Magyar: Vasváry-Tóth Tibor SZÓFEJTŐ SZÓTÁR

Szeretettel köszöntelek a Magyar nyelv és magyar írás közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 428 fő
  • Képek - 179 db
  • Videók - 125 db
  • Blogbejegyzések - 280 db
  • Fórumtémák - 30 db
  • Linkek - 127 db

Üdvözlettel,

Magyar nyelv és magyar írás vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Magyar nyelv és magyar írás közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 428 fő
  • Képek - 179 db
  • Videók - 125 db
  • Blogbejegyzések - 280 db
  • Fórumtémák - 30 db
  • Linkek - 127 db

Üdvözlettel,

Magyar nyelv és magyar írás vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Magyar nyelv és magyar írás közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 428 fő
  • Képek - 179 db
  • Videók - 125 db
  • Blogbejegyzések - 280 db
  • Fórumtémák - 30 db
  • Linkek - 127 db

Üdvözlettel,

Magyar nyelv és magyar írás vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Magyar nyelv és magyar írás közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 428 fő
  • Képek - 179 db
  • Videók - 125 db
  • Blogbejegyzések - 280 db
  • Fórumtémák - 30 db
  • Linkek - 127 db

Üdvözlettel,

Magyar nyelv és magyar írás vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

SZÓFEJTŐ SZÓTÁR

 

Bevezetés

 

Az etimológia, a szófejtés, a szavak eredetével foglalkozó, azokat kutató nyelvészet; nem ritkán egy-egy szó eredetének magyarázatával fűszerezve. Más, mint a fordítás, de valamiben mégis hasonló ahhoz. A fordítás a szónak és a nyelvnek a jelenével és a jelentésével, az etimológia a történetével és a tartalmával foglalkozik. Lefordítani egy szöveget, és élvezetessé tenni egy másik nyelven értők számára ugyanazt; avagy megtalálni egy szó eredetét, önmagában vagy a környezetében, és azt felmutatni, hasonló bravúr. A műfordítások problémáihoz tartozik, hogy az igényes fordítások is sokszor megjobbíthatók, legalábbis úgy érezhetjük, hogy ha mi fordítottuk volna, akkor más lehetett volna. Talán jobb is. És ezt sokan megtapasztalják azok közül, akik fordítanak. Akkor hát mit akarunk? A szófejtések esetében szintén gondolhatjuk úgy, hogy „az én véleményem szerint, jobb lett volna a saját változatom”. A fordítás is szabályok szerint készül, a szavaknak jelentése van, de bizonyára nem mindegy, hogy azt ki, hogyan fogja meg. A szófejtés is szabályok mentén halad, amíg vannak szabályok, utána pedig csak tapogatódzik. És van úgy, hogy a műfordítás és a szófejtés is akkor talál a dolgok közepébe, amikor a mester kockáztatni mer, és nem a tudására, hanem a szimatára, a megérzéseire hagyatkozik. A nyelv és a nyelv környezete nagyon bonyolult dolog. Van úgy, hogy az érzéseink, az ízlésünk, és a tudásunk különbözik. Elég baj ez. De ne haragudjunk érte. A nyelvészet mégsem minden. Vannak még fontosabb dolgok is.

Az itt összegyűjtött szavak nem annyira a mindennapi élet, hanem inkább a teológia, a mitológia, a hagyomány, a történelem és a misztika köréből származnak. Érthetően azért, mert a múltat és az eredetet inkább ott lehet megtalálni. A régi elnevezésekben, minősítésekben, tulajdonnevekben.

