Gondolatok egy vázlatos szintű Szófejtő Szótár kapcsán.

 

De úgy is mondhatnám, hogy a magyar nyelv útja a mindenségen át.

 

            A témával kapcsolatos észrevételeim az alábbiakban foglalhatók össze. Kevesen közelítettek úgy a magyarhoz, ahogyan az illendőség azt megkívánná. Nem hibáztathatok senkit. A kevesek között volt egy Bowring nevű, angol nyelvi fenomén és összehasonlító nyelvész, aki ritka képességekkel megáldott ember volt. Több mint kétszáz nyelvet és nyelvjárást, a világ minden tájáról, magas szinten ismert. Tehát páratlan összehasonlítási alap birtokában volt. Magyarul is tudott. A magyar nyelvről úgy számolt be, s olyasmit állapított meg, amit egyetlen más nyelvről sem.

Amikor magyar nyelvi kérdésekről van szó, mielőtt véletlenül elhamarkodottan ítélnénk, olvassuk el újra, a már idézett Sir John Bowring szavait:

„A magyar nyelv Isten beszédével azonos, illetve leginkább ahhoz hasonlatos. A magyar nyelv, véleményem szerint a világ legősibb nyelve. Eredete valószerűtlenül messze nyúlik vissza. És a történelemben egymagában áll. Rendkívül különleges módon fejlődött, és struktúrája visszanyúlik azokra az időkre, amikor a jelenleg Európában beszélt nyelvek még csak nem is létezhettek.

Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint bármely tudományágban. A magyar ősi mivoltának problematikájával ugyanezt teszik. Ez a nyelv olyan, mint az Egyiptomi épületek kövei ― melyeket egyetlen sziklatömbből faragtak ki, és illesztettek elképzelhetetlen eljárással a helyükre ― megmagyarázhatatlan. Pedig a magyar nyelv eredete még ennél is, sőt, mindennél sokkal csodálatosabb tünemény. Aki megoldja, bizonyosan isteni titkot fog analizálni és a titok első tézise mindig ez, hogy:

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Az Ige kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, abból ami a világmindenségben létezik. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert. Eljött a világba, amely Ő általa lett, és már itt volt a világban, de a világ nem ismerte meg. A saját, tulajdon világába jött, és az övéi nem fogadták be.

Akik viszont felismerték, azoknak megadatott az a kiváltság, hogy Isten Fiaivá legyenek.

Az Ige testté lett, és itt élt közöttünk, és láttuk az Ő dicsőségét. Telve volt kegyelemmel és igazsággal. (idézet: János evangéliumának eleje)”

(Sir John Bowring: A memorial volume of sacred poetry with a memoir of the author, The poetry of the Magyars. 1830.)

Ha a „magyar nyelv” és a „magyarság” útját akarnánk vázolni, akkor szerintem négy lehetőség kínálkozik.

1. Más, haladottabb népektől vett át a többi kis nép, természetesen a magyart is beleértve.

2. A magyartólvett át a többi nép, még a régi és a mai nagyokat is beleértve.

3. Mindenki vett át a másiktól, és ez a folyamat örökké tart, s ma is zajlik.

4. Mindegyik mai nép, ősibb forrásból merített, s ebbe természetesen a magyar is beletartozik.

Az első kettő már elavultnak számít. Valójában az egyik a másiknak az ellentéte. És ez a kettő egymással küzd (sokan azt hiszik, hogy csak küzdött!).

A leghaladóbb nézetek ma inkább a harmadik-negyedik pontban lévő gondolatokat vallják. Ez a kettő pedig, csak úgy, mint az első kettő, voltaképpen nem sokban (talán csak az ősiség értelmezésében) különbözik egymástól. Tehát a tudomány ezt a kérdést a maga önként vállalt és kifejlesztett hiányosságai miatt sohasem fogja tudni eldönteni.

Van azonban más is. Tudniillik egy-egy népre valamilyen mértékig a felsorolt lehetőségek mindegyike igaz. Valamilyen mértékig. Ez a mérték (hogy hol, mikor, miért, miben, melyik és mennyire) az, amit méregetni viszont mostantól fogva fölösleges és nem szabad. Mert nem vezet eredményre. Mert, ha ezt a méregetést folytatjuk, mindenkinek lesz veresége és győzelme, bőven. Csak éppen békessége nem. És ami a legfontosabb: tisztánlátása és tiszta tudása nem lesz senkinek. Mert ha a tudomány mezsgyéjén haladunk, attól tiszta tudatunk vagy belső békességünk még nem lesz. S elpocsékolunk vele újabb évtizedeket vagy évszázadokat. És még akkor sem érnénk a végére. Az emberiségnek annyi ideje viszont már nincsen. Ezt tehát nem folytathatjuk. Ha más alapokon is, de eddig ezt műveltük. Most azonban abba kell hagyni. Le kell állni. És a „magyarban” rejlő szellemi értékekre kell koncentrálnunk.

Az idővel rosszul bántunk. A megoldás tehát az, hogy megvizsgáljuk, hogy lehet-e magyar mindaz, aminek a helyét eddig nem találtuk. Amiről a tudomány csökevényes eszközeivel nem tudtuk kideríteni, hogy micsoda. Amelyik szónak nem ismertük az eredetét. Amelyikkel kapcsolatban állandóan, újra és újra bizonytalanságok merültek fel.

Mint azt a bevezetőben és előszóban írtam (a 163. oldaltól), a nyelvészet, tévedéseket produkált. Az etimológia és az archeológia szintén. És még több tudomány is. Ezért újabb segédtudományokhoz kell nyúlni, hogy többet ne tévedjünk. És a tudományos munkálkodást a legnagyobb érdeklődéssel kell követnünk, hogy ellenőrizni tudjuk. Kegyes tudósaink bizonyítékok tömegeit inkább megsemmisítették, csak hogy ne kelljen velük bíbelődni. És a régi jól bevált elméletek nehogy felbillenjenek. Kész csoda, hogy a magyar nyelv még ilyen szófejtésekre képes, azok után, hogy a rendelkezésünkre álló anyaggal mit műveltek. Ezt azért ne felejtsük el. Mennyi fontos dolgot örökre eltöröltek. Kizárólag azért, hogy a magyar igazság a mélybe húzó nagy örvénylések közepette valami véletlen folytán föl ne bukjon. És végül föl ne emelkedjen az égre. Mert az kínos volna. S mi lenne akkor a világ hatalmasaival?!

Javasolható, hogy ebben a mai vészhelyzetben nyelvtudománnyal ne is foglalkozzon olyan kutató, aki főképpen a magyar nyelvben, de legalább a héberben és még néhány ősi keleti nyelvben nem mozog otthonosan, mert az ilyen személy komolyabb megállapítások meghozatalára egyszerűen alkalmatlan. Ezt újra és újra el kell mondani. Márpedig a legtöbb mai, nemzetközi és hazai nyelvelmélet-tudósunk – tisztelet a kivételnek – egyáltalában nem járatos a héber, görög, sumer, szír, kopt, hámita, egyiptomi, szanszkrit és hasonló nyelvekben, de a magyarban sem, hát még a teológiában, filozófiában, tradícióban, etnográfiában, teozófiában, egyiptológiában, sumerológiában, vallásfilozófiában, mágiában és egyéb, e tárgy vonatkozásában nélkülözhetetlen ismeretben. Csakhogy ám, ha ez így van, akkor érthetetlen, hogy miért tesznek mindenféle kijelentéseket és megállapításokat? Bizonyos, hogy a történelem homályos lapjainak többsége ennek hiányából keletkezett (persze némi alapos rossz szándék is feltételezhető), melyeket manapság tisztává tenni, e miatt a késedelem és tudásbeli hiány miatt szinte lehetetlen feladat volna. Fölösleges is erőlködni. Én azt javaslom, hogy előbb szedjék össze magukat ők! A világ tudós társadalma. Ne mi erőlködjünk. A dolog rajtuk múlik, a felelősség őket terheli. Nem mondtam újat, ezt kezdettől fogva tudták.

Ehhez tartozik, hogy azok a nyelvészek, akik a finnugor rokonítást művelték és az eddig használatban lévő etimológiai szótárainkat összeállították, a keleti nyelveket sajnos nem ismerhették. A régi keleti nyelvek legtöbbjén a (MAGY)AR és az AR(IA) mindenhol „oroszlánt” mégpedig „magyar isten-oroszlánt” jelentett, és részben jelent a mai napig. És nem csupán azt, amit ők kisütöttek belőle (férj, férfi, ember stb.). Érdemes utánanézni ezeknek a magyar mellett a sumer, héber, görög, szír, arám, kopt, hámita, kánaánita, peschita, egyiptomi, szanszkrit és hasonló nyelvekben. S ismét mondom, hogy ugyanígy csak ajánlhatók a teológia, a tradíció, az etnográfia, a teozófia, az egyiptológia, a sumerológia, a vallásfilozófia, a mágia és hasonlók, e tárgy vonatkozásában nélkülözhetetlen ismeretei. — Én a mondottak tudatában közöltem a szófejtésekkel kapcsolatos felismeréseimet. Tehát ami elvárható, azt először is saját magammal szemben teljesítettem. Ezért nyíltan beszélhetek. (Yours is no disgrace – ahogy az angol mondja.) Nincs mit szégyellnünk! (Nekünk, nincs mit szégyellnünk.)

 

Továbbá nem hagyhatjuk többet figyelmen kívül azt, hogy a tudomány eddigi menete nem megbízható.

A világ minden táján lévő nyelvészeti intézetek kutatásai természetesen javarészben segíthetnek és felhasználhatók. Óriási anyag gyűlt már össze.

Az etimológusokkal nem is ez a gond, hanem az, hogy alapvetően műveletlenek, s úgy dolgoznak, mint a kétkezi munkások, mint az egyszerű szakemberek. Verik befelé a szögeket, mint az előttük volt ácsok, akiktől a mesterséget kapták. Talpalják a cipőket, mint az előttük járt cipészek, úgy ahogy azt tőlük eltanulták. Közben persze nem gondolkoznak. Nem használják az eszüket. Mert ha a tudományos körökben, kivált a Tudományos Akadémián, vagy akár csak a tanszékeken, az emberek műveltebbek lennének, s gondolkoznának is, és valaminek becsületesen utánajárnának, hangos kiáltásokat hallanánk, hogy „megvan!”, „ez az!”. És nagy botrányok lennének, hogy „az eddigi tudósok vajon mit tettek?”. Így van, ahogy mondom.

Néha aztán, ha a tudósok között akad egy-egy művelt, tehát nagy tudású, becsületesen gondolkozó és segítőkész egyén, (szinte, hogy úgy mondjam, magyar) és konkrét dolgokba kezd, azt a többiek vagy a felettesei rendszerint kikészítik, kirúgják és ellehetetlenítik. S megfosztják a tudományos kutatás lehetőségeitől. Ez is így van, ahogy mondom.

 

 

●

 

 

Aki nem tudja elfogadni a magyar szófejtések eredményeit (az itteni etimológiai szótárban közölteket), különösen azt, ami belőlük logikus módon következik (magyar ősiség, misztériumi állapot), attól azt kérem, hogy még fontolja meg a következőket. Ebben a vázlatban olyan tények rövid felvonultatásával próbálkoztam meg, melyek a véleményünket döntően befolyásolhatják. — Tudniillik nem vitathatók el teljes egészében azok, amiket a következőkben olvashatunk:

 

 

●

 

 

Az alábbiakban tehát vázlatos gondolataimat közlöm, melyeknek segítségével benyomást szerezhetünk azokról a kérdésekről, melyeket a tudomány szinte teljesen elhallgat. Amit itt pár mondatban megmutatok, annak ritka, de annál bőségesebb és megbízhatóbb irodalma van, ezért senki ne gondolja, hogy amit itt lát, azt a kisujjamból szoptam. Bármilyen furcsa, vagy megdöbbentő is legyen az, amit most olvasni fog. Tehát az időrendben visszafelé, a mostani világból az ó- és ősidők irányába, egyre korábbra, a kezdetek felé haladva megyünk (a könnyebb áttekinthetőség kedvéért egyszerűsített és kerekített évszámok feltüntetésével).

