Beszélgetés Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel, kultúrtörténésszel.

- Megkülönböztetett figyelmet szenteltek román sajtótermékek az elmúlt időszakban a több mint harminc évvel ezelőtt készült Magyar népmesék sorozat néhány epizódjának. Akadtak olyan vélemények, miszerint néhány alkotás pornográf, mert a magyar királylány “árulja a testét”, perverz a lovak kínzása miatt, és nacionalista, mert a mesebeli kiskanász zsákján piros-fehér-zöld szalag virít. Így lenne-e?

- Ezek egyszerűen ostobaságok. A Magyar Televízió által a hetvenes évek végén válogatott mesék a Kádár-korszakban készültek, márpedig annál hipokritább társaság nemigen akadt, tehát ha ők beválogattak egy mesét, akkor nyilvánvalóan nem gondolták róla, hogy pajzán. Amikor értesültem róla, milyen reakciókat váltottak ki Romániában a magyar népmesék, először azt hittem, A székely asszony és az ördög című epizódról van szó. Az ugyanis tényleg pajzán, abban az ördög félreérthetetlenül a férfi nemi szervre hasonlít. Annak idején az MTV-nél meg is kértek, legalább lábakat és kezeket rajzoljak neki, hogy ne úgy nézzen ki egyértelműen.

- Viszont a bukaresti Audiovizuális Tanács megállapította, hogy A királykisasszony jegyei című mese illetlen és pajzán jeleneteket tartalmaz, nem kiskorúaknak való, emiatt figyelmeztetésben részesítette a Minimax gyerekcsatorna román változatát.

- Engem roppant szórakoztat, hogy ennyit foglalkoznak az üggyel, mert érdekesebbé teszi ennek a sorozatnak a történetét, még akkor is, ha eltúlozzák az egészet. Éppen ezért nem is kritikaként, hanem különleges és sajátos elismerésként fogom fel a román médiahatóság álláspontját. Miről is szól az ominózus mese? Arról, hogy a kiskanász akkor kap meg valamit, ha a királylány megmutatja a születési jegyeit, amelyek történetesen a cicijein és a punciján vannak: a puncija helyén hajnalcsillag, a mellei helyett pedig a nap és a hold.

Ez szerintem nagyon aranyos, bájos ábrázolásmód, amiben semmi disznó nincs. A téma kapcsán nemrég a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyik, szakdolgozatát a rajzfilmjeimből készítő hallgatója bevallotta nekem: kislány korában látta ezt a filmet, de semmiféle személyiségzavart nem okozott számára. Ez természetes, hiszen egy gyermeknek mindez nem szúr szemet, legfeljebb nevetgél rajta, hiszen ő naponta szembesül a meztelenséggel, például amikor beleállítják a fürdőkádba és lemosdatják. Másrészt ilyenek a mesék, amelyeket prüdériából és álságos megfontolásból átírni szigorúan tilos. Azt meglehet csinálni, hogy nem készítünk belőlük rajzfilmet. Én viszont ezeket felkérésre rendeztem, és egyáltalán nem tiltakoztam ellene.

- Magyarországon érte-e a román médiahatóságéhoz hasonló kritika a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében készült népmeséket?

- Hogyne, az egyik miatt engem például bolseviknak kiáltottak ki. A legtöbb magyar népmese annak idején Erdélyből származott, ezeket ugyanis a kolozsvári Kovács Ágnes mesekutató válogatta az MTV-nél. Az ő válogatásában szerepelt a hetvenes évek közepén egy kommunista mese is, Méhek a vonaton címmel, amely úgy kezdődött: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy közös gazdaság.

Az eredeti történet a hatalmával visszaélő állomásfőnökről szólt, akit a vörös ember végül helyre tesz, és a romániai viszonyokat figurázta ki, Kovács Ágnes nyilván azért választotta, mert rá lehetett húzni Ceauşescura. Én viszont kicsit Rákosira vettem az állomásfőnököt, mert nálunk ez talált inkább. Kitört a rendszerváltás, és engem az Antall-kormány idején beválasztottak a Duna Televízió kuratóriumába.

Október 23-án a Magyar Televízió leadta a mesét, mire egy jobboldali képviselő az Országgyűlésben tett interpellációjában méltatlankodni kezdett: micsoda disznóság levetíteni egy ilyen rajzfilmet. A vörös ember valóban a kommunizmus pozitív megtestesítője a mesében, de hát az egész ironikus, én nem is utáltam, mert ha aktualitást ad valaminek, az a mese életképességét bizonyítja. Persze mindenki röhögött a parlamentben, a Hócipő viszont címlapján öles betűkkel közölte: bolsevik ejtőernyős a Duna Televízió élén! Az akkori felháborodás szorosan kapcsolódik a mostanihoz, de komolyan mondom, belőlem boldogságot vált ki.

A magyar mese tele van élettel és örömmel, aminek kifejezetten örülnünk kell, hiszen milyen borzasztó lenne, ha a magyar királylányoknak nem lenne puncija. Mindezt mondhatnám durvábban is, de hát ez az élet része, a meséknek pedig az a dolga, hogy a gyerekeket az életre nevelje.

