A Kárpát-medence első, név szerint is ismert lakói Időszámításunk előtt

Szkíták iráni eredetű nomád nép. Őshazájuk valahol a Pamír vidékén, a Pamír és az Altáj között, esetleg az Altáj vidékén lehetett. Ha nyelvüket nézzük, ami középiráni nyelvcsaládba tartozott (rokonságban a baktriaival, a kusánnal) akkor őshazájukat az iráni világ legkeletibb szélein kell keresni. Nyelvük lejegyzésére az óind bráhmi írást használták. I.e. VIII.-VII. században vándorultak Közép-Ázsiából a Fekete-tengeri vidékre. A törzsek elhelyezkedését Hérodotosz részletesen leírta saját úti élményei alapján.

Hérodotosz negyedik könyve

A szkítákról, Hérodotosz negyedik könyve
Hérodotosz: A görög-perzsa háború - Hérodotosz művének esetleges finnugor vonatkozásai

I.e. VII. században Perzsia és Anatólia ellen támadtak, említik őket az asszír évkönyvek is. Később a Perzsiát akkor uraló médek dél-oroszországi területekre szorították őket. I. Dareiosz korában i.e. 522-485 között már a Duna alsó folyásának északi területein és a Fekete-tenger nyugati vidékein találhatók. Szkíta jelleget mutató lelőhelyek i.e. VI. századtól ismertek a Kárpát-medencében, elsősorban annak keleti felén. Római forrásokban a Scythia Minor tartomány a Fekete-tenger vidéki nomád lakóterületekre vonatkozott. A legelterjedtebb általános nézet az, hogy a szkíták a hunok és magyarok ősei. A szkíta állatstílus fő motívumai a fekvő szarvas, a kaukázusi kecske, a hal. Kurgánjaik leletei mint ivókürtök, diadémok, tükrök, aranytárgyak urartu (örmény), asszír, görög hatásokat mutatnak. Fegyverzetük reflexíj és rövid kard (akinakész). Bár a Fekete-tenger vidéki letelepedő életformára utaló telepek már az i.e. V. századtól kimutathatóak, nagy kérdés valójában hová lettek a szkíták? Annyi bizonyos, hogy a szkíták egy csoportja a pártus korban Drangiana területére költözött, a mai Afganisztán és Irán határán, akkor Szisztán néven ismert.

A szkíták már régóta lakták a Kárpátokat, ezt I. Dareios hadjárataiból is tudjuk, aki mielőtt hozzálátott a görögök meghódításához több hadjáratot is vezetett a szkíták ellen, és meghódította Thrákia (a mai Bulgária és Törökország egy része) keleti részeit, majd egy görögök által készített hajóhídon i. e. 508-ban 80 000 ezer emberrel átkelt a Dunán, és a szkíták ellen indult. A szkíták nem akartak vele szembeszállni, elpusztították legelőiket, elhajtották állataikat, betemették a kutakat és visszavonultak az ország belsejébe. Ha rápillantunk a térképre, az ország belseje csak a Déli-, esetleg a Keleti- Kárpátok déli csücskét jelentheti, amin át Erdélybe juthattak (mint ahogy a hunok egyik ága is a Déli-Kárpátokon keresztül érkezett). "Dareios két hónapig száguldozott a pusztákon, az Istertől (Duna) a Tanaisig (Don), a Fekete-tenger nyugati partján. Behatolt a mai Oroszország szivébe, felperzselte a falvakat, elpusztított mindent, ami útjába akadt, aztán visszatért délre és alig volt egyéb vesztesége egynéhány betegnél. Majd visszatért délre, ugyanazon a hajóhídon átkelve, amit görögök építettek neki." (Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet)

A szkíták DNS vizsgálatáról: Az Altájban, egy mongóliai kurgánban találtak egy körülbelül 2500 évesre becsült leletet. Egy 30-40 év között, szőke hajú férfi volt, akit mint szkíta harcost azonosítottak. A koponyájából vett mintát mtDNA elemzésnek vetették alá. Egy másik ásatási helyszínről, Kizilből, az Altaj Köztársaságból egy szkíta-szibériai férfi maradványaiból végeztek mtDNS elemzést, ami azt mutatta, hogy az N1a-t hordozta anyai vonalon.