Ennek a „szófejtő szótárnak” nyugodtan adhatnánk azt a címet is, hogy nemzetközi-magyar, vagy többnyelvű és magyar szófejtések; de ez a megnevezés, még ha szakmai szempontok szerint helyesebb is volna, mint szimplán a „magyar szófejtő szótár” elnevezés, mégsem törvényszerű, hiszen az effajta megállapítás e szótár valós szándékainak nem egészen felelhet meg. Azért, mert ez a szófejtés számos, olyan, ma nemzetközinek, avagy a magyar számára idegennek tekintett szó megfejtésével is foglalkozik, melyek szerintem valójában nem különféle többnyelvű idegen szavak, hanem magyar szavak. Vagy legalábbis ősmagyar eredetű szavak. Tehát a történeti etimológiai szótár elnevezés is jó lenne, mely a szavak történeti múltját vizsgálja. Az egyszerűség kedvéért én mégis a tömör szófejtő szótár meghatározásnál maradtam.

A szótárban található szóelemzések egy része különféle írásokban már megjelent, s én csu­pán a felidézésükre szorítkozom, de több olyan is van köztük, melyek a saját gyűjtéseimnek tekinthetők. Ez érthető, hiszen az itt található téma a jelen pillanatig elutasításban részesült, és azt állítani, hogy már eléggé közismert megállapításokról lenne szó, sajnos nem lehet. Mint ahogy a mondás tarja — az ismétlés a tudás anyja. Ezért bátorkodtam ezúton néhány olyan szófejtésre is ráirányítani a figyelmet, melyek tőlem független neves kutatók leleményét dicsérik.

Remélhetőleg a mostani helyzet változni fog, és a magyar nyelv megítélésével kapcsolatban radikális átalakulások fognak történni. És el fog végre készülni egy olyan hivatalos Magyar Értelmező Szótár is, amilyen eddig még nem volt, és az majd a magyar nyelv ősiségével kap­csolatos jelen észrevételeinket is végre tartalmazni fogja. És legalább minden eddigi finnugorizmustól mentes lesz. — A Magyar Tudományos Akadé­miát valami módon mindenképpen „kényszeríteni” kellene erre. Mert ha csak rajtuk múlik, egy ilyen mindennél fontosabb szótár még száz év múlva se fog elkészülni!

A magyar nyelv sajátságait, nyelvtudományi részismereteit, melyek a szófejtések tudomá­nyos hátterét láthatóvá tennék, összegezni nem áll módomban. (Így például a rovásírás gyakran hasznosítható ismeretét.) Mert az egy külön munkára tartozik. S írásom szűkös keretei ezt nem engedik. És a szakirodalom ezen a téren már amúgy is adott néhány használható könyvet, melyekből az érdeklődő információt meríthet.

Az egyik leglényegesebb és egyben legérdekesebb adalék azonban mindenképpen az, hogy az egyszerű magyar embereket, akiknek nyelvében az itt boncolgatott igazság évezredek óta él, ez az egész probléma elkerüli; őket érthető módon nem érdekli, hogy a tudósok a magyar nyelvet hova sorolják. Ebben a vonatkozásban Ők a nagyok és a dicsőségesek. A tudomány ártalmas elméletei viszont, mint amilyen például a finnugor elmélet, az ősi igazság pilléreit kikezdik, és módszeresen tönkreteszik.

A nyelvészkedés és a nyelvtudomány (főleg amióta az eredetkutatással is összekapcsoló­dott) rendkívüli tévedésekre ad alkalmat. A finnugor elméletes nyelvtudomány is óriási téve­déseket hozott köztudatba, úgy, mint megfellebbezhetetlen igazságokat. Mert jól tudják, hogy „nyelvében él a nemzet” – és ők ezért éppen ezt akarják tönkretenni. Ugyanakkor ez sar­kall bennünket, hogy származáselméletünket a tévedésektől megszabadítva, ezt a tudományos csorbát kiigazíthassuk. És a ránk erőszakolt láncokat leverhessük.

A magyar emberek, az erdélyiek, a felföldiek és a más tájakon lévők, az anyanyelvük miatt bizony olyan sokat szenvedtek; hogy már régen itt az ideje, hogy jobban odafigyeljünk, és minden tehetségünket latba vessük, s a dolgok eddigi menetén változtassunk.