Elképesztőnek tartom, hogy hipokrízisből kifolyólag a világ bizonyos tájain addig terjed a nevelés irányvonala, hogy a gyerek igya meg a kakaóját, és ágyazzon be. Ez nagyon szűk keresztmetszet, én inkább annak vagyok a híve, hogy a mesének az igazi életre, a legfontosabb dolgokra kell fölkészítenie. Márpedig a világon a férfi–nő kapcsolata a legfontosabb, és ha e téren egyesek rossz irányba mennek el, prűdek lesznek, akkor inkább ártanak, mint használnak az ügynek. Más kérdés, hogy a megvalósítás módja igazol-e vagy sem, ellenben A királykisasszony jegyei kedvesen illusztrált mese. Hozzáteszem: a figurákat is tervező akkori rendezőtársam, Horváth Mária kétleányos fiatal anya volt annak idején, mégis felvállalta.

- Kifogás érte a mesét amiatt is, hogy úgymond állatkínzásra utaló jelenetet is tartalmaz, a főhős ugyanis késével felvágja a vele tréfát űzni szándékozó gazdag legények lovainak lábán a bőrt.

-  Ez egy Józsa Gyuri nevű személyhez kötődő vándoranekdotából származik, amelyben a főszereplő “fölgyűri a ló nadrágját”, cserében pedig a másik fél a hátasok száját vágja be, hogy kiröhögjék a “fölnadrágozott” lovat. Rajzfilmben viszont ezek stilizált jelenetek, amelyek nem tartalmaznak véres képsorokat, ráadásul táltos vagy sárkánylovakról, szimbolikus lényekről van szó. Ha teszem azt novellamese lenne, és egy paraszt a társa lovával tenné ugyanezt, akkor nem rajzfilmesíteném meg, nehogy eszébe jusson a gyereknek, hogy ezt valódi lóval meg lehet tenni. Viszont a sárkány és a sárkányló, vagyis a táltos ló egy fogalom, szimbólum, nem valóságos állat, márpedig a Süsü, a sárkánnyal ellentétben nálam a sárkány segítőivel együtt a legfőbb gonosznak, rossznak a megtestesítője, emiatt itt más kontextusba kerül. A román médiahatóság elvetette a sulykot, nem mérlegelt kellőképpen.

A magyarországi gyerekek is félrevezető, félrenevelő produkciók millióit nézhetik, miközben a médiahatóság mással van elfoglalva. A minap például elképedtem, amikor egy 15-16 éven felülieknek – ami még nem túl magas korhatár – szóló akciófilmet kora este vetítettek, amikor a gyerekek még javában nézhettek. Ebben a közismert sztár által alakított főhős a Los Angeles-i China Town főterén koitál, miközben egy iskolabusznyi kínai lány bámulja őket, mindenki lelkesen tapsol és szurkol, hogy sikerüljön neki a dolog. Ezt nyilvánvalóan nem lett volna szabad sugározni, el nem tudom képzelni, ki lenne képes megvalósítani egy aktust ekkora nyilvánosság előtt mondjuk a budapesti vagy a kolozsvári piacon.

- Megtörténhet, hogy a kultúrák közötti különbség váltja ki például a magyar népmesék elleni viszolygást? Bukaresti illetékesek nem titkolják: más nemzetek számára a legnagyobb román meseíró, Ion Creangă alkotásai is pajzánnak tűnhetnek.

-  Nem hiszek abban, hogy akkora különbség lenne a kultúrák között, azt viszont nem zárom ki, hogy a magyar népmesével kapcsolatos áskálódás hátterében nemzetiségi indokok húzódnak, rúgni akartak belé egyet. A nemzetközi meseirodalom nagyjából egy szinten mozog, a különbség talán annyi, hogy az ausztráliai vagy az eszkimó mesék sokkal nyersebbek, mint a civilizáltabb európai mesék, és ahol a vallásnak jelentős beleszólása van a publikálásba – talán az ortodox Romániában is –, ott elképzelhető, hogy nagyobb volt a szigor. De minél közelebb kerülünk a civilizációhoz, annál jobban lekopnak a nyersebb dolgok. Másrészt ha szerzője van a mesének, akkor nagyobb szigorral lehet eljárni, mintha a nép a szerző. Amikor például Benedek Elek infantilizálta vagy Illyés Gyula gatyába rázta a meséket, akkor mindig az volt a szempont, hogy a 20. századi gondolkodásba már nem fért bele, ami régen magától értetődő volt a falusi környezetben. Aki hozzám hasonlóan falun élt gyermekkorában, az pontosan tudja, hogy a mese teljesen más súllyal esik latba, más a funkciója, és a dolog nyitja, hogy általa nemcsak izgulni, rettegni kell, hanem meg is kell nevettessen. Nem hiszem, hogy a magyar vagy román nyelvterületen, falun előfordulhatott, hogy csak úgy fölemelik a szoknyájukat. Négyszemközt fölemelték, arról tudunk. A 20. században visszatérő hagyomány, hogy az éretlen és az érettebb ifjúság számára átirogatnak történeteket-meséket, mert valamilyen bolond azt hiszi, hogy ezzel segít az ügyön. Holott épp az ellenkezője sül ki az egészből.

Szerző: Rostás Szabolcs

Jankovics Marcell

Rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író 1941. október 21-én született Budapesten, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, 1965-ben a Pannónia Filmvállalat rendezőjének nevezték ki. 1974-ben Sisyphus című munkáját Oscar-díjra jelölték, 1977-ben Küzdők című filmjével elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálmáját a rövidfilmek kategóriájában, de az akkori kultúrpolitika jellemző epizódjaként helyette mást küldtek ki a díj átvételére; 1984-ben Fehérlófia című filmje Los Angelesben megkapta a Minden idők legjobb rajzfilmje díját. Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a részben általa rendezett Magyar népmesék sorozatot a magyarországi rajzfilmgyártás aranykoraként jegyzik.