A tanulmány megjegyzi, hogy a mtDNA N1a haplocsoport relative magas arányban fordul elő az Eurázsiai sztyeppék déli határán, Iránban 8,3 kisebb arányban az észak-kelet európai síkságok lakosságában, majd egész Ázsián keresztül Japánig és az Ausztrál bennszülöttek között "tetőzik" ez a haplocsoport. (A magyar X. századi temetők anyagában 4.4 %, a hartai temető anyagában 5,3 százalék. A mai népesség mtDNS anyagában ez a haplocsoport teljességgel hiányzik.) Ebből úgy gondolják, hogy a szkíták ősi populációja talán Európából ment keleti irányba, hogy végül Közép-Ázsia szomszédságában éljenek.

Mindkét férfi maradványa egy populációból eredt, karakteres mongol-európai keverék volt, ebben az értelemben Európa mint Nyugat Eurázsia értendő. A két személynél azt találták, hogy az egyik az F2a haplocsoport anyai vonalát, a másik a D haplocsoport anyai származását hordozta. Az F haplocsoport karakteresen szinte az egész Ázsiai populációban benne van, India, Indiától északra, keletre és délre szerte Ázsiában. (A magyarországi X. századi temetők anyagában és a hartai temető maradványaiban nem fordul elő ez a haplotípus.) A D haplocsoport Közép-Ázsiát kivéve egész Ázsiában és Amerikában elterjedt haplocsoport. (A hartai mtDNS anyagban (10.5 %).)

Találtak egy másik elemezhető genetikai anyagot is, Beral ásatási helyszínén Kazahsztánban egy kurgánban. Ezek férfi és női koponya maradványok voltak egy páros temetkezésből, a vizsgálatok felfedték, hogy nem voltak közeli rokoni kapcsolatban, valószínűleg férj és feleség voltak. A férfiból származó mtDNS vizsgálat eredménye leginkább az európai populációhoz hasonlította. A nőből kinyert mtDNS vizsgálati eredmények felvetik egy nagyobb részben Ázsiai eredet valószínűségét. A tanulmányok eredményei összhangban voltak azzal a hipotézissel, hogy a szkíták és más populációk között erős keveredés történt. Nem meggyőzően felvetődött, hogy a nő egy X vagy D haplocsoportú mtDNS anyai ági haplocsoporttól származott. (X haplocsoport a X. századi adatbázisban előfordul (2,9 %))

Az Y-kromoszóma vizsgálatokat (férfiági leszármazás) egy a Krasznojarszk régióban (Oroszország) talált szkíta koponyán végezték, ebben többek között R1a1 haplotípust azonosítottak, valószínűleg világos szemű és világoshajú ember lehetett - ez különösen felveti az európai eredetet. További tesztelések feltárták, hogy a Xiongnu (Hun) szkíta-szibériai koponya a Sebystei ásatási helyszínről is R1a1 haplocsoportot tartalmazott.

A vizsgálatok végső konklúziója az volt, hogy a tesztelt koponyákhoz nincs tökéletesen illeszkedő minta az adatbázisokban. De közeli megfelelés van az Altájiakhoz, úgy gondolják, talán volt azok közül egy haplotípus adományozó, valamint szintén közeli megfelelés van a közép-anatóliaiakhoz és kelet-európaiakhoz, továbbá a lengyelekhez, németekhez, örményekhez, nepálokhoz, indiaiakhoz, ukránokhoz. Találtak a vizsgált anyagokban K5 haplotípust is (ma S haplotípus), melyről úgy gondolják szintén főleg a kelet-európaiak és dél-szibériaiak örökíthették át. (A magyar X. századi és a hartai temetői anyagban ez a haplotípus teljesen hiányzik.)

Úgy gondolják, hogy a két altáji koponya közül az egyik koponya az amerikai és ázsiai populációt egy vélt ősi paleolit (kőkorszak) kori ázsiai populációval kapcsolja össze, míg a másik egy kínai populációval kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az ókori Közép-Ázsiai népesség genetikai tanulmányai fontos elemeket hozhatnak az ázsiai emberi populáció mozgásainak megértésében.

