meglehetősen eltér a ma használt szófordulatoktól, de azért kis odafigyeléssel megérthető.

Ebben a műben Széchenyi a város lakóinak szórakozását, polgáribb életformáját igyekezett formálni és egy olyan helyet biztosítani, ahol a művészek, állami funkcionáriusok és tehetős polgárok, urak formálódó körei, csoportulásai rendszeresen találkozhattak, összejöhettek.

Idézzük meg Széchenyi Üdvlelde c. műve első bekezdéseit. Próbáld megérteni a mondandóját. Ha gondolod, játékból lefordíthatod mai nyelvezetre. Ha jól sikerül, leírhatod ide a cikk alá is, hadd lássuk, olvassuk hogyan értelmezted a szöveget, milyen szavakat, sorrendet változtattál meg az eredeti régies szöveghez képest:

"FELVILÁGOSITÁS

Ezen értekezés első része egy nemzeti temetőnek megalapítását tárgyazza. Walhalla az eszmét tán érthetőbben kitette volna. Én azonban "Üdvleldét" egy kis megszokással szintolly érthetőnek, és e' fölött magyarosabbnak és csinosbnak is tartom, mint a' három 'a'-val bővelkedő Walhallát. Mások e' következő kitételeket hiszik jobban megfelelőknek: díadla, nyugda, emlékde; csönde. - Már akármi jobb 's mi tetszik is jobban, most ide nem tartozó; elég, hogy Üdvleldét nemzeti temető cziméül kivánom használni ez alkalommal.

Bármi legyen hitünk, vallásunk; ha szórakodás által egészen el nem szédül fejünk, 's tökéletes állatiságba nem merülünk, bizonyosan fel-felnyilvánul néha előttünk életünk komolyabb pillanatiban saját belsőnk. Semmiségünk, létünknek hajszálon függése, 's belbecsünknek vajmi csekély volta tárva áll akkor előttünk, 's visszaborzadva minélelőbb menekedni törekedünk ez iszonyatos öntudattul; 's meglehet, a' fiatalsági hév, szerelem, nagyravágyás, kincs 's hirkoszorú utáni ittas felingerültségink 's általjános szórakodásinkban menekedünk is, és évekig élünk hatalmunk, bölcseségünk 's erényeink édes önámitásai vagy egyéb ábrándaink között. - Az élet alkonyán azonban, és néha az önmegismerés keserü gyümölcsének véletlen megizlelése által előbb is, mikor mindinkább sürget valami magasb hatalom magunkkali számvetésre, egymásután eltünnek a' magunk alkotta mennyország varázsképei, 's tisztán látjuk, földileg szólva, bármi jó és derék embereknek tartatánk és illyesek valóban voltunk is, milly felette parányi az, mire némi megelégedéssel tekinthetünk vissza, 's azon kevés is milly salakteli; midőn indulatink, szenvedélyink, gyengéink kicsapongási felhalmozva mutatkoznak keblünk tükrében, s a' kétség görcse vonja mellünket össze: valljon hátramaradó létünk elég hosszu leend-e, 's mi elég erőt fogunk-e lelni magunkban, mind annak csak távulrul is helyrehozására, mit lepergett létünkben elmulasztánk, elhibázánk, sőt elrontánk; s akkor, ha földi diadalink netaláni tömjéne 's innen fakadó gőgteli elbizottságunk tökéletesen el nem vakít, vagy állati kábultságba merülve eszmélő-tehetségünk egészen el nem hágy, leomlani leszünk kénytelenek azon láthatlan mennyei hatalmak előtt, kiknek kezeiben habár sajátlag legszabadabbak, átalján véve még is csak eszközként szolgálunk. - Sok erős hajlandó ugyan az ellentállásra illykor, 's független iparkodik mozogni a' nagy egyetemben; de hiába, 's bármilly nagyon viselné is homlokán eredetének az istenekkel háboruban volt jeleit, táruljanak előtte csak az öröklét kapui fel, de higgadt, éber állapotban minden mámortul menten: 's földi nyomoruságánál fogva összerogyik. - Bús és komoly az emberiség sorsa, 's még a' legerősbnek lelke is megborzad, ha pillanatilag felgördülnek annak kárpitjai.

