Értsünk szót!

A különféle mozgalmak mindig éltek az ékesszólás, a retorika eszközeivel. Az egyén és a társadalom mozgósításának egyik leghatásosabb eszköze a metafora, legjellemzőbb műfaja pedig a nyelvtanilag szállóigének, szemiotikailag inkább jelszónak nevezhető tömör, idézetszerű szöveg, többnyire mondatszöveg. A kettő közötti kapcsolat az, hogy metaforák gyakran bukkannak föl jelszó gyanánt. Könyvcímek is sokszor tartalmaznak metaforát, s válnak jelszóvá (pl. egy mozgalom jelszavává: Beszélni nehéz!), jelképpé. Mivel a nyelv ügyéhez sokszor kapcsolódik valamilyen társadalmi megmozdulás, a nyelvművelő jelszavak különféle törekvéseket, valamint a nyelvhez fűződő viszonyt, érzelmeket mutatják. A metaforizálás (jelentésátvitel, képszerűsítés) a nyelv egyik legalapvetőbb, ha nem a legalapvetőbb tulajdonsága. Már ebben is, megragadható a hagyománymozzanat: egy megszokott jelentés helyébe másik állítása – s ekkor gyakran a másik, átvitt jelentés önálló életre kel; önálló jelentéskört, sőt kognitív sémát alkot. Ilyen például az "út" metafora: a konkrét út mellett, amelyet taposunk, amelyen járunk, van az embernek, az életnek és pl. a nyelvnek az útja... A metaforizálás örök: a korábbi metaforák beépültek gondolkodásunkba, sőt akad olyan nyelvész (Szilágyi N. 1996.), aki úgy gondolja, hogy bizonyos kognitív sémákat öröklünk, tehát a nyelvelsajátítás szabályaival együtt hozzuk magunkkal erre a világra az alapvető gondolkodási sémákat is. A nyelvi hagyomány mozzanata ennél is világosabban ragadható meg a szállóige, jelszó esetében. Ezeket a szövegtípusokat a tanulás, az ismertség jellemzi és rendszerint a szövegköziség, az intertextualitás élteti. Jellemző metaforáink és jelszóink sokat elárulnak egy jelenséghez fűződő viszonyunkról. Tekintsük most át a nyelvhez fűződő viszonyt a metaforák, majd a jelszók tükrében. A sorrend azért fontos, mert a metafora antropológiailag "beépültebb", spontán módon is élő, azután természetesen társadalmitörténeti metaforává is válhat, míg a jelszó rendszerint tudatosan alkotott, sűrített közlemény. Természetesen a jelszó nem mindig metafora!

A nyelvről szólva, illetve nyelvművelésben sokszor megjelenik a lírai és az esszéisztikus hajlam. Ennek oka a nyelvkérdés érzelmi fontossága, részben politizáltsága. Az éles tollcsatákban a különféle felfogások szóképekben, különösen metaforákban bukkannak fel. George Thomas (1991. 19-23.) szerint a purista legfőbb metaforái: molnár, kertész, kohász, köszörűs (csiszoló), fizikus, genetikus, pap. Ezeknek a metaforáknak egy részét a magyar nyelvműveléssel kapcsolatban is fölfedezhetjük, de további metaforatípusokra is bukkanhatunk. A metaforák szövegekbe ágyazva, de jelszókba és könyvcímekbe sűrítve jelennek meg. Áttekintésem elkészítéséhez főleg két gyűjtemény nyújtott segítséget: Hernádi Sándor és Grétsy László válogatása, a Nyelvédesanyánk (1980.) című kötet, valamint Grétsy László monumentális gyűjteménye: csaknem 300 magyar költő és író majdnem ötszáz szövege a nyelvről (A mi nyelvünk, 2000.). A nyelvről, különösen a magyar nyelvről (anyanyelvről) szóló jellemző idézeteket, címeket a jelentések alapján a következő lehetséges szemiotikai rendszerben helyeztem el:

a) természeti
b) emberi (kulturális) értékek (nem természeti)
c) jövőkép (nem természeti és nem jelen)

                                        jövő
                        emberi
természeti
                        emberi
                                        jövő

A nagyobb kategóriákon belül kisebb tematikai egységek vannak.