Szkíta-szarmata kétélü, egyenes vaskard. Hossza 112 cm. szél. 3.8 m. Találták Aldobolyon (Háromszék m.) az Olt folyóban. A sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum tulajdona. forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Szkíták ábrázolása egy Krími kurgánban lelt tárgyakról. forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Kimmerek, kimmeriak (görög: kimerrioi) a népek táblájában (Gen. könyve) Gomer (Gómer) fiai (Herbert Haag - Bibliai lexikon; 1Móz 10,2) valószínűleg iráni vagy trák nyelvű ókori nép. Az Azovi-tengertől északra levő nagy európai pusztákon élő törzseket i.e. VIII. században a szkíták dél felé szorították. A kimmerek nagyobb része a Kaukázuson átkelve i.e. 714-ben megrohanta Urartu államot, majd az asszír II. Szargontól elszenvedett vereség után Kis-Ázsiába vonult (705). I.e. 696-695-ben Phrügiát, majd 652-ben Lüdiát is elfoglalták, sorozatos vereségek után i.e. VII. század második felének közepén a lüdiai Alüattész végleg szétverte seregüket. Valószínűleg a maradék lakosságot Kappadókiában telepítették le, de régészeti szempontból nem azonosíthatók egyértelműen. A Kaukázustól északra maradt nyugati águkat a szkíták a mai magyar Alföldre kényszerítették, ahol kb. i.e. 500-ig vannak róluk adatok. Hérodotosz szerint a kimmerek népe a szkíták betörése előtt a Tyras folyó (Dnyeszter) mentén élt.

Kelták, (keltoi görög), (gallok, galli latin). A Kárpát-medencében megtelepedett csoportjaik:

bójok,
galaták,
tauriszkuszok,
eraviszkuszok,
hercuniaták,
anatiusok.

A keleti kelták i. e. az 5. század végétől települtek a Kárpát-medence pannonok által lakott zónájába (kelte La Tene kultúra, pannon Hallstadt kultúra). Gyakorlatilag a harmadik olyan népcsoport a Kárpát-medencébe, melyikről névleg is tudomásunk van. Indoeurópai népcsoport. i.e. 1800 és i.e. 1200 között ősi szállásterületük az Alpok északi nyúlványaitól Dél-Németországig terjedt. i.e. 1200 - i.e. 750 között szállták meg a mai Spanyolország területét. A nyugati kelták az i.e. V. századtól az Atlanti óceán partjáig, északon a német és a lengyel Alföldig, Keleten a Kárpátok vonulatáig, Délen a Földközi-tenger partjáig települtek le. A kelták keleti ága hódító népként i.e. 400 második felében elérte a Fekete-tengert létrehozva a jellegzetes keleti kelta civilizációt.

Harmadik águk a galaták Szeleukida ellenes szövetségesként hatoltak be Kisázsiába i.e. 278 / 277 és győztes közreműködésükért nyerték el a rómaiaktól Észak-Frígia, Nyugat-Kappadókia területét, ahol etnikai arányuknál jóval jelentősebb volt kulturális hatásuk. Falusias településeik a kora bizánci korig fennmaradtak. A kelták előszeretettel szállták meg a magaslatokat, a folyók által kettéosztott dombokat, ahol a folyóvölgyekben állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak. A kora kelta időszak (i.e. 700) legjelentősebb lelőhelye az ausztriai Hallstattban feltárt temető. Anyaguk fejlett vasművességről, kiterjedt árucseréről tanúskodik. A főnököt négykerekű halotti kocsival temették el. A La Tene periódusban a jellegzetes magaslati erődített települések mellett megjelentek a megerősített városok, az oppidumok. i.e. 400-ban jelentek meg a Kárpát-medencében, elsőként a Kisalföldön. i.e. 300 körüli időből már Váci, Püspökhatvani sírok és leletek jelzik terjeszkedésüket. A Kisalföld illír és pannon őslakói sokáig ellenálltak a keltáknak. A térségben való teljes elterjedésük (Kárpát-medence) i.e. 279 után következhetett be. A görögöket sikertelenül meghódítani vágyó csapataik a Dráva-Száva közben telepedtek meg, majd később a Dunántúl déli része is fennhatóságuk alá került.

A tauriszkuszok a Dunántúl nyugati részét foglalták el, a bójok inkább a Dunántúl északi részén tűntek fel. Az Alföld megszállása a syginna-kelta nép békés keveredésével történt. I.e. II.-I. század fordulóján a kimber vándorlással (ez nem a Kárpát-medence területén történt) párhuzamosan újabb kelta csoportok érkeztek, a hercuniaták, anatiusok, és létrejött egy bój hatalmi központ Észak-Dunántúlon, Pozsony környékén.

A bójok I. e. 400-ban a mai Cseh medencében telepedett le, innen származik a térség Boiohaemium, Bohémia elnevezése. (A kelták i. e. 300 körül kelta királyságot alapítottak a mai Ausztria területén, a Dunától délre, a későbbi Noricum római provincia területén - a Bécstől nyugatra elterülő területek római neve.)