Az időrendnek megfelelő helyeken a fontosabb történeti utalások közé egy-egy rövid kis asztrológiai leírást is közbeiktattam. Ezek az adott periódus kor-csillagászati, metafizikai és mágikus jellemzőit mutatják (ezeket a szöveg többi részétől elkülönítve találjuk, s ezek csak ízelítők, a hangsúly tehát nem ezeken van, hanem a szöveg többi, értsd fő részein).

 

 

A Nagy Év (Analógiás világmindenség, Direkt Oppozíció)

 

1		2

 

 Ezen az első ábrán a Tavaszpont helyét láthatjuk (mely a Kos jegy 0°-a). Útját a Tavaszpont a 12 állatövi csillagképben kb. 25 868 év alatt (felkerekítve 26 000 év alatt), retrográd irányban járja be. — Ezt az időt világkorszaknak nevezzük. Ezen belül kb. 2100-2500 év kell ahhoz, hogy egy csillagképen keresztülutazzon. Ebbe a pár száz éves tűréshatárba egy 200-300 éves időcsúsztatás vagy hamisítás még belefér! (Ezt csak az Illig-elmélet igazolására jegyeztem meg.) Ezek az időintervallumok csak hozzávetőlegesek; a csillagképek mérete különböző, és átfedések is előfordulnak, ezért az egyik időszak végét és a másik kezdetét nem tudjuk pontosan meghatározni. Azóta, hogy az ember benépesítette a Földet, legalább hét (de méginkább kilenc) ilyen korszakot tudunk azonosítani. E korszakok az éppen oda tartozó Állatöv jelképiségével teljes mértékben és megnyugtató módon összefüggésbe hozhatók.

 

A második ábrán a kb. 12 000 évvel ezelőtti Oroszlán–Vízöntő állást valamint a mostanság bekövetkező Vízöntő–Oroszlán állást figyelhetjük meg. Az ilyen állapotok mindig összetartoznak és egymásra hatást gyakorolnak. Ezt nevezzük úgy hogy felezőpont, melyre átlag 12 000–13 000 évenként sor kerül. A teljes kör megtételéhez, vagyis a nevezetes Nagy Év lejártához viszont kb. 26 000 év szükséges. Nos az alábbiakban ennek részleteiről lesz szó.

Mindez a kutatók számára nem minden esetben egyértelmű, s a tudományos álláspont rendszerint az egészet elutasítja. Egy biztos, hogy a szóban forgó mozgás, illetve az Állatöveken keresztüli vándorlás a precesszió jelenségének köszönhető. — A precesszió a földgömb tökéletlen haladásának és imbolygásának következtében létrejövő folyamat: a napéjegyenlőségi pontok eltolódása. Melyet az idők hajnala óta a Tavaszponthoz viszonyítva mértek.

 

 

A VÍZÖNTŐ-KORSZAK  2000-től – 4000-ig

(a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 2150 – 4300)

Az 1960-as években a Hair rockopera nyitódala arról szólt, hogy elérkezett (vagy legalábbis már nagyon közel van) a Vízöntő kora. Új korszak hajnalához érkezett az emberiség. Senki sem tudja pontosan, mikor kezdődik az „Új Kor” (New Age), vagy ér véget a régi. Mindenesetre sűrűsödnek a jelei. Az űrrepülés technológiájának és a tudományoknak bizonyos értelmű fejlődése lényegében a Vízöntő hatásaira is utalhat. Ha a jegy humanitárius tulajdonságaira gondolunk, eszünkbe jut az ENSZ és sok más szervezet. De mi a helyzet az oppozícióban lévő (szemben álló) jeggyel, az Oroszlánnal? A Vízöntő korának beköszönte elhozza vajon a jóakaratú világkormányt? Tanúi lehetünk ennek? Mivel a Vízöntő az ösztönösség és az eredetiség jegye, reménykedhetünk abban, hogy valami, ha nem is a világkormány és egyebek (mert azt a zsidók is tervezik), de legalább lelkünk elemi mélysége és eredetünk ismerete segíthet rajtunk.

 

     Jézus Krisztus, aki előzőleg „bárányként” jött el, világosan megmondta, még a Halak, tehát a kereszténység jegyében, hogy Oroszlánként fog visszajönni, amikor beköszönt ismét az Isten korszaka (időtlen egyidejűsége!), vagy a világvége, a pusztulás. „Két ember őröl a malomban, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Mt 24,41) Valamint a jövendölés azt mondja, hogy a világban egyszer és mindenkorra megszűnik a kereskedelem és a gazdaság mindenhatósága, s ezzel együtt a malomkerék is megáll (Jel 18,22). Ez volna tehát a zsidókorszak vége (már amennyiben a kereskedelem és a piacgazdaság tényleg összedőlne).

 

 

    A korábbi Oroszlán―Vízöntő és a mostani Vízöntő—Oroszlán-állás sajnos igen erősen magában rejti a világpusztulás katasztrófáját. Nagyjából két lehetőség van: az egyik szerint elpusztulunk, a másik szerint csak valamikor később pusztulunk el. A Nagy Vonzó (Stephen Hawking és a modern csillagászat terminusa) előbb-utóbb mindenképpen beszippantja galaxisunkat. Vagy bekövetkezik az Ősrobbanás ellentéte, a Nagy Reccs.

 

A másik lehetőség az, amit már Oziriszék is megállapítottak az ősi Egyiptomban, s ezt kódolták bele a Nagy Piramisba és a Nagy Szfinxbe miszerint a Föld precessziójának következtében vagy 26 000 évenként, vagy annak felezőpontjain, de mindenképpen bekövetkezik egy olyan fordulat, mely kozmikus méretű katasztrófát idézhet elő. Nyilvánvaló, hogy a vízözön vagy bármi hasonló, ami kb. 13 000 évvel ezelőtt az akkori világot elpusztította, most, a Vízöntő jegyében ismét bekövetkezhet. A maya-naptár szerint, mely abszolút pontos, sőt a legpontosabb, mit az emberiség csak ismerhet, ez a nap 2012. december 23-án lesz. (Graham Hancock: Istenek kézjegyei, Kutatás a kezdetek és a vég után, 1998.)

Tehát a maya-naptár, mint magyar naptár, és a vízöntő korszakban érvényesülő Oroszlán oppozíció, mely a magyar oroszlánságot is mintázza és előtérbe hozza, a magyarok világtörténelmi szerepét szükség szerűen újabb meggondolások tárgyává tehetik. Ha nem, akkor valószínű, hogy a mostani Vízöntő jegyben is csak a pusztulás motívumának lesz szerepe.

 

A jelen állapotról: Hogy lehet, hogy a magyarság olyan silánynak és alávalónak tetszik? Mitől van az, hogy más kis népek már rég eltűntek volna a történelem süllyesztőjében, de a magyar még mindig itt van. Mi az oka ennek, ha a magyar valóban olyan alávaló, mint amilyennek mondják? Akkor hogy-hogy még létezik? — Esetleg nem lehet filozófiai értelemben valami összefüggést találni a modernkor „Isten halott!”-tézise (F. Nietzsche), és a magyarok tetszhalott állapota között? — Mi van akkor, ha Isten mégis él, és a magyar sem olyan, mint amilyennek a mostani korban látszik? Azt mondjuk, hogy ha Isten lenne, akkor nem lennének háborúk, és világszerte hasonlókat gondolunk. Továbbá azt mondjuk, hogy ha a magyar valamirevaló lenne, akkor nem lenne olyan, mint amilyennek látszik. — De mi van, ha mindez, csak látszat és nem a valóság? Nem lehetséges-e, hogy inkább velünk, emberekkel, a gondolkozásunkkal, és a mi korunkkal van a baj, és nem is Istennel vagy a magyarral?! Ez például nem elképzelhetetlen. — Azonban ígéretemhez híven lépjünk visszafelé az időben:

 

   i.sz. 1000-től napjainkig: A magyarok országának rendkívüli jelenléte Európában. Mindenkinek el kell ismernie, hogy ez a nép elég abszurd módon (csodával határos módon) van itt. S több mint ezer éven át hősiesen kitartott. Nyelvével egyedül áll, idegenek szorításában, kezdettől fogva magára maradottan. (Pl.: déli harangszó = Nándorfehérvár. Nem mindenki tudja, hogy világszerte, ha a delet harangoznak, az a magyar nép nándorfehérvári diadaláért van.)

 

 

   A HALAK-KORSZAK  i.sz. kezdetétől – 2000-ig (a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 0 – 2150)

A világ ekkorra a rómaiak idejébe lépett, majd egyúttal a kereszténység, a középkor és az újkor szakaszába is. Jézus azért jött, hogy a megvilágosodást elhozza (Jn 1,9; Ef 1,18). Krisztus születésével beköszöntött a Halak korszaka. Igazán érdekes, hogy a hal volt a korai kereszténység titkos jele, amelyet a katakombák falára karcoltak, mutatva a követőknek, hol tartják a következő gyűlést. A későbbi kolostorokban élő szerzetesek és apácák is a Halak visszahúzódó tulajdonságát mutatták. De ugyanez a papság nőtlensége, és a 2000 éven át töretlenül hódító Szűz Mária-kultusz tisztelete is. Ezért mi más lehetne a Halakkal oppozícióban (átellenben), amely hatást gyakorol rá, mint a Szűz? A Halaknak köszönhető a gondolkodás bizonyos fajta ködössége, amely a kereszténység némely aspektusánál, ugyanúgy, mint egyébként ennél a jegynél, megtalálható.

 

 

     Sok tekintetben ezek hatását tükrözi a 2000 éven át erőltetett, nemiséggel szembeni tartózkodó, korlátozó attitűd. Feltűnő, hogy a korábbi időkben ez nem így volt. A kereszténység intézményesült formája, de főleg az egyház „ködössége” tette a középkort sötét középkorrá, és még a napjainkban leleplezett idő- és történelemhamisítást is itt valósították meg (a pápa és a zsidók). Ennek kapcsán két-háromszáz év valamennyi dátumból simán levonható (pl. 895=595). Ez a probléma a nagy asztrológiai fordulatokat csak kis mértékben módosítja; így külön foglalkozni vele nem fogok – és az egyszerűség érdekében a jelen pillanatban még hivatalos dátumok szerint haladok tovább (visszafelé az időben).

 

i.sz. 895 előtt: A magyarok honfoglalás előtti jelenlétének bizonyítékai a Kárpát-medencében. Ennek igazolására már olyan sok adatunk van, hogy az elmúlt évtizedekben kénytelenek voltak elfogadni a „kettős honfoglalás” elméletet. Miszerint a magyar népek két (vagy több) nagy hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe. De ez az elmélet is csak félmegoldás, és a lényeges dolgokkal foglalkozni nem kíván. Annak ténye azonban, hogy ezt az ötletet (László Gyula régészét, aki egyébként problematikus tévutakon járt) legalább hivatalosan elfogadták, mutatja, hogy a magyarok mindennél ősibb jelenlétét igazolóan, már milyen hatalmas nyomás nehezedhet a hivatalos tudós körökre, hogy a régi és elavult elvekből valamit engedjenek, és valami köztes megoldásban legalább kiegyezzenek. — A vitathatatlan igazság beismerése, hogy Európában a magyarok éltek legelőször, még várat magára.