a) természeti

természeti: "A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből. A nyelv azonban a tenger, a tenger" (Kosztolányi Dezső, Nyelvédesanyánk, 118.), madárlátta nyelv (Ratkó József, A mi nyelvünk, 383.), "A nyelv ősi fája nemzedékről nemzedékre új hajtásokat nevel. Gyökereit az ősi múlt mély termőföldjébe bocsájtja, de gazdag ékű koronája a tiszta magasságok felé növekedik" (Halász é. n. 5.), "A nyelv – szerintük – szűzi ősrengeteg. Érintetlenül nőtt, hatalmasodott és sűrűsödött. A hasonlat szép s még sem igaz. Bármilyen mélyre bocsátja is gyökereit a nyelv az évezredek talajába: az ember formálta, nevelte, nyesegette azzá, ami ma." (Halász é. n. 7.). Ez a hasonlat már átvezet bennünket a következő, az emberinek nevezett kategóriába.

biológiai: a nemzet érzékszerve: "Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere. Sokszor és sokan betegítik... Eltömik, megfertőzik... Ám a nyelvnek többezeréves immunitása van. Beoltódott az okoskodók ellen is." (Ratkó József, Nyelvédesanyánk, 234.) Az egyes érzékszervek ugyancsak alkalmasak a metaforizálásra. A hangzás közvetlenül, értelemszerűen kapcsolódik a nyelvhez: "Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük." (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 336.) A másik fontos érzékelés mód, a látás. Ezen belül különösen a színészlelés hozható rokonságba a nyelvvel, szinesztéziás hatást keltően: a nyelv színe. Az íráshoz kapcsolódik: gyöngybetűs írás (köznyelvi). A tapintás és a szaglás nyelvi érzékelésmódjáról nem történik említés, az ízről azonban igen: ide tartozik a nyelv íze. József Attila is szól a nyelv ízeiről, amelyek "gazdagon kiforrtak" (Nyelvédesanyánk, 338.).

Az édes anyanyelv (amennyiben az édes szót alapjelentésében értjük) ugyancsak ízérzékelésre utal, bár eredetét tekintve még sincs ezzel összefüggésben. Az édes anyanyelv igen régi metafora. A nyelvújítás korában már megvolt, pl. Jókai Mór Útleírások című munkájában említi: "És most – mindenhol és mindenha hallani: 'Margit királyleány ezüst harangjának szavát: az édes anyanyelvet'". Az édes anyanyelv szószerkezetet Halász Gyula (é. n.) emelte az 1940-es években rádióműsorának, később könyvének címéül, 1952-től pedig Lőrincze Lajos rádióműsorai és könyvei nyomán lett általánosan ismertté. 1979-től létezik Édes Anyanyelvünk címmel folyóirat is. Még egy fontos "biológiai" jegy, az anyajegy: "Anyajegyem a nyelv" (Kovács József, A mi nyelvünk, 281.)

b) emberi kertészeti: nyelvünk virágai, elgazosodott nyelv, (nyelv)művelés, ápolás, gondozás (művel, ápol, gondoz), a vadhajtások nyesegetése, gyomlálás, gyomlálgatni kell a nyelvi hibákat; illetve létezik ennek ellenmetaforája is: virágozzék minden virág orvosi: anyanyelvi védőoltás (Sütő András, Nyelvédesanyánk, 208.), (negatív értelemben) mondatfertőtlenítés: "Elképzelhetetlen, hogy az író, mikor dolgozik, nyelvtanokkal, stilisztikákkal és nyelvhelyességi kézikönyvekkel rakja körül magát s minden mondatot fertőtlenítsen, mielőtt az agyából a papírra ereszti." (Móra Ferencet idézi Halász Gyula, é. n. 7.).édesanya: a mai édes anyanyelv korábban föltehetőleg: édesanyanyelv, illetve ennek játékos, metaforikus megfordítása: Nyelvédesanyám (Kiss Dénes versének címe, amelyet többes számba téve kötetcímként is felhasználtak: Nyelvédesanyánk, 325). Anyád nyelvét bízták rád a századok (Füst Milán: A magyarokhoz: Óh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened."

Anya és nyelv kapcsolatára régi nyelvtörténeti vonatkozások vannak. A magyar nyelvművelés leggyakoribb metaforája: édes anyanyelvünk, édesanyanyelvünk. P. Balázs János kutatásai szerint az anyanyelv először Apáczai Csere Jánosnál fordul elő (föltehetőleg a latin materna lingua) mintájára: "anyjok tejével szopott nyelv" (P. Balázs 1960., idézi: Lőrincze 1972. 14). Az anyanyelv kifejezés később teljesen általánossá, közismertté vált. Bessenyei György Holmi című röpiratában például: "azt tapasztollyuk, hogy tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett."