I.e. I. században a markomannok elől menekülve Pannoniába és Noricum területére vonultak, majd szétváltak. Egyik águk végül a Loire völgyében, másik águk a Duna-Mura közötti térségben (a mai Nyugat-Magyarország nyugati megyéinek területe és Észak-Szlovénia) élt, majd Pannonia elfoglalása után (i.e. 12-9) ez az ág romanizálódott.

Az eraviszkuszok: kelta törzs a Kárpát-medencében, elsősorban a Dunakanyar térségében és a Duna jobb partja mentén éltek körülbelül i.e. 200-tól. Törzsi vezetőik lakhelye az erődített hegyi telepek, az oppidumok (Bp, Gellérthegy) voltak, ezek olyan többnyire magaslaton emelt erődített települések, melyeket árok vagy sánc vett körül, jellegzetesen az i.e. II. századi kelta erődített települések. Fejlett kézművességük volt, római mintára pénzt is vertek. Megőrizték a közös földtulajdonlást, jellegzetes a törzsi arisztokrácia díszes kocsitemetkezése.

Pannonok: az illírekkel rokon (Illyricum = a mai Horvátország, Bosznia-Hercegovina területe, ami a mai Albániáig, Macedoniáig húzódott) a középdalmát-pannon nyelvcsoportba tartozó néptörzs. A Drávától a Moraváig, Dél-Dalmáciáig terjedő régióban éltek. Szállásterületük határa valószínűleg a Drávától északra is kiterjedt. az itt élők nyelve keltizálódott. Először Polübiosz említette őket i.e. II. század közepén. A pannonok a kelta uralom alól felszabadulva i.e. I. század első évtizedeiben váltak a Száva völgyének uraivá. De a bójok, dákok erősebbek voltak és végül csoportjuk felmorzsolódott. i.e. 35-ben meghódoltak a rómaiaknak. Tiberius hadjáratában vereséget szenvedtek el. Mikor a rómaiak megszervezték Pannonia provinciát a pannonokról nevezték el. I.sz. 6-9-ben a pannon-dalmata lázadás után betagolódtak Pannonia provinciába.

Illírek: az Adria keleti partvidékének középső részén élő balkáni törzs neve. I.e. IV. századtól számos rokon indoeurópai nyelvet beszélő törzs (bulinusok, nestaiusok, maniusok, autariatusok, atintanusok, dalmaták, pannonok stb.) közös neve. E törzsek lakóterületei keleten Koszovónál a trákokéval érintkezett. I.e. III. században saját államot hoztak létre. Az illír háborúk leverése után (i.e. 6-9) gyorsan romanizálódtak.

Szarmaták: iráni eredetű, a szkítákkal rokon nép. Herodotosz említi őket i.e. 5. században a Dontól keletre a közép-ázsiából kivándorolt szauromatákat. Kurgánok alá temetkeztek, a sírokban gyakran a nők mellé is fegyvert tettek. Törzsszövetségeseik: szirák, aorszok, roxolánok. Kétszáz év alatt átvették a szkíta területek feletti uralmat. A középszarmata korban i.e. 200 körül a Fekete tenger térségében feltűntek az alánok. A szarmaták egyik törzse beteledett a Duna-Tisza közé (jazigok), valamint az Észak-Bulgáriai római provinciába (Moesia), de jelentős településeik jöttek létre a Kárpátoktól keletre és az Al-Duna vidékén is. Jelenlétük több száz éven át folytonos a térségben. A szarmaták bekapcsolódtak a rómaiak és párthusok harcába a párthusok oldalán. Gyakran léptek szövetségre a germánokkal és támadták a Római Birodalom területét. Fegyverzetük: hosszú, kétélű kard, reflexíj, háromtollú nyílcsúcsok. Ugyanazok a fegyverek, amit a hunok használtak.

Az avarok, magyarok reflexíja és a háromágú nyílhegyek egy csoportba tartozott ezekkel. A gótok Fekete-tengeri uralma idején a szarmata kultúra háttérbe szorult, de az önálló szarmata kultúra végét a hunok támadása jelentette. Csoportjaik az adott helyen tovább éltek és beolvadtak a később bevándorló népességbe. A szarmata hitvilágra a lóáldozat, a tűzkultusz, oltárok, füstölők utalnak. A jazigok elővédtörzsei 18-50-ben költöztek be a Kárpát-medencébe. Korai leleteik a nyakperecek, gyűrűs markolatú kardok, karneolgyöngyök a Közép-Tisza vidékén. Megjelenésüktől kezdve szövetségesi viszonyban voltak a kvádokkal és germánokkal, és ellenségei voltak a rómaiaknak. A szarmata-markomann háborúk után roxolánok érkeztek az Alföldre. A gótok támadásai miatt azonban K.u. 322-ben szövetségre léptek a rómaiakkal. Az alánok jelentek meg utolsó szarmata törzsként az Alföldön a vandálokkal együtt menekültek a hunok elől, akiknek egy része nyugatra költözött, az Ibériai félszigetre. Előtte még részt vettek a gepidákkal, szkírekkel, szvebekkel szövetségben a gótok elleni csatában.