 

i.sz. 670 körül: A kettős honfoglalás elméletének egyik dátuma; a másik dátum: i.sz. 895 körül. (Ezeket a dátumokat a jövőben nyugodtan nélkülözhetjük.)

 

i.sz. 400 és 500 között: Atilla hun-magyar király világbirodalma. A magyarság utolsó próbálkozása a nagy restaurációra. — Amelynek célja a régi nagy világ-kultúrközpontok feletti ellenőrzés visszaszerzése volt. (Ezek a régi magyar kultúrközpontok: Sumer, Egyiptom, India, Kína, Hungária, Stonehenge, Yucatán, Nazca-fennsík, Óceánia, Angkor stb. voltak.)

A magyarság a Kárpát-medence kivételével (melynek elvesztése csak részleges volt) eddigre már mindent elvesztett.

 

i.sz. utántól – i.sz. előttig: A szkíta magyarok ázsiai, európai és a világ más területein való jelenléte. A dél-amerikai és afrikai kultúrák magyar közreműködéssel történő megteremtésének végső szakaszai.

 

 

    A KOS-KORSZAK  i.e. 2000-től – i.sz. kezdetéig

(a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 2150 – 0)

Ez már az indiaiak, a görögök és a perzsák világa. E korszakra tehető a görögség virágkora, amelyben érdekes módon kap hangsúlyt a Kos―Mérleg oppozíció. Ez a fejtegetés ennek az állásnak az ellentétével fog zárulni. A Kossal kapcsolatba hozott agresszivitás ha-tározottan megnyilvánul a háborúskodó görögök magatartásában. És ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Nagy Sándor a görögök számára az egész akkor ismert világot meghódította.

 

 

— Kos jellemvonás még a filozófiára való hajlandóság és az okosság. Talán még ennél is izgalmasabb a Mérleg itteni hatása. A jegy tulajdonságainak egyike a demokrácia tisztelete – és tudjuk, hogy ezt is a görögök teremtették meg. Az egyensúly és a harmónia szintén a Mérleg jellegzetességei közé tartozik. És mi sugározhat nagyobb egyensúlyt és harmóniát, mint a káprázatosan gyönyörű Parthenon vagy más klasszikus görög épületek? Észre kell vennünk a jelentős különbséget az ezt megelőző korszak építészetére gyakorolt Bika-hatás és a Mérleg poláris hatása között a hellenizmus korában. Mindkettő csodálatos, és mivel a Vénusz uralja mindkét jegyet, ez szinte magától értetődő.

 

i.e. 1000-től – i.sz.-ig: A bibliai idők magyar vonatkozásai. Az Újszövetségben: Jézus Krisztus és a kereszténység magyar gyökerei és rokonsága. A magyar Pártus Birodalom megveri Rómát, és ázsiai terjeszkedését megakadályozza. Az Ószövetségben: a magyar kultúrkörök folyamatos jelenléte a zsidó nép kialakulásának körülményei között. Állandó küzdelem az asszír hegemónia ellen. A magyarság lemészárolása és óriási arányú pusztulása.

Egyiptom magyar népek számára való végleges elvesztése.

 

Nagy Sándor kora (i.e. 356 – 323): A magyarok jelenlétének számtalan nyoma a Nagy Sándor által meghódított világban. A palesztinai, szkíthiapoliszi, egyiptomi, székelyföldi, szkítiai, baktriai, indiai és egyéb megelőző magyar népekről és központokról szóló korabeli misztikus feljegyzések.

Nagy Sándorék még tudták, hogy aki a világ ura akar lenni és lesz, annak a Kárpát-medencét birtokolnia kell. (Ám Nagy Sándor terveinek hirtelen halála véget vetett.) — A későbbi időben Árpádék állítólag ennek a Sándornál is ősibb küldetéstudatnak a birtokában telepedtek a Kárpát-medencébe.

 

i.e. 700 körül: A szkíták, értsd hunok, végleg birtokukba veszik a Magyar Alföldet. A székelyek (akik Egyiptomból és Sumeriából érkezett magyarok voltak) sumer műveltségének utóbb feltárt bizonyítékai Erdélyben.

A csodaszarvas-monda keletkezésének valószínűsített időszaka. (Holott bizonyára még ennél is ősibb.)

 

i.e. 1000 előtt: A centrumok állandó fenyegetettsége miatt; az időközben feltörekvő erőszakosabb népek nyomására a magyarok elhagyják régi szálláshelyeiket, és szétszóródnak a világ minden tájára (főleg Ázsia lakatlan vidékeire).

 

i.e. 2000 és i.sz. között: A közép-ázsiai ariák (árják) világa, India magyar brahmanok által történt civilizálása és benépesítése.

Belső Magaria a Himalájában, és Bihar Indiában, ennek a maradványa.

 

i.e. 3800: A régi keleten, a Tigris és az Eufrátesz folyók alsó szakaszánál, ebből a korból, magyar nyelvű írott emlékek kerültek elő.

 

i.e. 4000 és 2000 között: A sumerok és az Egyiptomiak általunk ismeretes (elismert vagy elfogadott) világa, és magas kultúrája. Azt merészelik mondani, hogy az egyiptomi civilizáció valahol ekkor vette kezdetét. Pedig ennél jóval öregebb. A hivatalos tudomány nem is jön velünk tovább, hanem itt marad, és utunkat kénytelenek vagyunk nélküle folytatni. A tudomány eredményei szerint az ember, ennél korábban, még csak a legfejletlenebb őskori állapotban volt. Azonban van tovább is.

 

 

    A BIKA-KORSZAK  i.e. 4000-től – 2000-ig

(a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 4300 – 2150)

 

 

A Bika szilárd, nehézkes jellemvonásai, a biztonság utáni vágy, a szépségre és a luxusra való törekvés erősen kidomborodnak a kialakulóban lévő egyiptomi világban. Ekkortájt a bika-kultusz nyilvánvaló (Ptah). Például a Minotaurus, a krétai, mükénéi és minószi kultúrában (taurus, egyébként bikát jelent, magyarul toros). Itt minden tele van a bika ábrázolásával. Az egyiptomi Ápisz bika is különös tiszteletnek örvendett Memphiszben. S Zeusz is bika képében rabolta el Európát. Erőteljesen megmutatkozik a Skorpió poláris hatása; az ősi egyiptomiakat nagymértékben foglalkoztatta a halál és az azt követő élet. Bőséges bizonyítékát nyújtja ennek balzsamozási és mumifikálási technikájuk fejlettsége. S ez az ókori világ (Egyiptom) is éppen olyan fennkölt és kifürkészhetetlen volt, mint a Skorpió elvont szellemi élete.

 

Úgy gondolják, hogy ebben a korban kezdték vizsgálni az eget a héliopoliszi papok, az akkori csillagászok és asztrológusok. S teljesen nyilvánvaló, hogy az egyiptomi vallás csillagvallás volt. (Mert a magyarok Atyja, Ozirisz-Orion, Nimród, a Nyilas, fölment az égbe, ahol csillag képében látható). A jelenleg hivatalos elmélet szerint a piramisok is ebben a periódusban épültek (pedig már jóval korábban).

A zsidó (bibliai) időszámítás szerint, még csak ekkor kezdődött a világ, s ezen szakaszban volt a teremtés, és Ádám és Éva az édenkertben. A zsidó naptár alapján (tehát 2000-ben) még csak 5760-at írtak. Szerintük a teremtés i.e. 3760 körül volt!

 

i.e. 6000 és 4000 között: Alsótatárlaka környékén egy Mezopotámiából a Kárpát-medencébe betelepült magyar népcsoport emlékei maradnak fenn.

Az aranykornak vége. Nimród leszármazottjainak uralma a Földön. Ez az az időszak, melyről Gaston Maspero azt mondta, hogy az egész világ legalább 1500 éven keresztül csak a magyarok (szkíták) kezén volt. A magyar ikrek, Hunor és Magor uralkodtak az egész Földön. Istenük volt „A Fő Ló” (Apolló), más meghatározás szerint az egyszarvú, az unikornis, a pegazus. A nagy vadász Ozirisz-Orion, az Atya (az ikreké), Nimród, a Nyilas.

 

 

    AZ IKREK-KORSZAK  i.e. 6000-től – 4000-ig

(a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 6400 – 4300)

 

 

    Az Ikrek az egymással való érintkezést, a kapcsolatteremtést és a kapcsolattartást képviselik; intellektuális jegy. Ekkor alakult ki az írás (magyar környezetben, Sumeriában), és valószínűsíthető, hogy a kereket is ekkor találták fel. A régészeti leletek szerint ide tehető Úr valamint Jerikó, és az első emberi települések létrejötte. Az Ikrek azt mutatja, hogy az emberek kezdtek összeállni, egymás mellé csoportosulni. Sumeriában és Mezopotámiában már használták az ékírást. A Nyilas szembenálló hatását figyelembe véve valószínűnek tűnik, hogy ekkor szálltak először tengerre. Az Ikrek és a Nyilas együttes hatása (Hunor, Magor és Nimród) jelentős fejlődést eredményezett a civilizációban. Tehát Nimród, a Nyilas, ekkor már nem uralkodott, hanem ez a világ a fiaié volt. A kereskedelem erősen kapcsolódik az Ikrek uralkodó bolygójához, a Merkúrhoz. A gazdaság és a kereskedelem kialakulása pedig nem éppen előnyös dolgok eredményének köszönhető. A civilizáció – mint Hamvas Béla mondja – csakis romlottságon és kolosszális hazugságokon alapulhat. — „Az ember semmire se megy” (ez a végső bölcsesség a Patmosz I. című könyv elején található).

i.e. 8000 és 6000 között: A jégkorszak utáni újrakezdés időszaka. Néhány hírmondó kivételével az Istenek világának vége.

— Ebből a korból valók az emberiség legrégebbi ismert írásos emlékei, melyek magyar ékírással, rovásírással készültek, agyag-táblákra. S az ezt használók a mai Magyarország területéről vándoroltak Mezopotámia irányába.

 

 

   A RÁK-KORSZAK  i.e. 8000-től – 6000-ig

   (a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 8600 – 6400)

Ez az ősközösségi társadalom időszaka. A történelmi idők kezdete. Atlantisz elpusztult már, s túlélőik, az ősi mágusok (Ozirisz, Kon-Tiki, „a magyarok”) a világ minden táját sorra látogatták, és az ősembereket civilizálták. Megismertették velük a tüzet és az emberi léthez szükséges eszközöket. Ebben a korban kezdett az ember lakóhelyet építeni magának, s ekkor vált hangsúlyossá az otthon és a családi élet.

 

 

    Ezekkel áll kapcsolatban a Rák – az anyasággal pedig uralkodó bolygója, a Hold. Számos termékenységi szobor, fafaragvány maradt fenn olyan közösségek emlékeivel együtt, melyekre Egyiptomban, Kínában, Mezopotámiában, Indiában és sok más helyen akadtak rá. A szaporodással az emberiség a Földnek ebben a matriarchális állapotában, a Rák jegyben „visszafelé” haladt, vagyis ez azt jelenti, hogy nem a jó irányba, hanem ellenkezőleg, tehát nem Istenhez, hanem a további materializálódás útján bolyongtak. Oziriszékat megölték (mint később majd Jézust is), és ebben az állapotukban természetszerűleg erősen hatott az átellenben lévő Bak jegy, mely miatt a népek nagyon megátalkodottak, nyakasak és merevek maradtak.