szülőföld, nemzet: pl. hazai nyelv. Ugyancsak P. Balázs János írja, hogy az anyanyelvet korábban honi nyelvnek, nemzeti nyelvnek, született nyelvnek, szülőnyelvnek, hazanyelvnek nevezték (P. Balázs 1960., idézi Lőrincze 1972. 13). A Nyelvében él a nemzet a magyar nyelvművelés talán leggyakrabban emlegetett szállóigéje, jelszava. Alig akad közéleti író, politikus, aki ne idézte volna. Több hasonló előzmény után első felbukkanását Arany János: Egressy Gábornak című költeményéből (1850) származtatták (vö. Békés 1977. 742.), de ottani formája nem a mai jelszótömörségű:

Félre, kishitűek, félre! nem veszett el –
Élni fog nyelvében, élni művészettel,
Még soká a nemzet!

Grétsy László korábbi, s már szállóige mivoltát is jobban mutató adatot talált rá: Kőváry László Erdélyországnak statistikája című munkájában: "Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet." (Előadás az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 2000. május 27.). A szállóigét nagyon sokféleképpen torzították, változtatták: Nyelvében él az író (Bertók László, A mi nyelvünk, 65.), Nyelvében is él a nemzet (Herman-Imre 1987. 194.),

Nyelvekben él a nemzet (Glatz Ferenc, 1997. szeptember 26. Duna Televízió). szakrális érték: "Minden szó ereklye... A szenvedés szentelte meg, s a szenvedély torzította el" (Kosztolányi, Nyelvédesanyánk, 64). Jelszók is utalnak a nyelv szakrális jellegére: Erős várunk a nyelv – Illyés Gyula adta Kosztolányi hátrahagyott műveinek első kötetcíméül, mint írja "jobb meggyőződésem ellenére" (Békési 1977. 684.). A lutheri Erős vár a mi Istenünk zsoltárkezdet mintájára alkotott, igen hatásos szállóige. Változata: Erős várunk az anyanyelvünk (pl. A mi nyelvünk, 85, 351.). építészeti: pallérozni kell a nyelvet, "Szavak pillérein ível át a gondolat a mélységek fölött" (Halász é. n. 8.).

tisztasági: nyelvtisztaság, tisztítani kell a nyelvet, nyelvi szemét, mosdatlan (mocskos) beszéd; ép, tiszta nyelv, "Ha valamely állam a jövőjét meg akarja erősíteni, szilárdítani s a népét homogénná tenni, akkor gondolnia kell arra, hogy a nyelv ép, egészséges és tiszta legyen" (Móricz Zsigmond, Nyelvédesanyánk, 221). gondozó-nevelő: őriz, véd, félt, csiszolni kell a nyelvet. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a másik leggyakoribb metaforát: Romlik a (magyar) nyelv. Korábban már leírtam (Balázs 1998. 153.) hogy alapja az ún. antropológiai életérzés, félelem, a fiatalság, a múlt értékeinek elveszítése (vö. Balázs 1998.) A görög aranykor óta igen kedvelt metafora, pl. Romlásnak indult hajdan erős magyar... (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz). Ide sorolhatjuk az egyik tévéműsor címét is: Nyelvőrző (Duna Televízió).