Dákok: trák törzs, i. e. II. században a Bánát és a Szeret között számos törzsre tagolódva laza államközösségben vagy inkább állam-képződményben éltek. Kr. e. 80-60-ban Burebista király leigázta a környező kelta törzseket. Kelta hatásra megjelentek náluk a vaseszközök és a fazekaskorong. Burebista halála után ez a közösség felbomlott és 4-5 birodalomrészre bomlott. Kr. e. 16-11-ben Pannoniát pusztították. Vinicius legyőzte őket és 50 000 dákot Thrákiába telepítettek át. I. sz. 68-69-ben ismét Pannonia provinciára törtek. A dákok szövetségre léptek, és uralmukat egy római író szerint a Tiszától a Dnyeszterig kiterjesztették. A központi dák terület a Kudzsiri havasok nyugati oldala volt (Déli Kárpátok - a Szörényi és Szebeni havasok között). Kr. u. 89-ban békét kötöttek, Róma koronát adott Decebalnak, cserébe feladták a Bánátot és Olténiát. Később Traianus 106-ban legyőzte őket és létrehozta Dacia provinciát (106-271) között. Ekkor kezdődött a dákok számára a romanizálódás új korszaka, melyre később a dákó-román kontinuitás elmélete épült.

Markomannok: germán törzs. Kr. e. az I. században az Elba középső folyásától nyomultak keletre és elűzve a bójokat Pannonia szomszédai lettek. A mai Csehország területén erős törzsszövetséget hoztak létre. Háborúba keveredtek a rómaiakkal. A háború történetét Marcus Aurelius domborműve őrizte meg. A törzs pannoniai ága 433-ban a hunok uralma alá került. A VI. században Bajorországba települtek át. A markomann törzsekhez tartozóknak tekintik a vikingeket a későbbi svédeket (szvébek, kvádok), a későbbi dánokat, normannokat.

Kvádok (quadok) (svédek) / szvébek (Cézár szvébek néven említi őket először): nyugati germán nép. A római korban az Északnyugati Kárpátok nyugati részén, a Közép-Duna folyásának bal partján, a Dunántúl északi részén, és a későbbi Morvaország, mai Csehország keleti-déli részén éltek. Az I. században hatalmi központjuk a Vág-völgye és Nyitra vidéke volt. A markomannok közeli rokonai, a Majna középső folyásának vidékéről jöttek, időszámításunk kezdete körül. Szórványosan betelepültek Pannonia területére, a Bakony hegység és a Bécsi medence közé (Kisalföld), régészeti nyomaik is megtalálhatók az 5. századi Pannoniában, Egy részük a vandálokkal együtt nyugatra vonult (406).

Időszámítás után:

A Jazigok egy iráni eredetű szarmata népcsoport, kr. u. 18-50 között telepedtek meg a Duna-Tisza közén. 50-ben a kvádokkal szövetségben vereséget szenvedtek a rómaiaktól. A dákok ellen a rómaiakkal szövetkezve harcoltak. 166-180 a kvád, markomann, longobárd háborúk idején felújultak a harcok, Róma békekötésre kényszerült. A 2. századtól önállóan nem, csak a betelepülő roxolánokkal együtt, mint szarmaták szerepelnek. 283-ban újabb róma ellenes harcok kezdődtek, melynek hátterében a germánok szarmata ellenes támadásai álltak. A 4. század elején épült ki a szarmata településterület védelmében az Alföld északi és keleti peremén a Csörsz árok.

Magyarországi jazigok viselete és fegyverzete a Kr. u. II. század elejéről Traianus oszlopának szarmata harcosai után. forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Roxolánok: szarmata törzs v. törzsszövetség, kr.e. I. században a Don és a Dnyeper között éltek, kr.u. I. században a Duna alsó folyásának északi területeire költöztek. Kr. u. 69-ben 9000 harcosuk betört Moesia-ba. (Moesia egy római provincia volt a mai Dobrudzsa, Észak-Bulgária és szerbia területén, a Száva, Drina és a Fekete-tenger között, a Duna alsó folyásának jobb partján. kr.u. 15-ben alapították.) A rómaiak Hadrianus ideje alatt adót fizettek a roxolánoknak. A 2. században nyugat felé vonultak az Isztrosz (a Duna görög neve) mentén. A roxolánokról az utolsó tudósítás Jordanestől van 550 körülről, e szerint az Olt folyótól keletre, valahol Erdélyben peremén éltek.