Ember-sorsával lehetőleg kibékülni, 's elszánással élni emberileg, marad is azért a' földi legfőbb bölcseségnek öszvege; 's ha van valami, mi képes angyali vágyaink és állati gyengéink szünetlen harczai közt, némi írt bájolni létünk komolyabb pillanatira, mikor magunkba szállunk, mellyek azonban noha keserüek, bizonyosan még is a' legmagasztosbak, mert a' leglelkiebbek: az valóban semmi egyéb, mint azon szomj, azon őszinte vágy, jóllehet a' nagy egyetemben egyedül ephemer férgek vagyunk, habár csak láthatatlan parányt is, tiszta lélekkel hordani a' határtalan mindenség feldicsőitéséhez. - 'S az emberiség milliárdnyi csábszövevényei közt ugyan milly uton mivelhetni ezt legbiztosabban? Valóban sem a' hirszomj, földi nagyság, kincs és hatalom álfényü köreiben, sem az olly könnyen elkábuló sokaság apotheosisai közt, hanem egyedül azon egyszerü viszonyokban, mellyek közé minden halandó állitaték, 's hol Scytha Anacharsis lelé üdvét, mikor bejárván a' világ legkitünőbb részeit, 's bámulván más nemzetek nagyságát, meg nem romlott gyermeki kedélylyel 's örömittasan tért ismét pásztornépéhez vissza, 's mint hű rokon, hű barát, hű hazafi 's hű embertárs lehelé ki vég-leheletét; jutalmul pedig a' hűség azon díját nyeré, melly a' lelkesnek - ki azonban, míg ember, emberileg s' nem földfölötti légkörben él - legédenibb: köz megtiszteltetést, és sírhantjára a' honfi-hálakoszorút.

'S ím e' felfogás - miután a' polgári erények egyszerü szabályit hírdetém csekély erőm szerint, mióta számot veték magammal, és mennyire ezer gyengéim közt birtam, tettleg is törekedém azok hervadhatlan báját másokkal is megszerettetni - e' felfogás, mondom, hozott már több évek előtt azon gondolatra, mellyet 'Kelet Népe' czímü legközelebbi közlésemben nyilvániték: nem volna-e nemzeti kifejlésünk lépcsőfokozati közt a' teendők során tán az is, hogy mint az érintett munkámban hozám fel, a' budai hegyekben, honunk közepén, és ekkép némileg szivében állitnánk temetőt, egy szabad ég alatti Üdvleldét. "Hadd lenne vérünk jobb része ott jutalmul, vagy ha buknunk kell, lenne a' magyar, kinek ehhez kedve van, vég-vigasztalásul halálban legalább egyesülve, ha nem tudott életben egyesülni, és nem birta értelme által az elsülyedéstül megmenteni magát; 's hadd lelné e' helyen a' hátramaradtak megemlékezés-hálavirágit a' derék, vagy azoknak legalább szánakozását a' magyarnak végomladéka."