tanulás: Ebben a csoportba kevésbé metaforák, mint inkább jelszószerű imperatívuszok tartoznak: Beszélni nehéz! (Péchy Blanka, Beszélni nehéz! Magvető, Budapest, 1980. Harmadik, bővített kiadás. "Persze az út hosszú lesz, mert beszélni nehéz! A magam bőrén tanultam meg, milyen irgalmatlanul nehéz..." i. m. 10.), A magyart is tanulni kell (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 189.), Tanulnunk kell magyarul a sírig (Nagy László, A mi nyelvünk, 338.), Anyanyelv a bölcsőtől a koporsóig (Dupka György, szóbeli közlés), Gyakorlat teszi a nyelvet (Kántor Lajos, A mi nyelvünk, 237.), Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól (Panek Zoltán, szóbeli közlés). Műsoroknak, rovatoknak ugyancsak szívesen adnak e csoportba sorolható címeket: Ki ne mondja!, Magyarán szólva. katonai-militáris: Ha valami romlásnak indult, akkor védeni kell, ez pedig a nyelvvédelem. Korai formája: A védelmeztetett magyar nyelv (Báróczi Sándor, 1790. Új kiadás: 1984.). Ugyancsak nagyhatású kifejezés a nyelvőr. 1872-től folyóirat is viseli nevét: Magyar Nyelvőr. Illetve Lőrincze Lajos könyve: Nyelvőrségen (Akadémiai, Budapest, 1986. "Aki ma nyelvőrségen áll, nem öldöklő szerszámokkal fegyverkezik fel. Nem fegyveres őr, inkább talán olyan toronyőr, aki helyzeténél fogva messzebb lát, s a magaslatról beszámol tapasztalatairól azoknak, akiknek a szemhatára szűkebb." Lőrincze Lajos ezután kibontja a metaforát: (a nyelvőr) "Elmondja, mit lát a tájban, merre vannak szépen rendben tartott gazdaságok vagy vadvirágos, esetleg gazos földek. Térképezi a tájat: merre vezetnek a jó utak, hol téved az utazó nehezen járható helyre, veszedelmes szakadékba. Beszámol a táj életéről, változásairól. De nem kerüli el figyelmét a bomladozó épület s a viruló vetéseket fenyegető kártevő sem... Talán nem is kellene kibontanom a hasonlatot, magyaráznom, hogy a 'táj': a magyar nyelv, a 'gazos földek': a gondatlan, hanyag beszédírás, a 'táj élete': a nyelv élete, változásai stb." i. m. 6-7.). A nyelvőr szó azért is különleges, mert első előfordulása a nyelvújítás erőszakoltságaival szembenálló 1872-es folyóirat címében található. Talán Szarvas Gábor szóalkotása (Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. 1902. 240). Már az első számban támadták németessége miatt, Szarvas Gábor védelmezte, de nem tudta a régi nyelvből vett analóg példákkal támogatni. További hasonló jellegű cím: Védekező anyanyelv (Beke György, Nyelv és lélek könyvek, Anyanyelvi konferencia, Budapest, 1997., Anyanyelvi őrjárat (Grétsy László, Szabad Föld Kiskönyvtár, 16. Budapest, 1999).

bűnügyi: Tetten ért szavak (Pléh Csaba fordításában Austinnak, a beszédaktusokról szóló könyve, s ennek nyomán Balázs Géza rádiós nyelvi műsorának is a címe 1992-től) illemtani (pl. öltözködési): a nyelvet fel kell öltöztetni, a nyelv ünnepi ruha, pongyola/választékos beszéd (stílus), a nyelvművelők mindig szmokingot kínálnak környezetvédelmi: elposványosodás, nyelvi környezetszennyezés, a nyelv tenger, rovarirtóval a szavak erdejében (Nádasdy Ádám, A mi nyelvünk, 33). piedesztál: fentebb nem/stíl, emelkedett nyelvhasználat kincs: kincs, pl. már legelső nyelvészünknél, Sylvester Jánosnál: "A mi kincsünk – hazai nyelvünk – mind a mai napig véka alá volt rejtve, most azonban, mihelyt rátaláltunk, felfedeztük és a napvilág fényességére hoztuk..." (Nyelvédesanyánk, 275.), illetve Kazinczynál: "A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője." (Nyelvédesanyánk, 278).

Előmintája az édes anyanyelv, de jelentése folytán a "kincsszerűségét" mutatja Kiss Dénes következő jelzős metaforája: "Ékes anyanyelv" (A mi nyelvünk, 264). Egy tévéműsor címében így jelent meg: Gyöngyök. Elrejtett kincsekre utal: Rejtelmes anyanyelvünk (Benkóczy György, Miskolc, 1996.) kötetcíme. a megértés nehézségeire utaló: "Értsd is a szót" (É. Kiss Sándor: "Értsd is a szót...!" Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. – Sebestyén Árpád bevezetőjében írja, hogy É. Kiss Sándor legkedvesebb költőjét, nyelvművelő példaképét, Arany Jánost idézi: "Oh értsd is a szót és könynyelmű szájon Merő szokássá szent imád ne váljon". Valamint ezt teszi hozzá: "Egyszerre utalnak ezek a szavak Arany és Vörösmarty – meg a többi klasszikus nagy írónk, költőnk – rendületlen hazaszeretetére, példájuk követésére, illetőleg arra, hogy a nyelv szeretete a haza szeretetétől eltéphetetlen érzés.