Jazig harcosok Traianus oszlopáról forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Vandálok: germán törzs, a kutatások őshazájuknak a Baltikum délnyugati részét tartja. A III. században egyik nagyobb csoportjuk a Majna felső folyásvidékére vándorolt, másik részük a 200 években kezdtek terjeszkedni déli, délkeleti irányba, az Északnyugati és Északkeleti Kárpátokon keresztül a Felső-Tisza vidékéig és ott megtelepedtek. A hunok elől menekülve mindkét csoportjuk nyugatra vándorolt, végigrabolták Nyugat-Európát, majd Hispániát, végül a rómaiakkal szövetségre lépve Andalúziában telepedtek le. A vizigótok elől menekülve 2500 hajón átkeltek Afrikába és megalapították a Vandál királyságot. A gót Belizár megsemmisítő vereséget mért a királyságukra 534 körül.

Alánok: hazájuk eredetileg a Kaukázus északi része, a Krím félsziget, a Don torkolatvidéke. Az alán nyelv a közép-iráni nyelvek keleti csoportjába tartozik, a mai oszét nyelv őse. Az I. század körül ászi törzsekkel (észak-iráni népcsoportok) egyesültek. Az iráni népek északi ágához tartoznak, a szarmata törzsszövetség egyik törzse. Első írásos említésük i.e. II. századi kínai krónikákból ismert. A Kaukázus lábainál letelepedésük után állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak, fejlett volt fém és edényművességük, Halottaikat gazdag mellékleletes katakombasírokba temették. I.e. az első századokban rendszeresen támadták a római és a méd településeket.
Az államalapítás előtt a III. század elejétől (a pártus birodalom bukásától) alánok éltek itt elsősorban a Berettyó és Szabolcs déli területén, a Felső-Tisza vidékén, a Szamos völgyben. Hozzájuk kapcsolható a hortobágyi jászalsószentgyörgyi halomsírok (kurgánok). Aetius a III. században az alánok és vandálok egy részét az Ibéria félszigetre telepítette. Ez azonban vagy nem volt teljes vagy nem az itt élő csoportokat érintette, mert később, a hun hadakkal alánok is harcoltak, mások szerint a hunok elől menekültek. Eredetmondánkban Dul / Dula nemzetségük szerepel megszemélyesítésként mint Dul / Dula király lányai, akiket Hunor és Magor feleségül vettek. A magyarok bejövetelekor a Keleti-Kárpátokban éltek alánok. A hunok elől menekülve újabb csoportjaikat a XIII. században a Tiszántúlon, Jász-Nagykun-Szolnok megyében telepítették le. A Krím félsziget egy része a középkorban az Alania nevet viselte, ezen a vidéken az alánok megjelenésétől kimutatható a Dula nemzetségük.

Gepidák: keleti germán nép. Őshazájuk a Visztula deltájának (Balti-tenger) környékén volt, melyet a vandálokkal együtt hagytak el. A III. század végén beköltöztek a Felső-Tisza, Szamos, Keleti-Kárpátok határolta térségbe. 376-576-ig fennállt a Gepida királyság, legnagyobb kiterjedése idején a Kárpátok karéja és a Duna között. 400-tól hun uralom alatt éltek, de településterületüket fokozatosan a Kőrösökig terjesztették ki. 454-ben Ardarik királyuk vezette a Nedao folyó menti ütközetet Attila fiai ellen, ahol is győztek, ezután a hunok alföldi szállásterülete és Dacia provincia is uralmuk alá került. 469-ben a szkír-szvéb-gepida sereg alul maradt a gótokkal szemben, majd a gótok elvonulása után megszállták a Szerémség keleti felét és uralmukat a Bácskára is kiterjesztették. De később, mikor a gótok letelepedtek a Száva és a Dráva között, Sirmium (egy város volt a Száva mentén, közel ahhoz a helyhez, ahol a Száva a Dunába folyik) városát, Moesiát, és Dacia egy részét át kellett engedniük a gótoknak. Később a frankokkal szövetségre lépve sokat harcoltak Bizánccal és a longobárdokkal a Kárpát-medence területeiért, de végül a longobárd Alboin szövetkezett az avarokkal és megsemmisítő támadást mértek Kunimund gepida királyra és seregére. Nem sokkal később a gepidák egy része Bizánc szolgálatába állt, mások a longobárdokhoz csatlakozva 568-ban Itáliába vonultak. A maradék gepidák avar uralom alá kerültek és részt vettek hadjárataikban. Szerémségi (a Duna-Száva közötti tájegység - a mai Szerbiában és Horvátországban) maradékaikról még egy 9. századi forrás is megemlékezik. A gepida nők jellegzetes viselete volt az ékkőberakásos sasos csatok.