Nagyon tartottam, mennyire fogna ez soknak visszatetszeni, vagy inkább sok által semmibe sem vétetni 's ekkép becsméreltetni, 's nemcsak azért, mert tán nem egészen mindennapi, hanem legfőkép, mert mai időkben nálunk némellyek kivétel nélkül olly tulcsapongólag keverének akármibe is költészetit 's szellemit, hogy sok valóban a' megemészthetlen ábrándok árjátul ugy szólván csömört kapva, a' positivitás olly rideg mezejére sülyede, honnét a' legkisebb felemelkedés is szánakozó léghajózásnak mutatkozik. 'S igazam volt; mert Üdvleldém értésére nemcsak egy a' mindennapi örömök szük körében keringelő uracsnak ajkai redőztek szánakozó gúnymosolyra, de még a' leglelkesbek is, kiknek - fájdalom - egyikét azóta közülünk kiragadá a' végzés vas karja, 's kit most ravatal borít, vajmi könnyü szerrel kezelték azt, mit én - mint az most tán kiviláguland - korántsem mint a' teendők legsürgetőbbikét, mint valami életkérdést, vagy minden sebeinkre írt hozó panaceát, és ekkép köztehetséggel létesítendőt, de csak mint ollyas valamit hoztam fel, mi tán nem éppen időnkünti volna; mert fajtánknak, azt hiszem, felette üdvös 'magába szállását' tán nagyobb mértékben mozdíthatná elé, mint sok egyéb határ nélkül fontosabbnak látszó; 's minek élvezete - ha kérdésbe nem akarjuk venni, hogy elhunytunk után nemzeti nyilvános háladatnak tárgyai lenni legalább hátramaradtainkra nézve élvezet - tán éppen azokat fogja illetni legelőbb, ha t. i. csakugyan létesül az általam most ismét felhozott Üdvlelde - mit hiszek - kik kebleikben teli a' legnemesb vágygyal, ritka elmebeli tehetségüknél fogva az élet nagyobb szerepeinek játszására látszának meghivatva, 's tán magok sem sejték, milly nagyon közel állnak sírukhoz, 's ekkép nem gondolák, hogy legalább rájuk nézve, hamvaik számára olly helynek 's olly közméltánylatnak keresése volna a' teendők legeslegelsőbbike, hol az igazság szava előtt a' legfelhevültebb pártak rágalma is elnémul, és ekkép kibontakozva minden kisebbítő szenvedélybül, biztos révpartra köt ki az érdem.

A' nemtetszésnek 's kevés méltánylásnak érzete azonban nem tartóztatott az eszmének szőnyegre hozatalátul, valamint az most sem hátráltat annak tán végképi megalapitásátul is; jóllehet most sem érzem kevesebbé, mennyire fogna annyi és olly sürgető tennivalóink közt illy különcz bélyegü kisérlet visszatetszeni soknak, sőt nem egy által a' legméltányosbnak látszó gúny fulánkjával is érintetni.

"Hallották már - előre tudom, így fog e' dologrul némi szomszéd, sőt tán némi magyar is itélni - most pantheont is emel magának a' magyar! Kár hogy - mind mondják - nem lesz teteje, és ekkép az ott lerakandó nagy emberek rutul meg fognak ázni. Valóban szánakozásra méltó, mi mindenre nem fakad a' mai magyar! Hátramaradásai számnélküliek, a' tennivalók sora aggasztó, pénze pedig alig van, 's most holtakra forditsa kis tehetségét! hogy bizonyos maguk képzelte, vagy inkább: egyik a' másikra fogta nagy emberek egymást tömjénezzék, midőn a' magyar földön annyi élőnek még néha rágni való kenyere sincs. Ez valóban türhetlen. Vagy tán az inditványozó akar magának szép olcsón és szép okosan nemzeti sírboltot emelni, és előre éldelni az egykori maga rendelte apotheosisának ünnepét; ő, ki mindig időelőttiekrül, józan logikárul, a' teendők ABC rendérül oktatólag perorál, 's gáncsos észrevétel, sőt keserű felszólalás nélkül soha nem hagyja mások eszméit, noha bizony számtalan van, mi csakugyan hasznosb, mint egy temető." - Igy fognak szólni, sőt a' külföld majmolásával vádolni, nem kétlem.

És alkalmasint sok ideig - tán örökig - fog felette közönyös, sőt boszantó vagy szánakozó kaczajt gerjesztő állapotban tengni az egész, ha t. i. nem fejlődik az czélszerüleg ki, 's ha mindenek előtt a' magyar nem fog jobban kitisztulni salakjaibul, mint eddigelé.

A' nevetséges a' magasztosnak tőszomszédja, mikép az, mi másutt 's más körülmények közt magasztos, nálunk 's a' mi bonyodalmink között felette aljas lehet; midőn viszont az, mi különösségénél és kisded kezdeténél fogva ma közönyös, józan alkalmazás által lassanként a' legdicsőbbre emelkedhetik.