Fel kell tenni például a kérdést, hogy a magyar nyelv, az azt beszélők számára miért oko­zott annyi szenvedést? Nem lehetséges-e, hogy azért, mert ez a nyelv a többinél ősibb, maga­sabb rangú és egyedülállóbb, és ez másokat, nem tudni miért, különösen bánt és irritál(!?). Mert például bizonyíthatónak látszik, hogy a világ ismertebb tulajdonneveinek jelentős részét, a más népek, a réges-régi magyarból örökölték vagy orozták.

 

A szófejtések kapcsán mindig vegyük figyelembe, hogy sokszor több ezer év (olykor még annál is több), természetszerűleg korlátolt és elszigetelt, alakváltozást, fonetikai kopást, keveredést és módosulást előidéző körülményeinek játékával, mondhatni megismételhetetlen történéseivel van dolgunk. — Ezek befolyásolták azt, hogy egy-egy, eredetét tekintve régi szó, ma éppen olyan, amilyen. Mert változatok sorozatán ment keresztül. Azon kívül tudjuk, hogy ebben a sajátosan magyar hangugratás, rovás, visszafelé olvasás, és egyéb változásokat vagy torzulásokat okozó – az idegen felhasználók saját nyelvéből és gondolkozásmódjából fakadó – tényezők is közre játszottak. Ezeket, ha nem vesszük figyelembe, teljesen érthető, hogy számunkra szófejtéseink sajnos furcsaságoknak vagy nevetséges erőfeszítéseknek látszanak.

Mindenesetre arra, hogy az eddig felmutatott vizsgálataink eredményeit a tudósok mindenestül megcáfolhassák, a tudomány alkalmatlan. A szófejtések igazsága ellen többnyire éppen csak annyi bizonyíték hozható fel, mint amennyi mellettük szól. Ezeket egyenként megmérni pedig a tudomány se tudja. Arról nem is beszélve, hogy a tények túlnyomó többsége a tudományos célirányhoz képest más irányba mutat; amitől is a szófejtések valóságos értéke cáfolhatatlanná válik. Ez pedig, érthető módon, rendkívül problematikus helyzetet eredményez.

A tudósok mániája, hogy a nekik nem megfelelő irányultságú dolgokat anomáliáknak nevezzék. Jelen pillanatban is, de ez így volt a múltban is, és így lesz a jövőben is, a tudományos rendszereken kívül, mellettük és a környezetükben (a „senki földjén”) anomáliáknak nevezett, be nem illeszthető és kirekesztett értékek sokasága található.

Ezért a tudomány előszeretettel húzódik vissza a kényes problémák és helyzetek vizsgálatától. Melyek nem egyebek, mint maguk az anomáliák. Mert a tudomány nem szeret olyan igazságokkal foglalkozni, melyek nem férnek a látóterébe, és ezért egyszerűen anomáliákká rágalmazhatók. A tudósok tudják hogy vesztettek. Csak azt nem tudják, hogy hol?, hogyan? és mit? — ezek pedig szuper tudományos kérdések. Tessék, válaszolni rá.

Ahol megszűnik a tudomány törvényeinek hatalma és érvénye, az végül mindig a Kezdet felé, tehát „visszafelé” halad. Ezt az irányt a tudomány nagyon nem szereti, hiszen az őshagyományban, a Kezdetben, az ellentétes irányban, a tudomány eredményei nem léteznek. A tudományos világ ezért a Kezdet fürkészésétől (hát még a megismerésétől!) úgy fél, mint az ördög a tömjénfüsttől.