Hunok: talán belső-ázsiai népcsoport. (Az újabban elvégzett DNS vizsgálatokra alapozva ez megkérdőjeleződött.) A kínai források Hiung-nu, xiongnu, hsziung-nu néven emlegették őket. i.e. 300-200 között hatalmas birodalmat hoztak létre, többször megtámadták Kínát, ellenük kezdték építeni a kínai nagyfalat. Birodalmuk a Bajkál-tóig terjedt. Első említésük i.e. 318-ban történik, akkoriban Kína északi határai mentén éltek. I.e. 160 körül erős törzsszövetséget hoztak létre Mao Dun vezetésével. I.sz. 48-ban északi és déli törzsekre szakadtak. A déli törzsek a Han Birodalom határán telepedtek le. Az északi törzsek, miután a Han Birodalom legyőzte őket i.sz. 100 körül kettészakadtak. Egy részük a Kazah-sztyeppék déli részén telepedett le, de később, 350 körül a varhunok (avarok) nyomására még nyugatabbra vándorolt. E csoporttal szokták azonosítani a Kárpát-medencében megjelent hunokat. 370-ben legyőzték az alánokat, a Keleti Gót Birodalmat, majd a Nyugati Gótok Birodalmát a Dnyeszternél. Királyuk ekkor Balambér volt, a hatalom a nemzetségfők és törzsfők kezében összpontosult.

378-ban szövetségre lépett az alánokkal, a gótokkal és Hadrianopolis (Trákiában, mai Nyugat-Törökország - Edina) közelében lezajlott csatában megverték a Keletrómai Birodalmat. Ekkortól alánok, gótok és hunok tömegesen települtek be Pannóniába.
A hunok nyugati ága 395-ben Uldin (Uldis) vezetésével az Al-Dunánál telepedett le, és 406-ban szövetséget kötött a Nyugatrómai Birodalommal. A Kárpát-medencéből menekülő romanizálódott lakosság elözönlötte a Nyugatrómai Birodalmat. A 410-es években a hun főerők a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között éltek. A perzsák ellen (Szaszanida Bir.) viseltek hadjáratot 415 - 421 között. A szvébeket, majd a Kárpát-medencei gepidákat a velük szövetséges gót királlyal hódoltatták meg.

422-ben a hun csapatok ismét az Al-Dunánál vannak, és betörtek Thrákiába. Ekkor 427-ben a Keletrómai Birodalom megszállta Pannonia Secundát és Sirmiumot, erre Buda (Ruga) csapatai felvonultak a Duna-Tisza mentén. A rómaiak a békét aranyadóval tudták megváltani. Buda nagyfejedelem idején fő szállásterületük a Kárpát-medence déli, majd középső felébe helyeződött át. A Nyugatrómai vezetés 434-ben átadta nekik Pannonia Primát és Valéria provinciákat.

451-ben (catalaunumi csata) megverték Gallia csapatait, melyben burgundok, frankok, rómaiak, a nyugati gót király, és alánok voltak majd Róma ellen indultak. Attila fogadta a római békeküldöttséget, és fegyverszünetet kötött.

Nem sokkal ezután 453-ban Attila meghalt. A tudósok véleménye szerint Attila temetésének legendája (hármas koporsó, eltérített folyómeder), Alarik gót király temetési leírásának eltorzított változata. (megj.: Nem tudom a szócikk írói mért nem vettek tudomást Gilgames temetését leíró ékírásos táblákról.) Vazallus királyaik ellenük fordultak, és a máig nem azonosított Nedao pannoniai folyó mellett Ardanik gepida király vezette "gepida liga" győzelmet aratott a hunok felett (454).

Történettudósok szerint Attilának három fia volt, Ellák, Ernak és Dengitzik. Ellák meghalt a csatában, Ernak keletre menekült, Dengitzik 469-ig, haláláig küzdött a rómaiak és a gótok ellen. A hunok maradéka félmillióra becsülhető, tudósok véleménye szerint az Al-Duna és a Pontus (Fekete tenger) nyugati vidékére húzódott vissza és beolvadtak az ott élő lakosságba.