Kerítsünk be néhány négyszeg öl homoklapályt Pest városának tövében, közel mulattató helyhez, vagy tán a' barom- 's lóvásárhoz szomszédilag; ültessük be azt ákáczfával, és népesítsük e' temetőt márul holnapra minél nagyobb számmal, hadd bámuljon a' külföld nagy embereink egybesaraglyázott nagy mennyiségén; vallásra, születésre, polgári hitre azonban illő (!?) tekintettel legyünk, mikép csak egyszinüek, egy családiak 's egy véleményüek lelhessék ott nyugtokat, azaz csak Roma felkentjei, vagy egyedül a' reformatio hősei, vagy végre csupán ó hitüek, vagy unitariusok, vagy izraeliták 's effélék, de csak világért egymással összekeverve ne, lelhessék ott rokonkeblü hátramaradtaik hála-sírkövét; 's szint ez okbul a' nemzetnek egyedül csak 'tejfele', vagy csupán csak 'népe' leljen itten helyt, mint nem kevesbé vagy egyedül szolgálatban voltak, vagy csupán függetlenek (!) mert függni nem akartak, vagy szolgálatot nem kaptak, fogadtathassanak itt bé. - Jeleljük végre asztalokat görbitő, vagy respublicai egyszerüség követelésével fűszerezett lakomáink alkalmaival, egymást Üdvleldei laktársul előre ki, 's minden felsőbbség iránti némi alkalmaknál, ha t. i. rájuk szorulunk, még egészen le nem tett csuszó mászó szokásinkhoz képest, ragaszszuk még éltünkben a' Nagyok hosszú czímsorához farkul az üldvleldei virtualitást is, mit ezeknek számosbja tán, mint sok más megbecsülést, tűrni, de az őszinteség pillanatiban maga fog alkalmasint legnevetségesebbé tenni, mert 'világi embernek' mi nagy jutalom volna is az eltemettetés, mikor ugy is mindennek vége (!); a' nép embereit pedig biztositsuk kivétel nélkül, mi magátul értetődik, és természetesen bevett szokásként a' 'nemzet nevében', annak idején a' lehető legfényesb kiséretrül 's fogadásrul az Üdvleldében, 's ott a' lehető legmagasb emlékkőrül; vagy vegyünk viszont be összevissza minden hígvelejü ábrándit, minden lágyszivű phantastát, ki sokat akart, de kivinni annál kevesebbet birt, 's legyen csak csordultig megtöltve ezen, a' nagyobb érdemnek kitüntetésére szánt hely minden dibdábbal; 's maradjon elvégre - mi mind ezeknél magasb szempont - Magyarország in statu quo, dísztelen mocsárjai 's undok homok-buczkái, 's mi ezeknél több, nemzeti fejletlensége, 's szellemi majd pangása majd tulcsapongása közt 's a' t. és higyük el, nemcsak közönséges temető válik belőle, de okvetlen - mert követeléssel jár, mellynek azonban semmi meg nem felel - boszantó, sőt kaczajt vagy szánakozást gerjesztő tárgygyá is fajul és sülyed az egész.

Tegyük fel viszont, ha idővel tenger veszélyek és bajak után, mikbül megtörhetlen türelemmel és bajnoki elszánással némileg kibontakozánk, végkép üdülni kezdene vérünk, 's a' helyett, hogy most háladatlan theoriákban, felszines kisérletekben és irigy agyarkodások és hiu "mindegyik akarja vinni a' kolompot" féltékenységek közt pazéroljuk el legjobb erőnket, egy lelkes nemzetté forrna mind inkább össze a' magyar, melly nemcsak elágzó lelkesedéssel, de az állodalom minden tagját átható köz szellemmel bir, 's ha akkor a' szerencsésb ivadék elhunyt jobbjaink néhányait, kik a' kisértet óráiban el nem csüggedének, de öröki elbukástul megmenték 's mind magasbra emelék a' magyart, mirül nemzet szigoruan itélt, a' mindennapi élet elszóró körén tulemelve honunk központi hegyeiben már nyugodva lelné: 's valljon azt hiszszük, nem fogna az akkor éppen olly szent érzelmeket gerjeszteni minden nemesb kebelben, mint az most, az istennek nem elég tiszta- az ármánynak ellenben nem elég erős voltunknál fogva, némi kevés kivétellel ma általjánosan véve, alkalmasint a' nevetségesnek vagy legalább a' felette közönyösnek szinében jelenik meg?