Ez pedig máris azt világítja meg, hogy ezek szerint, azon a területen, ahol a tudomány mindig is működött és felvirágzott, sőt, ahol az élettere biztosítva van, ott rendellenesség, eltérés, visszásság, ferdeség, hiba és visszaélés (más szóval korrupció) lehetséges, sőt, ezek egész sokasága hemzseg. Ezt éppen a tudomány ismeri be, amikor az igazságot például anomáliának próbálja nevezni. Az anomália tudniillik pont az előbb felsoroltakat jelenti: tehát úgy, mint rendellenesség, eltérés, visszásság, hiba stb. — Ezért, ha a tudomány világában, ahol a tudósok dolgoznak, és a tudomány él, ilyesmi lehetséges, hogy anomáliák fölüssék a fejüket, még ha a tudományos körökön kívül is; akkor az a világ, finoman fogalmazva is, nincs a helyzet magaslatán! Hanem lefokozott állapotban sínylődik.

Ezzel ellentétben az őshagyomány és a Kezdet világa, a mostanival szemben, máris behozhatatlan előnyben van. Mert ott a tudomány eredményei semmitmondóak. Valószínűleg azért, ez azért lehetséges, mert annak a valóságnak a mostani világ romlottságához semmi köze sincsen. Tehát tiszta.

Ez a különbség az aranykor (a Kezdet) és a vaskor (a mostani idők) között.

Szerintem ez annyira egyszerű, hogy bárki megértheti. Teljesen racionális és értelmes.

Az itt következő szófejtések tehát a tudomány szájízének nem egészen felelhetnek meg, de annyi baj legyen, romlottat (értsd: korrupttat), ott, ahonnan ezek a szófejtések jönnek, és ahová ezek a szófejtések mennek: nem szolgálnak fel. Ezt vagy elfogadjuk, vagy nem. Ízelítőnek ennyi is elég.

 

Ezeket csak a becsületesen gondolkozók kedvéért írtam ide.

Végül megjegyzem, hogy tudomásom van róla, hogy olvasóim, főleg a műveltebbek és a szakértelemmel is bírók, az előbbiek ellenére is értetlenkedni fognak. Ezt előre látom. Azt is, hogy légből kapott állítások sokaságának fogják tartani azt, amit szófejtésekként közzé tettem.

Ez nem baj. Erre csak azt tudom mondani, hogy megállapításaim ellenőrizhetők. A hivatalos és tudományos álláspont pedig (mely az én eredményeimmel jelenleg nem szimpatizál) még változhat. És változnia is kell. Jó lenne erről is tudomással bírni, miközben ezt az írást valaki megítéli. — És ezek a szófejtések is változhatnak. Csak utánuk kell nézni. Alaposabban, mint ahogyan én tehettem. És még az is kiderülhet, hogy több részletük elfogadható.

Ha közülük akár csak egyetlen egy is hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar etimológia bármelyik szócikke megjobbítható legyen, már megérte. És nem volt hiába.

Azonban ne tévedjünk. A jelenlegi hivatalos magyar etimológia szörnyen hiányos és hibás. Feltétlenül ebből a megállapításból kell kiindulni. Hozzátéve még azt, hogy az összes többi nyelvi etimológiák alapvetően téves megállapítások sokaságát tartalmazzák. Ehhez képest mindegy, hogy ez a kis magyar szófejtő szótár milyen elbírálást kap. Jó irányba haladnánk, ha idővel, ennek tartalmi vonalát javítanánk, bővítenénk és folytatnánk.

A nyelvészet, különösen pedig ami a szófejtéseket illeti, rendkívüli tévedésekre vezethet. Ez az írás is, minden oldalával, annak bizonyítéka, hogy ez a tudomány eddig kimondottan rossz irányba haladt.

 

A megértéshez és a tisztánlátáshoz segítségül, a szótárrész után, az utószóban, néhány alapvető szempontot azért még rögzítettem. Melyek nélkül azt hiszem nem is igazán érthetjük meg az egészet.

A felhasznált irodalomban feltüntetett könyvekből a legfurcsábbnak látszó szófejtések mondanivalói is rekonstruálhatók, és ellenőrizhetők.

