Három személy köré csoportosított a válogatás, akik a könyves kultúra három különböző, de szorosan összefüggő elemét képviselik :Grünn Orbán (1765-1828), a nyomdász -

Dugonics András (1740-1818), az író - dr. Szalay József (1870-1937), az olvasó, a könyvgyűjtő.

200 éve, 1801-ben létesítette Szegeden az első nyomdát Grünn Orbán, a korábban Bécsben tevékenykedő nyomdász. Nála jelent meg 1808-ban Dugonics András ’Cserei. Egy honvári herceg’ című, kalandos regénye, Voltaire Zadig-jának magyarított átdolgozása. Grünn adta ki 1820-ban, már a szerző halála után, Dugonics hosszú éveken át gyűjtött szólásgyűjteményét, a ’Magyar példabeszédek és jeles mondások’–at. Dugonics személye kapcsol a harmadik szegedihez, dr. Szalay József (1870-1937), egykori szegedi rendőrkapitányhoz, akit a ’literátus főkapitány’ jelzővel illettek, már életében is. Szoros kötődése volt a magyar irodalomhoz, saját irodalmi próbálkozásai is voltak.

(Cserzy Mihály – Szalay József: Ugarimádás. Népes színmű 3 felvonásban. Szeged, 1921; A könyvről és a könyvszeretetről. Szeged, 1931; Széchenyi emlékezete. Szeged, 1937; Dugonics Andrástól Móra Ferencig. Szeged, 1937; Móra Ferenc lelki arcképe. Szeged, 1937) Ennél azonban jelentősebb irodalompártoló tevékenysége. Országos ismertségét a szenvedélyének köszönhette: szenvedélyes könyvgyűjtő volt. 10 000 kötetnyi, különleges (’grangerizált’) kézirat- és könyvgyűjteményt hozott létre. A kötetekbe a szerzők eredeti kéziratait, leveleit, fényképeit, a művekkel kapcsolatos lapkivágatokat ragasztotta. Volt Petőfi, Arany, Ady, sőt: Dickens kézirata is, levél Wesselényitől Deák Ferenchez, mind-mind a megfelelő kötetbe illesztve.

Könyvtárának darabjai egyediek és különleges értékűek voltak. Halála után a gyűjteményt két részletben elárverezték Budapesten (1939-ben és 1940-ben összesen 3040 tétel került kalapács alá). Szeged nem tudta megvásárolni az országos hírű és jelentőségű gyűjteményt.

Egy Szegednek különlegesen fontos kézirat mégis visszakerült a városba.

Az 1939-es árverési katalógus 312. tétele egy addig lappangó, kiadatlan, eredeti Dugonics-kézirat volt: ’De arcibus regni Hungariae’. Dugonics magyar nyelvű kézirata töredékben maradt. ’Aba-új-vár’-tól ’Selmecz’-ig, összesen 378 magyar vár, város adatait, történeti leírását tartalmazza 354 lapnyi terjedelemben. Dugonics az egyes erődítményekhez kapcsolódó legfontosabb eseményeket, nevezetes csatákat élvezetes, olykor személyes hangú elbeszélésben fogalmazza meg.

Minden szócikk után felsorolja a felhasznált forrásokat, a hivatkozásokban pontosan feltünteti a kötet- és lapszámot is. Legtöbbször Vályi András Magyar-országnak leírása című művére, ill. Bél Mátyás munkáira hivatkozik, de utal Anonymusra és egyéb középkori forrásokra is.

A hivatkozásokat sorszámmal látta el, összesen 1245 a hivatkozások száma, de az utolsó négyet, melyek Selmec várára vonatkoznak, nem nevezte meg a leírás végén.

A mű keletkezésével kapcsolatos két érdekes adalék. Munkács várának leírásánál 1806-os évszám (jóllehet, az 1700-as évekre is csak ritkán terjesztette ki a krónikát!) alatt áll az utolsó említésre méltó esemény: „1806-dikbann (: az én tapasztalásom szerént, Budáról a' Magyar korona Munkácsra vitetett: hogy Bonaparténak kezeitül meg-menekedgyék, de innént 23-dik Martziusban ismét Budára viszszá-hozattatott.” Regécz vára leírása elé be van ragasztva egy papírszelvény, amelyen nem Dugonics írásával, de egykorú kézírással a vár birtoklásával kapcsolatos, 1711 és 1807 közötti időre vonatkozó [Dugonics 1685-ből említi itt az utolsó eseményt], kiegészítő adatok olvashatók. Ez arra is enged következtetni, hogy az adtagyűjtésben Dugonicsnak volt segítőtársa.
Maga a kézirat végig Dugonics írása. Minden bizonnyal az adatanyag teljes vagyis Zs -ig terjedő volt, csak a rendszerezett tisztázat maradt vagy készült el tördékben.

Dugonics élvezetes stílusa miatt érdemes beleolvasni néhány leírásba:

LXIX. LIPPA.

Temes-vár-megyei Erősség. Igen szép helyenn fekszik a’ Maros menttében.

Fekvésének ékességét magam szemeimmel nem csak egyszer láttam. Nem meszsze Radnától, és Solymos várátúl. Maga a’ Földvár igen regi, de azt …

1687-dikbenn ki-mentek belőlle a’ Törökök, de úgy le rontották: hogy annak nyomára se találhattam: noha szorgalmatosan kerestem, és a’ Lakosoknak hagyománnyait is tudaklottam.

CCLXXXIX. NAGYLAK.

1598-dikbann (:933:) Minek-utána Lugassi Ferenc a’ Csanádi Erösséget a’ Törököknek fel-adta, meg-ijedvén azok is, kik Aradnak és Nagylaknak védelmezéssökre röndeltettenek; mind-a’-két várat gyalázatosan el-hagyták, melyeket ennek előtte a’ vasaltt-szívű Magyar katonák firfiassan védelmeztenek.

Voltam nem egyszer Nagylakon, de ott a’ Cisztercitáknak Monostoránn kívűl

semmi más Erősséget immár nem láttam. Széjjel kelletett hanyattatnia. Egy templom laccatik szomorú dülledékjeiben.

A mű elé helyezett ’címlap’ méretre vágott, vastag csomagolópapírból van, ezen idegen kéz írásával olvasható a latin nyelvű összegzés : ’Eredeti kézirata Magyarország várainak történeti leírásának. Dugonics András piarista rendbéli egyetemi tanártól’.

Szalay József beköttette a kéziratot, az előzékre beragasztott egy fényképet Dugonics András szobráról.

A szegedi Dugonics-Társaság, amelynek 20 éven át elnöke volt Szalay, Szeged városa támogatásával megszerezte a kéziratot. (Dugonics műve 1972-ben a Somogyi-könyvtár tulajdonába került.)