Tegyük fel e' jobbra fordulást - 's kérdem, miért ne tennénk illyest fel; mert hiszen ha kifejthetési erőnkben 's szebb jövendőnkben nem bizunk, akkor inkább tüstént düljünk sírba, minthogy kifejthetési erőnk hihetőségén és szebb jövendőnk reményén kivül de legkisebbel sem birunk - akármiként ábrándozzék is tudja Isten milly elsőségünkrül a' felszínes elbizottság vagy a' magát kéjképekben ringató hazai kedély - mivel a' 'valónak' itélőszéke előtt csak távulrul is mint 'tökéletessel' kérkedni volna jogunk; - tegyük tehát e' jobbrafordulást fel, és meglátjuk rögtön, nem olly igen nevetséges vagy közönyös színben fog eszmém mutatkozni, kivált ha emlékezetünkbe akarjuk hozni, hogy a' megbecsültetés illyféle nyughelyei már régi időkben is léteztek, mikor többek közt Egyiptom szigorú itéletet hozott az elhunytakrul, mitül a' jobb ember éppen nem retteg, 's ujabb időkben több más nemzettel nagy Britannia is milly magaslelküleg jutalmazza meg a' hazáért jól érdemlett fiait, hol uton utfélén nemzet-emelte szobrai mutatkoznak az elhunyt híveknek, 's hol Westminster tiszteletes boltozati közé a' legállatibb sem léphet mély megilletődés és elérzékenyült kedély nélkül; mert ott a' költő, valamint a' status embere, halálos sebektül elvérzett bajnok, mint nemkülönben a' gőzerő szerencsés alkalmazója 's a' t., szóval: - minden igyekezet, melly isteni szikra által sikerre vagy érdemre fejlett, és ekkép bármilly különös utakon is a' haza-, általa az emberiség-, 's ez által a' mindenségnek feldicsőitéséhez járult, egyiránt nyeri el nemcsak nyughelyét, de a' hazafiak sőt az egész emberiség közmegtisztelését is. - 'S ha erre figyelmezünk, ha ezt átgondoljuk, nemde tüstént józanabb színben jelenik meg zsenge tervezetem, ugy hogy valóban, ha a' lelki örömök élvezete csak egy kissé van is ínyünk szerint, és istenben 's magunkban bizunk, hogy fajtánkbul még lesz valami: lehetetlen, mikép a' felhoztakat minden legkisebb méltánylat nélkül a' nevetségesnek szinpadára állitsuk. Minden azonban az eszmének alkalmazásátul függ, mi ha rövidlátólag, a' dolog csak egy oldalát tekintve, rögtönözve, 's általjában szük- vagy igen is tágkeblűleg történik, lehetetlen, miszerint a' már kezdetben elhibázott, csak szaporán ismét tönkre ne düljön, vagy legalább virágtalan állapotjábul valaha is kivergődhessék; 's okvetlen mindenkorra el lesz hibázva az egész. Ámde ennek eszközlése, ugy hogy már megindultakor, zsenge korában birjon némi méltósággal nemzeti temetőnk, nem olly könnyü, kivált ránk magyarokra nézve nem, kik - a' vallásos de divatot többé nem határozó törököt kivéve, ki hasonlólag különös becsben tartja jól érdemlett elhunytait - olly szomszédok által vagyunk környezve, kik efféle nemzettemetői eszmék iránt általján nem felette nagy sympathiával viseltetnek, 's kik a' mellett, hogy illyeseket velük született elménczkedésüknél fogva sokszor igen diadalmasan torzzá tesznek, vérünk tán éppen legjobbjait rendszerint felette különczködő, gyakorlati életre éppen nem való léghajósoknak tartják. Eleinte nagy sympathiára tehát nem igen számolhatunk, és azért annál óvakodóbbaknak kell lennünk elhunyt honfiaink kiválasztásában, mert csak így adhatunk a' tárgynak némi méltóságot."