A sok-sok kiváló könyv közül nem szívesen emelek ki egyet sem, hiszen minden könyvben van valami érték, ezért halkan és óvatosan, hogy a többiek zokon ne vegyék, nevezem meg Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című 1968–1973-as, három kötetes kiváló művét, melyet egybekötve, 1993-ban és 1997-ben, majd pedig 2001-ben is, Amerikában és Magyarországon többször is, újra kiadtak. Dr. Baráth Tibor (1907-1992) a Budapesti Egyetem (ELTE), és a Párizsi Egyetem tanszékvezető professzora, a párizsi Magyar Intézet titkára, a kolozsvári, bécsi, és montreali egyetemek tanára volt. Élete legfőbb feladatának a magyar őstörténelem földerítetlen ismereteinek felkutatását és bizonyítását tartotta. És sikerült neki. Több mint száz írása jelent meg magyar, francia és angol nyelven.

Senki ne gondolja, hogy ez minden (ami a szófejtések mennyiségét illeti), mert ezeken kívül még rengeteg (akár egész lexikonra való) megfejtés van, melyek mind, most csupán hely hiányában nem közölhetők.

 

Nincsen a világnak olyan archaikus kultúrköre, melyben a magyar elemek, még így, sok-sok évezred távolából figyelve is, ne volnának szembeszökően jelen! — Aranykor; történelem előtti kor; Sumer; Egyiptom; Bábel; Mezopotámia; India; Kína; Afrika; görögség; zsidóság; maják; inkák; kelták stb.

És nincsen a világban a magyaron kívül még egy olyan ma létező nyelv, mellyel ezek az összefüggések hasonlóan kimutathatóak volnának.

 

Mint látható, a szóelemzések tekintélyes része a magyarok isteni származásával, kapcsolataival és ehhez társuló, hasonló következtetésekkel, teológiai és kultúrantropológiai megállapításokkal van tele. Ezen senki ne akadjon fenn. A több évezredes kötélhúzás és szellemi harc ennek jegyében telt. A történelem előtti időktől fogva, az ókoron keresztül, a tét a magyarok istenismerete és a később ebből tért hódított és megerősödött többi valláseszmék közötti versengés, valamelyik irányzat győzelme vagy bukása volt. Az eredeti istenismeret (a magyar, az egyiptomi és a sumér) abban állt, hogy az Isten és az ember, egy és ugyanaz. Sokáig úgy tartották, hogy az istenek közöttünk, az emberek között éltek (Nimród és Ozirisz és a többiek személyében), s az Isten és az Ember között szakadék, éles különbség még nem létezett. Ezt igyekezett felváltani az asszír-zsidó terjeszkedéssel (Mózes és követői által) hordozott nézet, miszerint egy Isten van. Ezt nevezik ma úgy, hogy egyistenhit. Ez a vallás lényegében semmiben nem különbözött a korábbitól, mert a régi, eredeti kultusz is ugyanerről beszélt. Azonban az úgynevezett zsidó vallás volt az, amely az Istent tudatosan leválasztotta az Emberről. A „teremtő Isten” és az ember, mint „teremtmény” közé áthidalhatatlan szakadékot emelt. Az Isten fent, az ember lent találta magát. Arról, hogy lent a földön is szent és isteni legyen az élet, és fent is emberi és érthető legyen minden, már szó sem esett. Ez a vallás már hallani se akart arról az ősi (egyiptomi) tudásról, hogy „ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van”. Egyiptomban egyebek közt az Ehnaton (IV. Amenhotep) fáraó személye és intézkedései körül feltárt érthetetlen botrány hátterében is éppen ez a törekvés húzódhatott meg. Mindenesetre az Ehnaton-történet ebben a több ezer éves hatalmi harcban csak egyetlen mozzanat volt. A zsidó vallásból kifejlődött többi vallások pedig, a kereszténység és az iszlám, ezt folytatták. Összefoglalva: a tét az egyistenhit volt, és a magyarok világhatalmának, az egységnek, az egy nyelv, egy nép, egy világ idilli állapotának tönkretétele volt; és az Isten és az Ember egységnek a szétzúzása volt. — Mindez azért, mert a magyaroknak tiszta egyistenhite volt, a világban mindenhol magyarul beszéltek, paradicsomi állapotok uralkodtak, és az egység valóságosan létezett.