Nem ismertek telepeik, köznépi temetőik, kevés a hunoknak tulajdonított leletanyag. A férfiak fegyverzete reflexíj, kétélű néha egyélű egyenes kard, kőberakással díszített markolatgombbal, háromélű nyílhegyek, vaslándzsa, vaskés. Az alul látható rajzon az első hun harcos kezébe egy pártus érméről egy ostort is rajzolt a művész.

Hun - avar - hun - hun fejedelem - turáni harcos rekonstruált viselete leírások, érmék, sziklaképek után forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Szkírek: keleti germán törzs. Első említésükkor a Fekete-tenger vidékén éltek. i.e. III-II. században, majd hun fennhatóság alá kerülve velük együtt költöztek a Kárpát-medencébe. A szkírek voltak a hunok leghűségesebb szövetségesei, királyuk Edika Attila bizalmasa és tanácsadója volt, részt vettek a catalaunumi csatában, Attila halála után a Duna-Tisza közének déli részén éltek. 469-ben a szkír, szvéb, gepida, szarmata szövetség a Bolia (Ipoly?) folyó menti csatában vereséget szenvedett a keleti gótoktól. Edika egyik fia Hunvulf keletrómai szolgálatba állt, Odoaker Itáliába ment és katonai szolgálatba állt. 476-ban a fellázadt hadsereg élén megfosztotta uralmától az utolsó római császárt Romulus Augustulust, Odoakert pedig Itália és a népek királyává kiáltották ki. A szkírek anyagi kultúrája nem különül el a hunokétól, illetve a keleti germán népekétől.

Gótok: keleti germán népcsoport. Őshazájuk a mai svédország déli részén volt, innen a Visztula torkolatvidékére települtek. A 2. században délre vándoroltak és két fő ágra a nyugati- és keleti gótokra szakadtak. A nyugati v. vízi gótok Dáciában, a keleti vagy osztro gótok, a Fekete-tenger északi területein telepedtek le. A nyugati hunok elől menekülve 364-381 között Athanarik vezetésével átkeltek a Dunán, felvették a kereszténységet. A hadrianopolisi csatában legyőzték Valens császárt és végigdúlták a Balkánt. Theodosziosz császár Illyricumba telepítette le őket. Innen vonultak Athaulf vezetésével nyugatra, ahol Toulouse (Franciaország) központtal királyságot hoztak létre. Később a frank terjeszkedés hatására a gótok uralma egyre inkább Hispániába helyeződött át, központjukká Toledo vált. Fénykora 567-586 között volt, ekkor bekebelezték a szvébek országát a Pireneusi-félsziget északnyugati részén. A nyugati gótok királyságának az Afrika felől terjeszkedő arabok vetettek véget (711).
A keleti gótok a Fekete-tengertől északra éltek, a IV. században kiterjedt államot hoztak létre, de hamarosan áldozatul esett a hun hódításoknak 375-ben. Attila halála után Markianosz bizánci császár Pannoniába telepítette őket (456). Innen kiindulva leigázták a szvébeket, és gepidákat, majd új királyságot hoztak létre Itáliában Ravenna székhellyel.

Longobárdok, lombárdok: a nordikus rasszba tartozó germán törzs. Itáliában királyságot alapítottak. Időszámításunk kezdetétől az Elbától keletre elterülő síkságon éltek. A III.-IV. században az Elba középső folyása mentén a Cseh-medencébe, Morvamező térségében telepedtek le. Uralmuk alá hajtották a szvébeket, majd a türingekkel szövetkezve megszállták É-Pannoniát (Bezenye, Szentendre, Hegykő, Fertőszentmiklós) 510 után. Egy időben a gepidákkal szövetkezve egészen a Dráváig terjesztették ki uralmukat. Több háborút is vívtak elsősorban a gepidákkal. A harcokban Bizáncot támogatták. Végül 568-ban megrettenve Baján kagán avarjaitól az Alpokon átkelve É-Itáliába települtek.

Türingek: (thüringek) germán törzsszövetsége és nép, az V. század elején hun uralom alatt éltek, a hun seregben vettek részt a catalaunumi csatában. 455-ben létrehozták az egykori Római Birodalom területén kívüli legerősebb germán királyságot. Hatalmuk a Felső-Majnától a Duna vidékéig terjedt. Kezdetben a keleti gót szövetség tagjai voltak, jó kapcsolatban a longobárdokkal. A türingeket 531-ben igázták le a frankok.