ne szaggatottan adja elő, aki adott esetben cetlin kér jegyet a pénztárban, és előre retteg egy fontos telefonbeszélgetéstől. "Bár sokszor éreztetik velük, hogy beszédhibájuk nem szalonképes, meglepően kevesen fordulnak szakemberekhez. Csak ha már nagyon zavar valakit saját baja, akkor keres terápiát" - véli Feketené Gacsó Mária logopédus, a beszédhibások és segítőik országos érdekvédelmét ellátó Démoszthenész Egyesület titkára. Pedig a szervezet óráira járó dadogók egyharmadának enyhül, ugyanennyinek megszűnik a beszédhibája, és már három hónap alatt is nagyot lehet előrelépni. A "valódi" dadogástól elkülönítik a beszéd folyamatossági zavarának egy válfaját, amelyre a szavak dadogásszerű ismétlése jellemző.

A dadogás jobban megviseli, frusztrálja az embert, s emiatt bizonyos helyzetekben - közönség előtt, tétre menő helyzetekben, idegen körülmények között - beszélni sem akar, vagy ha ez elkerülhetetlen, a stressz miatt a szokásosnál is jobban fog dadogni. A dadogót két másodpercet vagy hosszabb időt igénybe vevő szótagismétlés, gyakori lélegzetelakadás, a szokványosnál gyorsabb (hadaróbb) beszéd jellemzi, stressz hatására mindez roszszabbodik, ekkor erős frusztráció és a szemkontaktus hiánya jellemző. A beszédfolytonossági zavar esetén ritkább a szóismétlés, és rövidebb idő kell hozzá, a lélegzet általában nem akad el, a beszéd rendes sebességű, a stressz nem hat rá, a páciens nem frusztrált, és szokványos a szemkontaktusa.

A dadogók személyiségének vannak ugyan közös jegyei - visszahúzódóbbak, kevéssé társaságközpontúak -, ezek azonban csak másodlagosan, utólag épülnek rá a személyiségre. Közös, elsődleges személyiségjegyek inkább a hadarókra jellemzőek.

Ha valaki beszéd közben kilenc hangot hallat másodpercenként, a felnőtt hallgató az elmondottak 98, a gyerek 94 százalékát érti meg. Ha viszont tizenkilencet darál le ennyi idő alatt, ennek csak 85, illetve 63 százaléka jut el az agyig. Aki ráadásul hadar, meg is tizedeli, össze is mossa a hangokat és a szótagokat, elmosódottan ejti ki a szavakat, tovább csökkentve hallgatóságának esélyeit. Ennek ellenére a beszéd ritmikusságának ezt a zavarát elsősorban

nem is beszédhibaként,

inkább személyiségjegyként tartják számon, ahol a tünetegyüttesnek csak az egyik - ámbár legfeltűnőbb - megnyilvánulása a hangképzés elhanyagolásával járó rendellenes beszédsebesség. A hadaró eszerint nemcsak sebesen artikulál, de a legtöbb problémát gyorsan is akarja megoldani, permanensen sarkantyúzza az életet, például az asztalnál rendszerint ő végez először, és csak nagy nehezen tud rendet tartani a tárgyai között.

A tudományos magyarázat szerint a hadarás hátterében öröklött hajlam és/vagy a központi idegrendszer működési eltérése állhat. A hadaró ember általában barátságos, megértő, nyitott személyiségű, egyszóval tökéletes szomszéd, bár érzékeny, és nem túl acélosak az idegei. A tünetek mértéke szorosan összefügg a lelkiállapottal, minél ingerültebb a hadaró, beszéde annál érthetetlenebb. A kapkodó légzés, a megiramló, szaggatott beszéd, hangok, szótagok kihagyása, a pontatlan kiejtés, az egyhangú beszéddallam, hangsúly, egyenetlen ritmus ilyenkor kulminál. Mindez az olvasásban és a kézírásban is tükröződik, aki hadar, annak könnyen megszalad a keze.

A hadarás ezenfelül ragozási problémákkal, a mondatszerkesztés hiányosságaival sújthatja emberét, a gondolatok rohanása, a téma végiggondolásának a szóbeli figyelem és az emlékezet időnkénti zavarai pedig a mondandó logikai felépítését gátolják. Bár tüneteinek száma nagyobb, a hadaró mégis kevésbé él problémája fogságában, mint aki dadog - tartják a logopédusok. Részint, mert ritkán hallja hibásnak, ahogy beszél, másrészt a hallgatóság könnyebben megbirkózik vele: nem kelt derültséget, nem ébreszt türelmetlenséget. Ráadásul a hadarás ázsiója is sokkal magasabb. Már az iskolában a felkészültség bizonyítéka, ha valaki elhadarja a leckét, később pedig a hadaróról magasabb gondolati sebességet feltételeznek. (Az általában magas értelmi képesség a nyelvi megfogalmazást kevésbé igénylő természettudományok területén mutatkozik meg.) A hadarók ezért kevesebbet szoronganak, önértékelésük ritkán alacsony, sőt ha beszédhibájukra utalnak, gyakran offenzívába mennek át, nem értik, miért kellene lassítaniuk. "Ezért is nehezebb kezelni a hadarást, mint a dadogást - mondja Vinczéné Bíró Etelka beszédtanár, a Magyar Televízió logopédusa, aki szerint a sikerhez a hadaró személyiségének is változnia kell. A terápiák zöme ezért a beszédre és a személyiségre párhuzamosan irányul, de már maga a beszéd lassítása, ritmizálása is hatékony lehet.

A legnehezebb dolguk a duplázóknak van: ők a dadogás nehéz görcsein túljutva meglódulnak, vagyis "kemény munkával" kidolgozzák maguknak a hadarást, a hadarók egy részénél viszont a felgyorsult beszédszervi mozgást nem bírják a beszédszervek, ekkor elakadnak, és dadogni kezdenek.

Társadalmi hadarás

A beszédhibák bizonyos mértékben civilizációs betegségek is - ez szűrhető le egy európai logopédusokat tömörítő párizsi székhelyű szervezet néhány éve közzétett eredményeiből. Kutatásaik szerint a hagyományos életformájukhoz jobban ragaszkodó ázsiai országokban a társadalmon belül lényegesen kisebb a beszédhibás emberek aránya, mint például az EU-ban, USA-ban, ahol az embereket több, hajlamukat mobilizáló környezeti tényező és a beszédhibát előidéző társadalmi ártalom fogja körül. Beszédünk sebessége (amely beszédhibákat, főleg hadarást generál) mindenesetre a gazdasági, társadalmi fejlődéssel együtt nő, állapította meg A magyar nyelv tempója címmel 1997-ben megjelent tanulmányában Gósy Mária, az MTA Nyelvtudományi Intézetének nyelvészprofesszora. Eszerint míg 1869-ben a folyamatos élőbeszédben egy magyar átlagosan 26 szót mondott egy perc alatt, addig 1924-ben 44-et, 1960-ban 54-et, és 1995-ben már 65 szót sűrített mondanivalójába. Ezzel együtt nőtt persze az alkalmazkodás sebessége is, de nem ilyen mértékben.

Egyéb beszédhibák

A hangképzés rendellenességeit összefoglalóan pöszeségnek nevezzük. A pösze ember nem képes hangtanilag teljes értékű hangokat képezni. Fajtái: a selypesség, a raccsolás és az orrhangzós beszéd. A pöszeségnek szervi és funkcionális okai lehetnek. A beszédritmus zavarai többfélék. Aki leppegve beszél, csaknem mindig megnyújtja a rövid szótagokat is. A pattogó beszédűek pedig majdnem minden szótagot röviden ejtenek. A beszédzavarok legsúlyosabb válfaja az afázia, amikor valaki egy traumát, súlyos betegséget követően szinte egyáltalán nem tud megszólalni.

Míg az óvodások 25, az általános iskolások 10-12 százaléka beszédhibás, csak 2-3 százalékra tehető azok aránya, akiket ez felnőttkoruk végéig elkísér. A többieknek részint önmagától elmúlik, illetve a közoktatási és a fogyatékosságról szóló törvény értelmében az oktatási intézményekhez csatlakozó logopédiai ellátás 18 éves korukig segít rajtuk. A gyakorlatban azonban csak az óvodások és az alsó tagozatosok számíthatnak erre biztosan, mert felső tagozatos, illetve gimnáziumi logopédust az iskolák nem nagyon alkalmaznak. Felnőttekre, például a fővárosi Gyakorló Beszédjavító, a Budapesti Beszédjavító, a Démoszthenész Egyesület, a Seneca Beszédstúdió és a magánpraxis logopédusai várnak.

Forrás:
Linder Bálint