A réges-régi mondás igazsága ma is sokakat vezethet: „Megmutatni, hogy hol lakik a magyarok Istene!”… A magyarok istenével kapcsolatban, ez a formula nyilván akkor alakult ki, amikor Egyiptomban és az ősi keleten az eredeti tradíció végleg tért vesztett; és a magyar népek a belső-ázsiai sztyeppék vidékére szorultak. Mivel isten, s az ember, korábban nem ott lakott (hanem például Egyiptomban), joggal feltételezhetjük, hogy ez a magyar mondás, a maga keletkezési körülményeivel azt érzékelteti, hogy ezt az igazságot az akkori és a mai világnak is meg kellett és meg kell mutatni. Ez egy nagyon érdekes magyar szállóige. — Amikor a legnagyobb volt a tét, akkor a magyarok szintén azt mondták, hogy „A magyarok Istenére esküszünk!”. (Ez a mondás Petőfiék koránál egyébként jóval régebbi.) Vagy legalábbis ez akkor volt napirenden, amikor az 1848-as időket a legnagyobbnak érezték vagyis mondták, és mondják és állítják azóta is (lásd pl. nemzeti ünnep). Lehet, sőt igen valószínű, hogy az nem a legnagyobb idő volt, de a lényeg itt is csak annyi, hogy akkor is a magyarok istenére esküdtek és szerte a hazában a magyarok istenét emlegették. Valószínűsíthető tehát, hogy a magyarok isteni származása, vagy ennek a népnek Istenhez való személyes és ősrégi viszonya többet rejt magában, mint amennyit erről eddig hittünk, vagy hinni mertünk.

 

Jól tudom, hogy a különféle „magyarkodó” kijelentésekkel óvatosan kell bánnunk. Magam is belátom, hogy a megfontolt, elragadtatásoktól és sallangoktól mentes, elfogulatlannak tűnő megállapítások az olvasók szimpátiáját képesek jobban kiérdemelni. Az el nem kötelezett, csiszolt, és az emberek tájékoztatásában a maga nemében profin megírt könyvek méltán népszerűek. Előny, ha az amit mondok, nem is az én megállapításomként hangzik el; hanem valaki(?), a könyvön belül, csak úgy „elpotyogtatja”! Természetesen, mintha nem szándékosan történt volna. Ebben az esetben a legjobb, ha megállapításról szó sem esik. Inkább csak a mögöttes tartalom, vagy a nem szándékos, véletlen, ártatlan mosolyt produkáló „na nézzenek oda, hát nem aranyos? én nem is gondoltan volna…” történetek a nyerők. — Ez bár nekem egyáltalán nem tetszik, mégis tisztában vagyok vele, hogy a „jobbak” így csinálják. És mindaddig, amíg a dolog nem a bőrünkre megy, így is lehet írni. Viszont abban a pillanatban, amikor sorsdöntő kérdésekről van szó, az el nem kötelezett, zsurnaliszta, „Én csak tudósító vagyok az ügyben! Rám ne lőjenek.” stílus nem alkalmazható.