Vagy... arra, hogy anyanyelvünk élő és múltbeli sajátságainak, szavainak, kifejezéseinek pontos ismerete nélkül sem az írásos nyelvben évszázadok során felhalmozódott gondolati értékek nem válhatnak örökségünkké, sem a mindennapos nyelvi gondolatcsere során nem számíthatunk teljes és kölcsönös megértésre." i. m. 18.). További, ide sorolható címek: Értsünk szót! (Sebestyén Árpád, KLTE, Debrecen, 1994., 1999-től rádióműsor címében is), Értsünk szót egymással! (Jakab István, Kalligram, Pozsony, 1995). Az egyik legnagyobb hatású, legnépszerűbb televíziós műsor címe is ide tartozik: Álljunk meg egy szóra! (könyvalakban is: Grétsy László-Vágó István, Ikva, Budapest, 1991). hagyomány: Minden szó egy regény (Németh László nyomán mint előszóíró, Balázs Géza adta ezt a címet Holczer József és Kozma László kötetéhez (Minden szó egy regény, Korda, Kecskemét, 2000.). A hagyomány sok eleme szimbólummá növekszik. Ide sorolhatjuk a tulajdonnevekhez kapcsolódó idézeteket, felszólításokat, pl. Széphalom kötelez (Szakonyi Károly, A mi nyelvünk, 414).

c) jövő a megmaradás záloga:

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek.

És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. (Reményik Sándor: Az ige – minden sora szállóigévé vált. Az idézet többszörös metaforája révén több csoportba is besorolható lenne: tanítás, kincs, érték, hagyomány stb.)
ökológiai: fenntartható nyelv, nyelvi diverzitás (kulturális diverzitás – a kulturális környezet védelme).

A magyar nyelvre vonatkozó metaforák és jelszók szemiotikai rendszere:

természeti                             emberi                                      jövő

természeti                              kertészeti                                  a megmaradás záloga
biológiai                                orvosi                                       ökológiai
                                               édesanya
                                               szülőföld
                                               szakrális                                      építészet
                                               tisztaság
                                               gondozás, nevelés
                                               katonai
                                               bűnügyi
                                               illemtani
                                               környezetvédelmi
                                               piedesztál
                                               KINCS
                                               megértés
                                               hagyomány

Jellemző grammatikai forma a kollokviális megfogalmazásmód. Ez különösen jelzi a jelenség érzelmi árnyaltságát: Édes anyanyelvünk, A mi nyelvünk (Kazinczy, Nyelvédesanyánk, 331.), Nyelvünk és múltunk (Krúdy Gyula, Nyelvédesanyánk, 33.), maga ez: Nyelvédesanyánk (kötetcím), Nyelvünk és Kultúránk (folyóiratcím).

Amikor modern nyelvstratégiáról beszélünk, különösen fontos, hogy a nyelvi cselekvéssel kapcsolatos, tudományosan alátámasztott törekvéseinket tömör kulcsszavakban, kulcsmondatokban, jelszókban juttassuk el az emberekhez. Válogathatunk a rendelkezésünkre álló, már eddig is igen gazdag nyelvi, pontosabban nyelvvel kapcsolatos frazeológiából, s megfogalmazhatunk újakat is. Mint például ilyet: A magyar nyelv nem csak önmagától ilyen jó..., Ha a nyelv a kultúra legfontosabb jele, akkor az igényes nyelvhasználat az igényes kultúra jele (Balázs Géza).

Korántsem merítettem ki a magyar nyelvművelés, nyelvstratégia egyéb cím-, illetve jelszavait: pl. emberközpontú nyelvművelés, pozitív nyelvművelés (Lőrincze Lajos), nemzetközpontú nyelvművelés (Grétsy László). Ezek azonban inkább a tudományos életben és munkákban elterjedt kifejezések, amelyek ily módon némiképpen különböznek a lírai, esszéisztikus, mozgósító műfajoktól.

Irodalom

A mi nyelvünk. Íróink és költőink a magyar nyelvről, 2000. Vál. és szerk.: Grétsy László.

Tinta, Budapest
Balázs Géza 1998. Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. A-Z, Budapest
P. Balázs János 1960. Mióta beszél az ember anyanyelven? Magyar Nyelvőr, 467-471.

Békés István 1977. Napjaink szállóigéi. 1-2. 2. jav. bőv. kiadás. Gondolat, Budapest

Halász Gyula é. n. Édes anyanyelvünk. Második kiadás. Nyugat, Budapest
Lőrincze Lajos 1972. Édes anyanyelvünk. Akadémiai, Budapest
Nyelvédesanyánk, 1980. Vál. és szerk.: Hernádi Sándor és Grétsy László. Móra

Ferenc Könyvkiadó, Budapest Szilágyi N. Sándor 1996. Hogyan teremtsünk világot? Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár
Thomas, George 1991. Linguistic Purism. Longman, London & New York