 

i.e. 10 000 évvel: Az emberiség valamelyik vagy talán legelső csoportja, időszámításunk előtt több mint 10 000 évvel, rendkívüli fejlettségről árulkodó nyomokat hagyott maga után. Az egyiptomi Nagy Szfinx, mely i.e. 10 500 táján épült, és a Nagy Piramis és több épület bizonyítja ezt.

 

 

   AZ OROSZLÁN-KORSZAK i.e. 10 000-től – 8000-ig (a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 10 750 – 8600)

Ez a legkorábbi korszak, melyről többé-kevésbé pontos elgondolásunk lehet. A Nap alapvető fontosságát e régmúlt időkben az adta, hogy ekkor növekedett sugárzásának ereje, előre jelezve a jégkorszak végét is. Az asztrológiában mindig jelentkezik a poláris vagy ellentétes jegy hatásának mozzanata, így ebből az időszakból fennmaradt némely kőleleten pontosan kimutatható a Vízöntő befolyása – az eredetiség és az ösztönösség nyoma. — Számunkra nyilvánvaló, hogy ekkor istenek uralkodtak a földön, s Atlantisz ideje is ekkorra tehető. A Vízöntő oppozíciója egyértelművé teszi, hogy az özönvíznek is ebben a korszakban kellett lennie, mely ezeket a történelem előtti időket elpusztította. A Biblia szintén feltűnően közel teszi „kezdethez” az özönvíz beszámolóját. Isten hamar megsokallta az Ővele való egységből kiszakadt (materializálódott) világ dolgait.

 

 

    Atlantisz korábbi lakóinak az volt a feladata, hogy a világ pusztulása után a Földön a kataklizmát túlélő emberiséget a lényeges isteni tudással megismertesse. Ekkor istenek éltek a Földön: Ozirisz, Szarapisz (Afrikában és Egyiptomban); Nimród, Apolló (Ázsiában); Orpheusz, Orion (Európában és Göröghonban); Viracocha, Kon-Tiki, Thunupa (Dél-Amerikában és az inkáknál), Quetzalcoatl, Kukulcan (Észak-Amerikában és a majáknál), ők mindannyian azonosak Jézussal, a később megszülető Szotérlogosszal (aki Ázsiában, Indiában, Izraelben és a pártusok vidékén lépett színre, a Halak korszakában). Nem véletlenül tartják Jézusról azt, hogy Ő Oroszlán volt, hiszen a legaktívabb korszakát, a „többiek”, tehát Oziriszék személyében ekkor élhette; ez volt „az Ő ideje”. S „magyarsága” okán is illik reá az, hogy Oroszlán. Jézus ezzel kapcsolatban, ami csak egy ilyen oppozíciós helyzetben valósulhat meg, mondta, hogy „két ember őröl a malomban: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik” (Mt 24,41 és előzményei). „Isten malmai lassan őrölnek.” – tartja az ősi mondás, ami bizonyára erre vonatkozik. Külön hangsúlyoznunk sem szükséges, hogy az asztrológiai Nagy Év, a nagy kör, mennyire hasonlít egy malomkőre; és tulajdonképpen egy malmot szimbolizál. S Isten malmai látszólag lassan őrölnek, de őrölnek! A malom, ez, a korszakonkénti körforgás. (Santillana – Dechend: Hamlet malma, 1995.) Ez az oppozíciós helyzet végül is most, napjainkban, 2000 után, a Vízöntő—Oroszlán korszakában érkezett el önmaga tükörkép általi megismétléséhez.

 

Innen már valóban megáll a tudományunk, és csak a sötétben botorkálunk. Néhány elképesztőnek mondható érdekesség azonban még hátra van.

 

 

    A SZŰZ-KORSZAK  i.e. 12 000-től – 10 000-ig

    (a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 12 900 – 10 750)

 

 

    A Szűz korszakában, vele átellenben a Halak hatott. A tudomány is úgy tartja, hogy minden a vízből, az ősóceánból, a halak közegéből jött létre. Ez a periódus asztrológiai értelemben egyébként összefügg a romlás (materializálódás), a lefokozottság jelenségével. Ami az előző korszakban (Mérleg—Kos) megkezdődött, az itt végbement. — Egyes vélemények szerint Szo­doma és Gomora, a legendás embervilág, melyek nyomai a későbbi özönvíz után a Holt-tenger alá kerültek, ekkor volt.

Apokrif iratokban erről időszakról „Keresztelő” Bemerítő János is beszámol (akit az egész kereszténység és a vallástudomány helytelenül nevez „Keresztelő”-nek).

 

    A MÉRLEG-KORSZAK  i.e. 14 000-től – 12 000-ig (a pontosnak tekinthető csillagászati meghatározás szerint: 15 050 – 12 900)

 

 

    Egy igen érdekes elgondolás szerint az első, általunk még belátható korszaknak a Mérleg—Kos korszakot tekinthetjük. Valószínű, hogy ekkor kezdődött minden. Még pontosabban ez előtt Egységben voltunk Istennel, s az volt a kiegyenlítettség (Mérleg) és az Istenben lét korszaka. Fontos rámutatni, hogy eddig illetve ez előtt Istennel időtlenségben, egyidejűségben lehettünk. „…hiszen az örökkön-örökké élő is megmondta, hogy ami a mennyet és a földet, tehát a világmindenséget illeti: egyszer csak többé nem lesz idő.” (Jel 10,6) — A Mérleg jegy annál is inkább illik mindehhez, mert az isteni természet (Jézus is ilyen, tehát Mérleg volt) és az ember emberségének alapvető törekvése is az, hogy kiegyenlített állapotban legyen, s önmagát kiegyensúlyozza. Ezzel szemben volt a Kos (a szemben álló jegy), mely minderre hatott, s ezt az állapotot, okos, intellektuális töltettel látta el.  Ekkor valami mégis megváltozott, s a Mérleg—Kos korszakában a világmindenségben valamiféle lefokozódás vehette kezdetét. Egyebek között megkezdődött az idő, és létrejött a szorosabb értelemben vett anyagvilág (materializálódás).

 

1		2

 

Ezek az ábrák mutatják, hogy az asztrológiában egy emberélet hozzávetőlegesen három jegyen keresztül tart. Erre nézvést és ezzel kapcsolatban készülnek a személyi élet-horoszkópok, melyek jellege az átlag emberek előtt is jobban ismeretes. Ezt a Nap járása és az évek múlása szerint mérik, ami sokkal gyorsabb, mint az eddig bemutatott Tavaszpont eltolódás (precessziós mozgás), melynek kulcs száma egyébként a 9.

 

Ezek az ábrák mutatják, hogy az asztrológiában egy emberélet hozzávetőlegesen három jegyen keresztül tart. Erre nézvést és ezzel kapcsolatban készülnek a személyi élet-horoszkópok, melyek jellege az átlag emberek előtt is jobban ismeretes. Ezt a Nap járása és az évek múlása szerint mérik, ami sokkal gyorsabb, mint az eddig bemutatott Tavaszpont eltolódás (precessziós mozgás), melynek kulcs száma egyébként a 9.

 

Az első ábrán átlós vonalakkal bejelölve látható időmennyiség, mintegy nyolcvan, kilencven évet tesz ki. (Egy állatövi jegy 30°-ból áll; 1° nagyjából egy évnek felel meg.) De ez csak az emberi léptékek szerint van így.

 

A második ábrán láthatjuk, hogy a világ ideje viszont kb. tízszer annyi, mint amióta az időszámításunk zajlik. Ezt úgy kell érteni, ha a világ idejét a Mérleg jegytől kezdődően a mostani (vagy közelgő) Vízöntő korszakig vesszük. – Ezzel csak egy gond van, hogy a teljes Nagy Évet, egy teljes kört nem tesz ki. (Mint az ábrán is láthatjuk.) Ha azonban az Egy emberi életet szimbolikusan hozzáillesztjük, hiánytalanul megkapjuk a teljességet.

A hiányzó szelet pont beleillik a befejezetlennek látszó egészbe.

Ha mindez másképp volna, egy biztos: a teljes Nagy Év kb. időszámításunk 10 750-ben járna le, tehát legkevesebb 8750 év múlva. (Ha ehhez hozzávesszük a becsempészett 2-300 Hunnivári/Illig-évet, akkor közel pontosan 9000 évet kapunk.)

 

 

   De lelki szemeinkkel nézzünk még távolabbra. (Ha 15 000 évnél is sokkal korábbra vissza kell menni, akkor mindaz, ami itt szóba kerül, egy fél, vagy több egész körrel odébb is lejátszódhatott.) Ahol az embervilág a maihoz képest harmonikusabb és idillibb lehetett. Vagy azért mert nem volt idő, vagy azért, mert nem volt istentelenség. Viszont mindezt csak sejtjük.

 

    i.e. 30 000 – 10 000 év: A kőkori első embereket nagyjából erre az időszakra teszik. De a tudomány véleménye szerint ezek még teljesen fejletlenek és civilizálatlanok voltak.

   Varga Csaba bebizonyította, hogy az emberek már 30 000 évvel ezelőtt írtak, használták az írást, és valószínűleg a civilizáció igen magas fokán álltak.

 

1		2

 

Ezért az első ábrán ezt az időszakot (Mérleg-Kos) kétségtelenül vehetjük a „Kezdeteknek”. Mivel a világban minden fordítottan működik, ezért kezdődhetett minden, abból ami ma látható, a Mérlegnél, illetve utána. Hiszen akkor éppen a 0°-ot tartalmazó Kos jegy után érkezünk el a végződéshez, vagyis az idők teljességéhez.

A feltüntetett számok az állatövi jegyek hagyományos sorrendiségét, ősi jelentéstartalmát mutatja. A világ idejét visszafelé, a Mérleg-Kosig (7+1) haladva követhettük nyomon. Ha a kétjegyű számokat összeadjuk (12=3; 11=2; 10=1), a többi pedig változatlan marad, akkor megkapjuk a tiszta számsort. Ez a mágikus alapelvek miatt így szükségszerű. Az egy tengely mentén mindig összekapcsolódó két jegy számértékeit ugyanígy össze kell adni (Kos 1, Mérleg 7 = 8; Halak 3, Szűz 6 = 9 és így tovább). Az így nyert végleges számsor már mindent elárul. A Mérleg-Kostól, a Szűz-Halakon kezdve, egészen körbe: 9, 7, 5, 3, 1, és itt ugrik, vagy zökken: 8, aztán ismét visszatér a kerékvágásba, 9, 7, 5, 3, 1. Ennél tisztábban bemutatni nem lehet, hogy a Mérleg-Kosnál (8) oda-vissza, történik valami. Ez a Kezdet. Ez az egyedüli páros szám, a többi mind páratlan. 

 

A második ábrán lévő periódussal hagyományosan, mint kegyelmi időszakkal kell számolnunk. Jézus közbenjáró kora ez, a kereszténység, melyet úgy kell értelmezni, mintha meg se történt volna. Vagyis, hogy egy ráadás, azaz türelmi idő volt. A Halak az asztrológia szerint egyébként is az utolsó jegynek számít. – Mert hiszen tudjuk, hogy az első jegy a Kos.

Az úgynevezett dolgok Kezdete pedig vele átellenben, mintegy szemben, a Mérleg jegynél, vagy annak váltásánál tapintható ki a legbizonyosabban. (De ez egy teljes, tehát nem csak egy fél körrel visszább is lehetséges volt.)

A számsor mindig a 9-essel indul, és azzal is fejeződik be. Ez a precesszió titka, melyet már Egyiptom óta ismerünk. Csakhogy ez azt jelenti, hogy a mostani 9-es után (türelmi idő) az Isten irgalmazzon nekünk. A 7-esre valószínűleg nem fog sor kerülni.

 

„Az ég arcát meg tudjátok ítélni, s a csillagok járásával is foglalkoztok, de az idők jeleit mégsem tudjátok megérteni?!” Mt 16,3.

 

A Mérleg állás (8), mint páros szám, a teljes páratlan világidőben a kiegyenlítődést szimbolizálja. A mérleg egyik serpenyőjében is négy, és a másik serpenyőjében is négy. (S ez mindig így oszlik el: égtáj, évszak, napszak, végtag stb.) Ez teszi ki a nyolcat.

    Bizonyos nyomok azonban még i.e. 30 000 előttről is maradtak. Ókori feljegyzések szerint az egyiptomiak az időt, az emberiség általuk ismert és használt magas kultúrájának jelenlétével Egyiptom földjén, minimum 40 000 évre számolták. A hun-ária Arvisurák szkíta-magyar írásos könyvei, melyek Indiában maradtak fenn, szintén bizonyítottan 40 000 évesek. Tehát i.e. 10 000 vagy 11 000 évig még valahogy csak elboldogultunk, de ehhez akkor még hozzá kellene vennünk egy körülbelül 30 000 évre rúgó hatalmas korszakot. Ettől pedig rendesen mindenki megszédül. — Ez volt Egyiptomban az Első Idők Isteneinek világa. Maguk az egyiptomi főpapok pedig erről részletesen be is számoltak. Az egyiptomiak pedig ilyesmiben sohasem tévedtek volna. Tehát az egész dolog elfogadhatónak nevezhető. (A fenti ábrák környezetében kifejtettek szerint mindez úgy pergett le, mint a gyorsított felvétel.) 

Az Alpokban pár évtizede találtak egy kivételesen közel 40 000 éves emberi leletet, melynek érdekessége, hogy egy teljesen civilizált öltözetű jégbe fagyott embert hozott a felszínre.

    A leletet Ötzi néven emlegetik. Aki a haja és a teste alapján erősen „egyiptomias külsejű”, bőrruhába és cipőbe öltözött volt. (Tehát Öltözni is tudott. Értsd: nem volt ruhátlan.) Fegyverek s különleges eszközök is voltak nála, többek között egy (kizárólag a magyar folklórral összefüggésbe hozható) fokos. (A fokos pedig a magyarok első időbeli kos nemzetségének fő kosát idézi.) Tehát lehetséges, hogy esetleg, mint felderítő északra igyekezett, amikor a magas hegység hidegében a bizonyára melegebb klímához szokott utazó megfagyott. Bár meg kell hagyni, hogy a Föld klímája, ilyen hosszú idő alatt, többször is rendkívüli változásokon mehetett keresztül. Az Alpok magasabb részei viszont állandóan jéggel borítottak voltak.

 

i.e. 45 000 év körül: A magyar Istállóskő-i barlang emberei az őskőkor kései szakaszából. (Tudományosan megint egy abszolút elfogadott tény.)

 

A nagyon régi, ősi múltról: Több, mint 70 000 éves a MU civilizáció, melynek alaposabb kutatásával, Csicsáky Jenőt kivéve, eddig sajnos senki se foglalkozott. MU megismerésében Csicsáky Jenőt, a Földet számtalanszor körbeutazó magyar tengerészkapitányt, az angol indiai hadsereg hadnagyának, James Churchwardnak különleges beszámolói és adatai segítették. India hét szent városában, eltérő helyeken, a Naacalok által őrzött régi faragott táblák szólnak MU-ról, az emberiség szülőföldjéről. Mely 70 000 évvel ezelőtt körülbelül a mai Polinézia helyén volt. Meg kell említeni, hogy ennek a civilizációnak erőteljes magyar vonásai vannak.

 

1		2

 

Szintén asztrológiai ismeret (1-es ábra), hogy a személyi horoszkóp-képleteknek ez az oldala, vagyis a bal oldal, az emberek Énjét, egóját mutatja. Mely nyilvánvalóan megfelel a világ „istentelenségének” s egoizmusának. Nevezzük bárminek, ezt az áldatlan állapotot az eltelt világkorszakokban a zsidók gerjesztették és realizálták. Amikor pedig az Én kiválása a Te-ből lezajlott, valószínűleg pillanatok alatt évmilliók peregtek le, percek alatt százezer évek, órák alatt, évezredek, napok alatt évszázadok, míg be nem állt (talán egyetlen hét alatt) a mai értelemben vett idő. Az a sok idő és korszak, amit most visszafelé mi még mérni tudunk, valószínűleg mind itt, a Mérleg 0°-a körüli rövid időintervallumban pereghetett le. 

 

Ezzel szemben áll a Te oldal (2-es ábra), mely egyértelműen a másik ellentétpárja. S amelyet az előző, még csak meg se érinthet. Amely számunkra most még csak homályosan ismert, Istennel és Istenben való egység jelképe és lehetősége. Az Én-rész, ebből a jobbik oldalból vált ki, az idők hajnalán (alul). Amikor pedig most (fölül) majd visszaolvad, az idő is fokozatosan megszűnik. És beáll a metafizikus tér- és idő felettiség. (A kegyelmi idő lejárta után.)

 

„Mi pedig valamennyien az Ő teljességéből kaptunk mindent.” Jn 1,16.

„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, hogy mi is Istenné legyünk.” Gal 4,4.

 

i.e. 89 000 év: Dendera ősi templomának körülbelüli építési kora, Mazzar Földön (magyar földön, Egyiptom, Kenet körzetében). Denderát a tudományos kormeghatározás óta már hagyományosan csak úgy emlegetik, hogy a 100 000 éves templom. (A világ legősibb ismert épületegyüttese.) Már ekkor ismerték a Tarot-kártya Nagy Arkánum  szimbólumait, hiszen a templom megmaradt falain, kőbe vésve, a legelső ilyen ábrák felismerhetőek.

A közel-keleti, ma Libanonban (Izrael közvetlen szomszédságában) található baalbeck-i (Bál-Bak) magyar romok, gigantikus kőoszlopai is ehhez kapcsolódó korúak lehetnek. (Ezek a világ legnagyobb építőkövei!) Bál-bak kapcsán nézzünk a Balatonra, melynek neve ugyanebből a rituáléból ered: Bál a tón. Valamint a pilisi ősromokra, melyek szintén óriási méretűek, és ránézésre is lehet, hogy a bál-bakiakhoz hasonló korúak.

 

A 250 000 éves emberi leletek, melyeket az emberiség bölcsőjének tartott Ázsiától és Afrikától távol, Amerikában találtak. Jean Steen-Mackintyre régész közép-amerikai ásatásai néhány évtizeddel ezelőtt (az 1960-as években) óriási botrányt okoztak; mert a hivatalos tudomány nem akarta elfogadni, hogy ilyen régi emberi nyomok az amerikai kontinensen létezhetnének. Az indíték az volt, hogy addig a világ más részein, csak ennél jóval fiatalabb leleteket találtak, s ebből következőleg képtelenség, hogy Amerikában ősibb emberi maradványok legyenek. Tudniillik, honnan és hogyan került oda az ember, ha egyszer a feltételezések szerint a bölcsője nem ott volt?!

A tudóst meghurcolták, és munkáit betiltották. Az ügy csak sok-sok év múlva oldódott meg, amikor (az 1980-as években) az Ázsiai földrészen, több mint 300 000 éves emberi maradványokra bukkantak.

 

Ezek zavarba ejtő számok, de ezek még mindig csak kiragadott részletek. Ennél jóval több bizonyíték is van arra, hogy a történelmünk előtti időkben is történtek dolgok.

 

A Kárpát-medencében kerültek elő a messze legrégebbi ember ásatagok. A paleolit, kőkori emberleleteket, így a Neandervölgyi embert is csupán 100 000 éveseknek tartják. Ellenben a Vértesszőlősi ősember, mely nem is egyetlen darab lelet, hanem egy egész ősemberi telep a felszínre került, az emberi faj legkorábbi emlékei közé számít. Kora 500 000 éves. A Borsod megyei rudabányai őslelet, a Rudapithecus Hungaricus viszont több mint 10 000 000 éves!

Emlékeztetőül felidézem, hogy a magyarok azon egyedei, akik e tárgyban kellő tudással rendelkeztek, például a táltosok és a pásztor doktorok is, időről-időre azt mondták, hogy ők, mármint a magyarok, visszamenőlegesen mindig a Kárpát-medencében éltek. (Az ezzel foglalkozó és ugyanezt állító kutatók kimagasló képviselője Magyar Adorján volt.)

 

 

●

 

 

Figyelemmel arra, hogy ezzel kapcsolatban mekkora a tájékozatlanság, és hogy maguk a tudósok is képesek vitatkozni olyasmin, hogy ha van egy háromszázezer éves lelet, akkor az lehetséges-e, beleillik-e a koncepcióba, amikor pedig világszerte köz-tudott, hogy ötszázezer, sőt egymillió éves, az ember múltjához tartozó leletek is vannak!

Olvasómnak szükséges lehet, hogy ennél a pontnál átlássa a hivatalosan rögzített tények csoportját (melyekkel én, egyetérteni persze egyáltalában nem tudok, de ismerem őket), melyek arra jók, hogy megtudjuk, hogy Magyarország területén ezek között is az egyik legjelentősebb (ha nem a legrégebbi) található.

Tehát íme az áttekintő lista, a Föld fontosabb archeológiai ember-ásatagairól:

A dolog ott kezdődik, hogy a tudósok álláspontja szerint a majmok (esetleges emberek) vagy inkább az emberszabásúak, legfeljebb 50 000 000 évvel ezelőtt tűntek fel.

Körülbelül 20 és 40 000 000 évvel ezelőtt az ember még csak az előemberinek nevezett stádiumban volt. (Azaz ember volt, csak a mai értelemben véve még nem volt „teljes értékűnek” tekinthető.)

Továbbá azt mondják, hogy 5 vagy 8 000 000 éve vált el élesen az ember a főemlősök és az emberszabásúak többi rendjétől. (Ez közismerten azt akarja kifejezni, hogy az ember ebben a szakaszban jött le a fáról!) — Ez persze nem száz százalékig biztos.

A Homo erectus 2 500 000 évvel ezelőtt jelent meg, és csak 500 000 éve terjedt el. (Ez alatt pedig azt értik, hogy ekkor vált az ember két lábon járó, felegyenesedett lénnyé.) — Véleményünk szerint ez már a közismert szakkifejezéseket leszólva „Homo sapiens sapiens hungaricus”-nak, a legősibb és legvédettebb törzsnek nevezhető.

A legrégibb Homo sapiens leletek 50 000 évesek. (Vagyis a mai értelemben vett „teljes értékű” emberek maradványai ennyi idősek.)

A további leletek már egészen konkrétak, híresek és tekintélyesek; íme egy rövid kis lista abból, amit erről tudnunk kell:

 

 

                NEVE                                   (LELŐHELYE)                           ÉLETKORA

 

          Ramapithecus                      (Indiában)  emberős                     10 vagy 15 000 000 éves

          Rudapithecus                      (Magyarországon)  emberős                      12 000 000 éves

          Australopithecus                  (Afrikában)  emberős                    5  vagy  8 000 000 éves

          Góbi sivatagi                       (Mongóliában)  ősember                500 vagy  800 000 éves

          Jávai ember                         (Indonéziában)  ősember               450 vagy  500 000 éves

          Vértesszőlősi ember            (Magyarországon)  ősember          400 vagy  500 000 éves

          Pekingi ember                     (Kínában)  ősember                       350 vagy  400 000 éves

          Neandervölgyi ember          (Németországban)  ősember            50 vagy  150 000 éves

          Istállóskői barlang embere    (Magyarországon)  ember                               45 000 éves

          Cro-magnoni ember            (Franciaországban)  ember                               35 000 éves

 

 

     Nem lehetetlen, hogy Magyarország területén élt legelőször ember. Persze az emberősöket, a Rudapithecust, a Ramapithecust és a többieket azért nem tekintik embernek, mert a legrégebbi leleteket a Kárpát-medencében találták. Holott, ha az ősemberektől és emberősöktől eltekintünk, az első emberi lelet valóban a Kárpát-medencében van: aki az Istállóskői ember volt.

    A Vértesszőlősi ember vonatkozásában pedig Európában több százezer évvel ebben a tekintetben is mi vezetünk.

    Ez nem az összes lelet (a fenti táblázatban), de az nem is kellett, hogy a célom legyen, hogy mindegyiket felsoroljam. A szakirodalomban találhatóak közül a legjelentősebbeket mindenesetre megemlítettem, és itt láthatjuk.

     A lényeg csak annyi, hogy lássuk, hogy Magyarország vidéke ősidők óta, kezdettől fogva lakott, s az emberiség történetének minden fontosabb egymást követő szakaszából vannak itt található leletek.

     Ezekben a számadatokban és az ezekhez tartozó kérdésekben maguk a szaktudósok se tudnak egyet érteni. Az ember múltjával kapcsolatban csak mindenféle elágazódásokról, és egyéb bonyodalmakról tudnak beszélni. Nem nagy ügy, mi is tudnánk, ha akarnánk. De bennünket ez nem befolyásolhat és nem is lelkesíthet. Ne dőljünk be; egymás megállapításait sokszor maguk a szakkönyvek is kétségbe vonják. Legyünk óvatosak, mert a tudósok ezeket a leleteket szeretik saját kényüknek megfelelően értelmezni, aminek lényege az, hogy ezek a leletek azon kívül, hogy vannak, igazából semmit se bizonyítsanak. Súlyos. De így van. Ha szóba kerülne, vagy felbukkanna egy „bizonyos fajta” tudományos hang, mely egyszerre jóakaratú, kritikus és felsőbbrendű (tévedhetetlen) is szokott lenni — nos erről biztosan meg lehet ismerni — amikor valaki az evolúció dicsőségén kívül semmi egyéb következtetést levonni nem hajlandó, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a nevezett problémával állunk szemben. Ami valójában így szól: a tények, azon kívül, hogy vannak, igazából semmit se jelentenek. Viszont sokáig el lehet velük bíbelődni és szórakozni, úgy, hogy közben semmi fontos ne történhessék, vagy semmi lényeges ki ne derüljön. Az emberek meg csak várnak és várnak, hogy talán majd jövőre, vagy azután, még kikerekedhet valami ebből az egészből. Nem értik, és nem tudják, hogy semmi nem derülhet ki. Ez a jelenség korunk legnagyobb humbugja! A materialista evolucionalizmus diadala az emberi értelem felett. És ez a métely az összes tudományt megfogta, megmérgezte. Különösen az ősiségkutatás, a tradíció és a hagyomány az, amit vele közömbösítenek. Az evolúcióról beszélek. — Ha mi valóban meggyőződtünk a magunk igazáról, akkor elmondhatjuk nekik, a tudósoknak (az evolúció híveinek), hogy szerintünk sajnos nem látnak tisztán, beoltották őket az intaktság ellen, és tudjuk, hogy úgyis azt szeretnék, hogy övéké legyen az utolsó szó (persze kizárólag a tudomány okán), s velük vitatkozni nem érdemes. Aztán zárjuk le a témát.

    Figyeljük meg, hogy a tudományos elméletek éppen arról szólnak, hogy „még semmi se biztos, még nem tudunk eleget, még tovább folytatjuk a vizsgálódást, még ezt vagy azt nem értjük” stb.

    Nem érdemes velük hajba kapni.

 

 

●

 

 

Mehetünk-e még ennél is tovább? Lehet-e a magyarság a középkor honfoglaló és államalapító európai magyar nemzeténél ősibb? Igaz-e a magyarság finnugor eredete? A magyar tényleg csak az Urál-szibériai ismeretlenségből lépett a történelem színpadára? Az ókorban létezhetett-e egy jelentősebb magyar világ? Ott volt-e a magyar a korai civilizációk bölcsőjénél? Uralhatta-e valaha a magyar az emberiség első és fő csapásirányait? Létezhet-e, hogy a magyar nyelv lényege a formai és alaki változásaitól függetlenül, öröktől fogva való? És hogy ezt a nyelvet kezdettől fogva mindig is írták és beszélték, akik használták, tehát a magyarok és elődeik. Létezhet-e? Lehetett-e köze a magyarnak az istenekhez, vagy valamilyen értelemben egyenesen az Istenhez? A rendkívüli fejlettségről árulkodó, felfoghatatlanul ősi, valaha létezett, de rejtélyes módon eltűnt civilizációk fiai lehettek-e a magyarok? A Föld nevű bolygón sok-sok korszakot és millió éveket számláló élethez lehet-e lényegi köze, s ugyanígy most, van-e köze a magyarnak? A naprendszerek és a világ kialakulásához az emberek közül kinek van köze? — Nagyon nagy kérdések ezek (de direkt azok). Egyáltalán mondható-e ezekre valami?

Igen. Először is az, hogy ezekre a kérdésekre a választ már tudjuk. Másodszor pedig az, hogy több a bizonyítékunk, mint amennyire ezzel kapcsolatban bárkinek szüksége lehetne. Olyan sok a bizonyíték, hogy mindet felsorolni, egy helyen, aligha volna mód. Aki pedig megszeretné cáfolni őket, annak az élete is kevés volna hozzá. Tehát így állunk. Nem lehet véletlen, hogy a távoli Szíriusz-csillagot (Syrius) a szent misztériumok kiemelten kezelik. A Szíriusz egyebek közt Ízisznek, Ozirisz hitvesének a jelképe. És az a csillagvilág, amit mi a Földről nézve Szíriuszként látunk, Ízisz és Ozirisz otthona, azaz birodalma. Ezt az ősi mítoszok már több tízezer évvel ezelőtt is tudták. Tudományos megfigyelések és bizonyítékok vetettek fel egy olyan elméletet, miszerint a Föld naprendszere a Szíriuszból származhatott. A Nagy Bummot követő folyamatok és rendeződések során a mi térségünk, onnan, abból a nagyobb galaktikus egységből keletkezhetett, ahol az égen most a Szíriusz látható.

Talán éppen erről szól egy olyan magyar örökség és tudásismeret is, mely olyan horderejű dolgot tartalmaz, ami egész tudatunkat megváltoztathatja. (Érthetőleg mindez a hihetőség határán egyensúlyoz.) Van néhány különleges lelet, néhány ősi kő, ősi ábrákkal és magyar feliratokkal, melyeket egy titokzatos erő a feledés mélytengeréből vetett a felszínre. A kövek üzenetének tartalma az a kozmikus utazás, melynek során a Földdel együtt oda kerültünk, ahol most is vagyunk. A valóban réges-régi rovott szavak és ábrák a modernkor előtt eddig ismeretlennek és érthetetlennek gondolt kifejezéseket tartalmaznak, csakúgy, mint ahogy itt-ott az egyiptomi hieroglifák is (piramis-szövegek). A köveken található szavak és témák közül talán a legfontosabbak: a fúzió, a maghasadás, az atomfizika, a Szíriusz (Syrius), a kozmikus utazás, a Nap, a bolygók, és a lakhatás. Ezeket a nevezett szövegeket, az ábráikkal együtt, magyar-szkíta írásoknak tartják, és többek szerint a magyarság rendkívüli eredetéről szólnak. A magyarság ilyen minőségű, isteni, földöntúli eredetét, s ráadásul éppen ezt, a Szíriusszal összefüggésben álló származását, az Arvisura hun-árja eredetű szövegei szintúgy tartalmazzák. Nem más ez, mint az egyiptomi Ozirisz-misztérium és a Nagy Piramis által kódolt ismeret, egy szóval a beavatás.

Mostani aktuális szavaink bizonyára mégis a jól ismert hitetlenkedés, félelem, fenntartás és előítélet lesznek. A tudomány feltétlen és ésszerűséget diktáló akaratának engedelmeskedve. (Sinkovics Ferenc: A Csepregiek öröksége. Titkos magyar máguskövek. 2000.)

 

 

●

 

 

A magyar múltnak tehát sokkal több bizonyítéka van, mint azt egyébként gondolnánk.

— És most jön a lényeg:

Ahhoz, hogy ezt a vonalat, ezt a tekintélyes ismeretegyüttest végig tudjuk vinni, diadalra tudjuk juttatni, más népekre, s az ő tudósaikra nem számíthatunk. Ahhoz, hogy a világgal megismertethessük a magyarság egyedülálló múltját, csak magunkra számíthatunk. Mert akiknek esélyük sincs ezen az úton, azok el se akarnak indulni. Nekik a jelenlegi állapot tökéletesen megfelel.

A magyar már végig ment ezen a hosszú úton. A legtöbb, sőt mondhatjuk az összes mai nép, és maga az ember is, még a világon se volt, amikor a magyar már messze járt, illetve ezen a nevezett úton már sokat előrehaladt. A világ útját tulajdonképpen a magyarok taposták ki. Olyan módon, mint ahogy a Nazca-fennsík gigantikus vonalait láthatjuk.

Az utat nagyjából ismerjük. De ehhez még rengeteg munkálatra van szükség, hogy teljesen korrekt adatokat kapjunk. Mint mondom, még nagyon sok kutatás és vizsgálat szükségeltetik. (Úgy, ahogy egyébként azt a tudósok hangoztatni szeretik. Tehát jó volna, ha végre már ezzel is foglalkoznának, hiszen a feladat rájuk vár és nekik való.) Ráadásul bármikor elkezdhető és folytatható. Akár azonnal is.

Ha a magyar tisztázásával mi legalább elkészültünk, ösztönözhetjük a többieket, hogy azokat is próbáljuk végig vinni az eredetig, ezen az úton. A világ egyetlen igazi és valamirevaló útján. Főleg azért, hogy a magyar helyzetét végső próba alá vethessük. Önmagunk megnyugtatása végett is. Csak akkor lehetünk biztosak abban, amire most mindannyian gondolunk, ha ez a próba sikerül.

Ha ezt az összetett és komplex próbát, mond-hatni sok próbát, ami a magyar útjának állomásait, és az eredet teljes rekonstrukcióját jelenti, a világ bármely másik nyelve és népe a magyarhoz hasonlóan kiállja, akkor az, igazi testvérünk nékünk.

(Ilyen például az egyiptomi és egyéb ősi neveknek és kifejezéseknek az adott nyelven történő, a magyaréhoz hasonló százalékarányt megközelítő, világos, tag- és hang-megfeleléses, teljes értelmezhetősége; az idő előtti évezredekből származó írásos emlékei; valamint mindezeknek a kezdetektől, mind a mai napig történően kimutatható folyamatossága; az adott nyelv tiszta mitológiai és mondai gazdagsága, öröksége és jelenléte; és így tovább, és így tovább. Ezek a stációk persze még részletesebb kidolgozásra várnak. Ha például az adott nyelvet azon az úton végig lehet vinni, amin én a magyar nyelvet ebben a könyvecskében végig vittem, az már egy megfelelőnek tartható mérce!)

 

Vagy ha bebizonyosodik, hogy más nyelv is létezik, mely a magyarhoz hasonlóan a próbát kiállja, és biztosra vehetően nem is rokonunk nékünk, akkor talán bebizonyosodik, hogy ismét rossz úton jártunk. De addig nem. S akkor egyszerűen azoknak a nyelveknek (vagy annak a nyelvnek) a kiválóságáról lesz szó. Természetesen a magyar mellett. Ha pedig valamelyik inkább különbnek bizonyulna, úgy az a nyelv, rangban, a magyar elé kerülhet!

Ellenben ha felmerülne, hogy ebben az összehasonlításban a magyarnak nincs párja (amiben a magam részéről biztos vagyok), akkor a világ minden népének és nyelvének meg kell a magyar előtt hajolnia, mert ez azt jelentené, hogy a kezdet, az isteni nép, az ősi és elveszett civilizációk embere, nyelve, utódja és maradéka, bizony a magyar. És minden mai nagy népnek és nemzetnek a magyart úgy kell becsülnie, szeretnie és tisztelnie, mint a tulajdon Atyját és mesterét. A kicsiknek szintén.

Nevezhető ez a kutatás „a világős” kutatásának is. A világ csupa szerencsétlen árvagyerekből áll. Sok-sok árvából. Ezek a népek. S most kiderülhet, hogy ki az ő szülőjük; és esetleg meg lehetne mutatni, hogy hol van az az Isten, akitől ők származtak, és akit ismeretlenül imádtak, és jobb esetben még vártak is. És a nagy európai ateista népek, ezen nyilvánvalóság előtt, bűnbánatot tartva, végre megtudhatnák, hogy kit gyaláztak, és ki volt az, akiben nem hittek, s aki ellen vétkeztek. — Lesz nemulass!

 

 

●

 

 

Egyszer úgyis eljutunk odáig, hogy a magyar etimológiát meg kell korrigálni. Atyámfiai. És a meg-hamisított történelmet ki kell javítani. Felebarátaim. Ez tudom, elég elfogadhatatlan. És ez a Szófejtő Szótár szintén elfogadhatatlan. És kimondottan ezért és ettől elfogadhatatlan. Mert a magyar az, ami.

Olyan dolgok derültek ki, ami egyesek számára tűrhetetlen. Megint másokat pedig vérig sért. Némelyeket pedig tönkre is tesz.

Nem azért elfogadhatatlan, merthogy a hivatalos etimológia nem ez, és nem ezt állítja, és mert ez az igazság (hisz ez csak egy dolog); hanem azért, mert ez a szófejtés használ, a hivatalosan elfogadott viszont nem használ (és ez már több a soknál!). Na ez a baj. Csak ez a baj. És persze az, hogy a többiek dereka nem hajlik, kiváltképpen a magyar előtt nem! Persze azért meg kellene próbálni.

Abban az esetben, ha ez így van, persze az egész történelmet át kellene írni. Ez az etimológia attól használ, mert a mostani romlott világhoz semmi köze nincs. A hivatalos etimológia, ellenben a mai világ része, és hozzá tartozik. Tehát nem jó, hanem hamis.

Az ősiséget feltáró etimológia a mostani világot leleplezi, és a terhet mindenkiről leveszi. Mert ez a tét. — Kevesen fogják ezt vonzónak találni és akarni, hogy beteljesüljön. Mert nem akarják azt, ami végső soron mindenkinek a javára van. Ezzel azt mondom, hogy az emberek többsége, főleg a döntésképes, tudós emberek többsége, az embereknek rosszat akar. Ez abban az esetben van így, ha ezt megértve, úgy gondolja, hogy ez nem a helyes út, és nem támogatja. Ebben az esetben szavaz a világ romlott állapotának a fenntartására. Tehát az emberek egymásnak rosszat akarnak? — Igen, az emberek egymásnak rosszat akarnak, sőt, rosszat is tesznek. Mindenki, mindenhol, mindig. Pénz, piac, kereskedelem, gépjármű, kipufogógáz, mosdatlanság, tapintatlanság, rohanás, türelmetlenség, munka, televíziózás, behódolás, utálat, erőfitogtatás, vallási őrület, rendszerfüggőség, katonásdizás, hivatalnoki lelkület stb. Mi kell még? És ezektől jön a világkatasztrófa.

Aki nem filozófus vagy próféta, az az említett negatívumok ártó hatása alól nehezen mentesülhet. És igazán súlyos beteg lesz. Márpedig hány filozófus van a mai filozófusok között? — Kettő? Három? Inkább egy-kettő. A prófétákról nem is beszélve. Van egyáltalán próféta? — Nincs. És nem is volt, csak hamis próféta.

Akkor hány egészséges ember van? És hány tudós ember van? — Hű-ha. (Egy egészséges ember sincs, és nagyon sok tudós van! — Ez a válasz.)

És hány műveletlen, ostoba, számítógéppárti ember van? — Na elég!

Az előbb azt mondtam, hogy ezen változtatni lehet és kell. Nem többet, nem mást, csak ezt.

És ha átírjuk a történelmet, akkor megváltozunk? — Nem, attól még nem változunk meg. De ha a történelmet nem úgy éltük volna, ahogy a szemlélete és a megváltoztatott (meghamisított) mondanivalója miatt éltük, most bizony mások lehetnénk. Majd ha a jövőben úgy fogunk élni, ahogy igaz lényünk szerint kellene, akkor úgyis olyan lesz, mintha a történelmet átformáltuk volna. Pedig csak a helyreállításáról van szó. Az eredeti újra beiktatásáról.

Mindegy, hogy hol kezdjük, hogy a mai világ leleplezésénél, vagy a történelem átértékelésénél, vagy önmagunk visszásságainál. Végül egyiket se hagyhatjuk figyelmen kívül. Mindegyiknek sorra kell kerülnie, nincs kibúvó. — A cél a fontos. És az igazi válasz.

Már semmiféle tisztelet a kivételnek, az emberek azért írnak könyveket, hogy a lényeges kérdéseket és az azzal kapcsolatos véleményüket tisztázhassák. Akik nem ezért írnak, azok lényegtelen, hogy miért. Amikor még nem voltak könyvek, az emberek tökéletesen megértették egymást. Ez sokáig így lehetett. Aztán következett a romlás. Az emberek a romlás állapotában az egymás megértésétől fokról-fokra távolodtak. Amíg valamikor az 5 000 és 10 000 évvel ezelőtti világban nem volt szükség ezen dolgok bizonygatására, addig az utóbbi évezredekben a helyes ismeret megközelítése is óriási gondot okoz. Hát még az elérése.

Szinte hiába. Beleadhatunk szívet, lelket. Akkor is hiába. Persze önnön múltunkban még így is kizárólag szívből és jósággal szabad kutakodnunk.

A könyvek világa az emberiség életében a lényegvesztés korszakát, a Gutenberg-galaxist testesítette meg. Ezen a szócsövön keresztül, túl sokan, túlságosan is sokat kiáltoztak a vakvilágba. Anélkül, hogy azt bárki is megérthette volna. Viszont még úgy-ahogy szabadon, és az ostobaságokkal együtt is felnőtt módra. Ritmikus mozgásokkal, szépségekkel, egyenesen. — Ma aztán! A számítógépek mai, eljövendő (vagy már teljes mértékben eljött) világa pedig a ritmusvesztés, a serdületlenség, a monoton ütemezettség komolytalanságát valósítja meg. Az emberi lélegzet ritmusa eltűnőben van. A friss levegőbe már régóta nem haraphatunk bele. A szív ritmusának, az emberi lélek izgalmának itt már nincs jelentősége. Hiszen senkit nem érdekel. Az ütem, más mint a ritmus. Emberi szempontból nézve rosszabb. Olyan, mint a katonai masírozás. Olyan, mint az automatizmus. Minek a könyvekkel vitatkozni, próbálkozni, amikor az Gutenberg óta ki volt próbálva, és nem mentünk vele semmire. Van számítógép, az majd válaszol. Gombnyomásra. Csak be kell írni a kérdést. És várni. Előtte természetesen néhány tucat reklám. Közben meg lehet nyomni egy másik gombot, és fagylaltot is ad a kezünkbe. Addig azonban, hogy nehogy unatkozzunk, tengerparti üdülésre repít bennünket. Öt másodperc a napozóágyon, mosolygós turistákkal egy értelmetlen túra a közeli korszerű intimbetét gyárban, tíz másodperc. A szuvenír boltocskában eltölthető szabadidő három másodperc. Még csak az első kólát vettük, és még a fagylalt se fogyott el a másik kezünkben, amikor hátradőlhetünk otthoni székünkben, újra a számítógép előtt, mely ebben a pillanatban kidobja a keresett választ. A számítógép-robot mindig a legmegfelelőbb pillanatot ragadja meg, zseniális masina az biztos, büszkék lehetünk rá, a mi művünk! Az emberiség fantasztikus teremtménye! Az, hogy egy, a fejlődésben visszamaradt kamasz igényeihez igazítottuk, nem volt előre megfontolt. Véletlenül lett ilyen. Visszacsinálni, fejleszteni vagy átalakítani, az alaptulajdonságok még nagyobb degenerációja és sérülése nélkül, sajnos lehetetlen. A műtét tehát kizárt. Együtt fogunk élni vele, mint ahogyan az a szülő is teszi, akinek szerencsétlenségére és élete nagy-nagy szomorúságára béna gyereke született. A papírkosárba kell dobnunk a fagylaltot és konzervüdítőt, hogy kezünkbe foghassuk és megcsodálhassuk az eredményt.

A válasz persze nem az igazi. Jól leplezett, rövid, tömör, nehogy megerőltető legyen elolvasni. Itt-ott még elírás is van benne. De mindezt már észre se vesszük. Megvan a válasz! És csak ez számít. Örülhetünk, hiszen ezt akartuk. A számítógép saját maga készítette. De tudjuk, hogy balsorsú teremtményünk sohasem fogja átlépni egy ötéves gyerek szellemi színvonalát. Ezért is örvendünk minden kacatnak, amit ő fabrikál. Sajátos tünet-együttesének része, hogy azt hiszi magáról, hogy ő katona és a hadiiparban dolgozik. Nem baj! Ő már ilyen.

Az, hogy közben a józan eszünket elvesztettük, és ütemes, silány rángatózást kell hallgatnunk, mely egyfolytában és mindenütt zsong, már fel se tűnik. Fogyasztói társadalomban élünk. Jön a következő reklám. És öntudatlan agyunkra könyörtelenül lesújt. No persze az okos ember most azt is mondhatja, hogy a személyi számítógép sokat segít, kényelmesebben, gyorsabban, szebben és pontosabban dolgozhatunk, mint eddig. Ez igaz. Csakhogy az okos ember úgy látszik hülye is lehet. Hiszen nem tudja, hogy az élet terheinek megkönnyítése a lényeges problémák közül nem old meg semmit. Az élet megkönnyítése semmire se jó. Mert például a több pihenőidővel, több munkát is fogunk vállalni és teljesíteni. A több munkával pedig több gondot fogunk produkálni a világban.

Számtalan olyan név és kifejezés van (mint például a Tót és a Mária stb.), melyekről a tudományos szakirodalom férfiasan bevallja, hogy eredetük világszerte ismeretlen. Mégis, az ezekben a szófejtésekben olvasható általam adott megfejtéseket soha nem fogják elfogadni. Pedig ezek a magyar szófejtések valóságos és épkézláb megfejtések, egy gyönyörű és védett nyelv megoldásai, és mégis. El fogják utasítani. Mert ha elfogadnák őket, akkor valóban az egész történelmet át lehetne írni. — Ezt pedig senki sem fogja vállalni. (Amikor éppen béna kölykünket kell pelenkázni! A számítógép ugyanis megint elromlott. — Hol vannak már a régi jó könyvek! – Vagy lehet, hogy azok mindig is csak az álmainkban éltek?)

A történelem jó úgy, ahogy van, a magyarságot meg felejtsük el; tudniillik keveredett itt már mindenki mindenkivel, nincs mit tenni. (Lásd ehhez a Vasváry könyv megadott részén lévő gondolatokat.) Az a probléma pedig, hogy a világ oda jutott, ahová jutott, nem a mi bajunk. Hogy a magyarsággal kapcsolatos megfejtés az emberiség szívtelen állapotának gyógyítására alkalmas lett volna, még nincs kipróbálva. És ne is erőltessük. A siker nincs és nem is lehet garantálva. Felejtsük el ezt az ügyet. Lépjünk tovább.

 

Még mielőtt az utolsó lépést megtesszük a biztos halál oktalanságába, én személy szerint tiltakozom!

Zuhanás előtt állunk. (Close To The Edge – ahogy az angol mondja.) A visszaszámlálás megkezdődött.

 

Ha Magyarországon elismertségre tenne szert egy, az enyémhez hasonló eredet-felfogás, a dolgok lényegén még mit se változtatna. Úgyhogy ebben ne reménykedjünk. Nem a magyar tudóskörök helyzetével, hanem a világ tudományos állapotával van gond. Magával a tudománnyal, mint olyannal. Az egyszerű kérdések globális és általános tisztázásával kellene foglalkozni. A végső kérdések csak ezután következhetnek. Bár az egyszerű kérdések már a nagy és végső kérdéseket is magukba foglalják.

Szörnyű belegondolni, hogy egy egyszerű regionális előrejutás és fejlemény, hát még egy, a globális tisztánlátásnak nevezett vízió homloktérbe kerülése is milyen mindenre elszánt hatalmi körök érdekeit sértené. Akiknek nem célja az, hogy az igazság kiderüljön.

Persze előre szaladtam, mert most még csak nem is erről van szó. A legelső, alapvető, megkerülhetetlen, s kimondandó problémák sora és szövevénye azzal kezdődik, hogy egy ilyen könyvet, mint ez is, csak kevesen olvasnak el. A legtöbben soha nem is fognak hallani róla, hogy egy ilyen könyv miről szól.

És azzal folytatódik, hogy akik elolvassák, azok közül a legtöbben pedig kételkedni fognak abban, amiről egy ilyen könyv szól.

Azok, akik kételkednek, azok között akadnak majd olyanok, akiket a folytatás – az ilyen könyvek tartalmának a próbája és ellenőrzése – majd mégis meggyőz. De a többséghez tartozók, már egyáltalán azok közül, akik kevesen, de legalább megismerkednek a problémával, eltökélten meggyőzhetetlenek maradnak. Na ezek a kezdeti gondok. Az, hogy az emberek mindenekelőtt műveletlenek, és a gondolkozásra alkalmatlanok, még ki se lett mondva.

Mégis folytatom. Akik meggyőzhetetlenek, azok szeretném, ha tudnák, hogy azért meggyőzhetetlenek, mert szerintük, őket csak olyasmi győzi meg, amit már mindenki elismert. Tudat alatt ezt gondolják. Ez a paradoxon. Az agyuk úgy jár, hogy „majd ha mindenki elfogadja azt, amit egy ilyen könyv képvisel, akkor az engem, a kételkedőt is meg fog győzni”.

De ez nem a helyes gondolkozás. Nem volna helyes, ha a kétkedők azt hinnék, hogy az, amit eddig látszólag mindenki elfogadott, az az igazság. Ez mindig és mindennel kapcsolatban így volt. Először is: amit a többség elfogadott, azt valójában nem fogadta el. Csak egyesek azt állították vagy azt terjesztették, hogy ezt vagy azt, a többség már régen elismerte és elfogadta.

Hogy példával is érzékeltessem: csak azért, mert a mostanáig hivatalos finnugor elméletet elfogadottnak mondták, még nem jelenti azt, hogy a többség valóban elfogadta volna azt. — Tehát amikor a finnugor elmélet kialakult, ugyanazon a folyamaton kellett keresztül mennie, mint bármely más gondolati rendszernek illetve felismerésnek. Éppen azokon a nehézségeken, amiket ezzel a könyvvel kapcsolatban az imént leírtam. Egyszóval, annak idején a finnugor elméletet bemutató könyveket is csak kevesen olvasták el. A legtöbben nem is hallottak arról, hogy ez a tan miről szól. Így természetes.

És azzal folytatódott, hogy akik valójában vették a fáradtságot és megismerkedtek a finnugor elmélettel, nos azok, ahogy az már lenni szokott, kételkedtek is abban, amiről a példában szereplő finnugor elmélet szól.

Ennek ellenére a finnugor elméletet totális sikernek kiáltották ki, és azonnal kötelezővé nyilvánították. Ennek mintegy százötven–kétszáz éve már, pedig a finnugor elmélet tartalmának próbája és ellenőrzése még be se fejeződött. Persze csak azért, mert nem is akarták, hogy arra sor kerüljön.

Így működnek a dolgok. A problémák karöltve járnak. Mire a finnugor elmélet az általános és mindenszintű iskolai oktatás része lett, a finnugor elmélet nemhogy a többség által elismert lett volna, hanem éppen ellenkezőleg. Igazából bizony senkit se érdekelt az egész. (Ezért se jöttek rá, hogy a dolog nem egészen stimmel.) És ez mindennel kapcsolatban pontosan így van.

Azt gondolni tehát, hogy ha valamit már „mindenki elfogad” vagy elismer: akkor az korrekt és létező dolog, sőt a helyes út, vagyis onnantól kezdve nem érdemes benne kételkedni ― súlyos ostobaság. Ezt azoknak címzem, akik azt fogják gondolni, hogy majd akkor bíznak az ebben a könyvben található magyar szófejtések tisztaságában, ha már majd elegen elismerik azt.

Sokkal helyesebb és célravezetőbb gondolkozás, ha a kételkedés nyomán az ember a megállapítások próbájával és ellenőrzésével törődik, és a meggyőződését azok szerint alakítja vagy változtatja igenné vagy nemmé. Magyarul, ha lehetséges, tényleg a dolgok végére jár, s legalább megpróbálja. Sőt a tudós társadalomtól és az illetékes intézményektől is csak ezt várja; mi több megköveteli, hogy mindent alaposan vizsgáljanak át, és utána és közben is, az eredményről részletesen és érthetően számoljanak be. Hogy mi lehetséges, és miért, illetve mi nem lehetséges, és miért. Annak tudatában, hogy csodálatos magyar nyelvünk és szellemi örökségünk és eredetünk felelős kérdéséről van szó. Nem belterjes szakmai fórumokra, egy-két szűk körű szakfolyóiratban publikált értekezésre, hanem a nagy nyilvánosságra van szükség. Mert a válasz akár az egész emberiségre is vonatkozhat.

Amíg idáig nem jutottunk el, addig semmi se lesz rendben. De kétséges, hogy idáig eljuthatunk-e. Szinte lehetetlennek látszik. Ennyi műveletlen, fásult tuskó között. ― Ez nem az iskolai végzettségen múlik. Mert a tudás és a műveltség az iskoláktól független. Az iskolai végzettség csak papír, mely esetleges lehetőségeket és összeköttetéseket és állásokat adhat. De a valódi tudás ettől nagyon távol van. A bizonyítványnak rendszerint megvan az a tulajdonsága, hogy az embert romlottá teszi. Mert ha már annyi éven át gürizett azért a papírért, akkor már nem fog őrültséget csinálni; következésképpen a hazugságot, mint elfogadható dolgot kezeli. A bizonyítvány nélküli ember tisztább, és még műveltté ő is válhat, csak éppen nincsenek lehetőségei. A romlottság már mindenre kiterjedt és mindenkit egyaránt súlyt. A kapuk bezárultak, a kör is bezárult. „Az ember semmire se megy.”– mondja Hamvas Béla. És ennek ez az oka. Mert „Azok tanítanak igazán, akik minden dolognak az okát megmondják.” – mondja Arisztotelész.

Az alapvető problémák itt felvázolt szövevénye addig fog követni minket, az egész emberiséget, amíg a lényeges kérdéseket, az ősiség és az őshagyomány eredeti állapotát, egyen-egyenként meg nem ismerjük, meg nem vizsgáljuk, és meg nem győződünk arról, hogy mi az igazság.

Ha ezt nem érjük el, akkor mindvégig sok ember marad közöttünk beteg, erőszakos, indulatos, ostoba és tapintatlan. Ez az élet. Így működik. És ennek vége pedig a biztos, visszafordíthatatlan és gyötrelmes halál.

Szép lenne, ha ez nem így lenne. Pedig csak azt az ősi létállapotot kellene helyreállítani, elsősorban a lelkünkben, amit a magyar, ha mélyen rejtve is, de magában hordoz. Esélyünk azonban úgy látszik nincs. Ez igaz. Erre ellenben egy valamire való ember (aki Ember! és nem pondró), azt mondja, hogy azért is megmutatom, hogy nem így lesz. Én szívem szerint ezt várnám el a gyerekemtől, hogy ilyen ember legyen, és ezt várja el tőlünk a mi Atyánk is! És nem mást. Ez érthető. Mindent el kell követni azért, hogy az alapállást, az ember eredeti állapotát helyre tudjuk állítani. Értelmes, mai embernek ez lehet az egyedüli életcélja. Nem más. Azért, mert amióta idő, világtörténelem és egyebek vannak, más elfogadható cél a mindenségben sosem volt. És nem is lehet.

És ahogy az idő múlik, az egész egyre inkább sürgetőbbé válik.

Aki ezt nem érti, gondolja végig, és ellenőrizze!

Mindannyian részeseivé kell, hogy váljunk, hisz ennek a problémának mindannyian a részei vagyunk.

Vagy istenek vagyunk, vagy pedig oktalan állatok. Az ember jelenleg nem létezik. Tegyünk róla, és támasszuk fel magunkban az Embert. (Hogy végre megistenüljünk, és a helyünkre kerüljünk.)

 

Tudom, hogy az általam közölteket többféleképpen is meg lehetett volna fogalmazni, finomabban vagy másképpen is (de azt kérdezem: minek?). Attól még a mondanivaló és a lényeg ugyanaz maradt volna, mint így; és arra kell figyelni, nem pedig másra!

 

Igazából nem foglalkozok a különféle emberek véleményével. Ezen a ponton nem szabad törődnünk túlzottan az emberek ellentétes véleményeivel. Mert ezeket a könyvbe szerkesztett szavakat és mondatokat úgy írtam le, mintha őket az Isten írta volna le.

 

 

●

 

 

„A hiteles nyelv az igazság.

A szofisztika pedig az érdekesség jegyében áll.

A zsurnalizmus jegye a szenzáció.

A szentkönyvek nyelve a hiteles nyelv.

Az irodalom nyelve szofizmus.

A szofisztika alsó határa a zsurnalizmus.

Az irodalom felső határa a tudomány művészi színvonala.

Ilyen is van, meg olyan is van.

De az enyém sem ez, sem az.

Mert az én nyelvem az igazság.”

                                   

                                             (Hamvas Béla: Patmosz III. Az életmű, 1992.)