Az óvatoskodó hangnemű írásokból igaz beszéd valójában sose lesz. (Ezek azok a könyvek, amikre az én esetemben most azt kell mondani, hogy nem jók.) Azt a szöveget, amely a tárgyilagos és szókimondó megállapításoktól nem riad vissza, általában kétféle módon szokás elkönyvelni. (Ezek azok a könyvek, amikre az én esetemben most azt kell mondani, hogy jók.) Az egyik az, hogy tudományos írásnak tartják. A másik az, hogy dilettáns írásnak tartják. (Nos melyik legyen most ez az írás?) A dolog persze nem azon múlik, hogy az írás ténylegesen milyen. Tudniillik ha a hatalom mögötte áll, még a dilettáns írás is tudományos rangra emelkedik. És ha a hatalom nem támogatja, még a legmagasabb szintű tudományos írás is dilettáns mezőnybe süllyed. A magyarok kérdésében csak erőből és hatalommal lehet érvelni. Mivel szép szóval úgysem fogják megérteni soha. (Ez itt tehát az én válaszom és magyarázkodásom.) Ezért a kezemből csak tudományos színvonalú és tényszerű, megállapítások kimondására kész szöveget voltam hajlandó kiadni. Dilettáns szöveget minek írtam volna?! S ha ez után, mivel én ezzel a dolog felét elvégeztem, a kész művet a hatalom is felemeli, a kör máris bezárul. Így hát kérek mindenkit, hogy tevőlegesen is tegyen valamit annak érdekében, hogy a magyarság eredetének ügye a jövőben jó kimenetelű legyen.

Az óvatoskodásnak és finomkodásnak nem ez a terepe, nem ebben a könyvben van a helye. Ezért mindenkit arra kérek, hogy értse meg: nem beszélhettem ennél megfontoltabban. Ez azt jelenti, hogy a túlzásnak tűnő dolgokat és részleteket jobban nem szűrhettem ki.

Munkám során gyakran gondoltam Graham Hancock könyveire. Ő is két dolog között választhatott. Vagy kimondja, vagy nem. Mindenki tudja, hiszen a könyvein jól látszik, hogy ő azt választotta, hogy nem mondja ki, hanem inkább csak sejteti. Végül is, én nem mondhatom, hogy rosszul választott. De az olvasói már a szemére hányják. — Graham! Az isten szerelmére, miért nem mondod ki?! — Mert attól, hogy a hivatalos egyiptológusok társaságának nem mondta meg, hogy hazudtok, az ő ügyén egyáltalában nem segített. Eltelt tíz év, és a tudósok nem mondtak még semmit se. És el fog telni megint tíz év, aztán megint tíz év, és a tudósok a Graham Hancock Team által bemutatott igazságokról ugyanúgy hallgatni fognak. Ez az oka, hogy én azt gondolom, hogy jobb dolog az igazságot egyenesen kimondani. A tudósok mindig diplomatikusan és kifinomult szabályok szerint, szaknyelven vitatkoznak. Ettől persze egymás eredményeit még egyáltalában nem szokták elismerni, hanem a saját érdekeiktől vezérelve a tényeket az asztalról ugyanúgy lesöprik. Szerintem tehát úgy kell érvelni, ahogy megérdemlik: ez meg ez az igazság; ez meg ez pedig hazugság! És ha ettől se vallanak színt, akkor sincs baj, mert legalább az igazság világosan ki lett fejezve, és a hazugság is nevén lett nevezve.

 

Nagyon komolyan kell venni, hogy az itt közölt Szófejtések mindegyikének alaposan utána kell járni. Ha ezt becsülettel elvégezzük, a legtöbbről gyorsan kiderül, hogy még inkább úgy vannak, mint ahogyan én összeállítgattam őket. S hogy még magyarabbak, mint hinnénk. Azt is figyelembe kell venni, hogy ennél sokkal, de sokkal több olyan név és szó van, és nyelvi kérdés létezik, melyek mindenfelé, kerek e világon, a magyar ősiség mementói.

Ne ítéljünk elhamarkodottan. Ha lehet ne is ítéljünk. De győződjünk meg arról, hogy a tudománynak nevezett tudás mennyit ér. S hogy méltó-e arra hogy befogadjuk.


 

Címkék: szófejtő szótár

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

magas Tibor üzente 7 éve

Ez a SZÓFEJTŐ SZÓTÁR átkerült az interneten a:

http://sirisosav.tvn.hu/

oldalra. Javított és bővített változatban
Ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

Magas.

Válasz

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu