Az amerikai külügyminisztérium külszolgálati intézete listát tett közzé a világ legnehezebb nyelveiről.

Ennek rangsora arra vonatkozik, hogy angol anyanyelvű személyek számára mennyire nehéz egy-egy nyelv elsajátítása, és arra építik, hogy átlagosan hány órát kell tanulnia valakinek az adott nyelvet, hogy egy bizonyos szintre eljusson.

A lista a következő:

1. kínai
2. arab
3. tujuka
4. magyar
5. japán
6. navahó
7. észt
8. baszk
9. lengyel
10. izlandi

A magyarról a cikk azt állítja, hogy 35 eset van benne – a valóságban egyetlen nyelvtan sem beszél 25 esetnél többről. Egyébként a cikk bevezetője szerint a finnben, az észtben és a magyarban „számtalan” eset van... (Az észtről azt is megtudhatjuk, hogy nagyon „merev” az esetrendszere – vajon ez mit jelenthet?)

Itt jegyezzük meg, hogy a nyelv nehézségét hangsúlyozandó sokszor hangzik el, hogy az adott nyelvben hány eset van. Valójában ez nem sokat mond a nyelv nehézségéről, hiszen egy toldalékot hozzátenni a szóhoz nem bonyolultabb, mint mondjuk egy adpozíciót (névutót vagy elöljárószót) helyezni mellé. Az igazi nehézséget az esetkategória kifejezése jelentheti, például az, hogy hány ragozási típus van, illetve egyáltalán mennyire foglalható szabályokba az adott eset kifejezése. Érthetetlen a lengyel kapcsán elhangzó megjegyzés, hogy a németben négy eset van, de az legalább mind logikus...

A magyarról megtudhatjuk, hogy „tele van kifejező idiomatikus szavakkal és toldalékokkal", a magánhangzók nagy száma és a hangok mélyen, a torokban való képzése különösen nehézzé teszi. Aligha hihető, hogy ezek az állítások olyanoktól származnak, akik valaha tanítottak, vagy akár tanultak magyart.

A cikk a baszk egyik nehézségeként azt jelöli meg, hogy nem indoeurópai – ez sehol máshol nem hangzik el, holott a listán csak a lengyel és az izlandi indoeurópai nyelv.

Baszk felirat (Forrás: Wikimedia commons)

Érdekes kijelentéseket olvashatunk a kiejtésről is, eszerint a lengyelben nincsenek nyelvjárások, ezért (!) csak akkor értik meg a külföldit, ha az egészen pontosan ejti a hangokat – az izlandit pedig csak úgy lehet megtanulni, ha anyanyelvi beszélőkkel készített hangfelvételeket hallgatunk.

Aligha hihető, hogy mindezek egy nyelvi képzéssel komolyan foglalkozó intézettől kerültek ki. Elképzelhető, hogy a lista valóban tőlük származik, és valóban a  tanulásra fordítandó időt tükrözi, de a magyarázatok hiteltelenek. Az ihletet talán egy, ma már csak archívumban fellelhető, de szakmailag korrekt írás adta.

A nehézségek típusai

Vannak az interneten teljesen korrekt cikkek, így például a usingenglish.com írása. Ez különösen azt a fontos tényt hangsúlyozza, hogy a tanulandó nyelv nehézsége elsősorban attól függ, milyen nyelveket ismerünk már. A magyarról azonban ennek is sikerül sommásan ítélkeznie.

Itt is előkerül az az állítás, hogy a magyarban 35 eset van. Viszont állítólag az angol anyanyelvűeknek nem okoz gondot a magyar írás elsajátítása, hiszen a magyarok „alfabetikusan” (betűkkel? latin betűkkel?) írnak.

Ez azonban így aligha állja meg a helyét: mivel a magyarban van jó pár hang, ami az angolban nincs meg (ü, ö, ny, ty stb.), továbbá jelölni kell a magánhangzók hosszúságát, továbbá a jól ismert hangokat is egy angol számára szokatlan módon jelöljük (sz, s, cs stb.), a magyar írás éppen elég nehézséget okozhat. Az írás szerint viszont gondot okozhat az angol anyanyelvűeknek a magyar nyelvtan bonyolultsága: ez igaz, de például a holland (vagy akár francia, olasz) nyelvtant nem azért fogják könnyebbnek találni, mert sokkal kevésbé bonyolult, hanem elsősorban azért, mert közelebb áll az angolhoz.

Hasonlóan korrekt szócikket közöl az angol Wikipedia: eszerint azonban a legnehezebb a szentineléz nyelv elsajátítása. A szentinelézt a Bengáli-öbölben, néhány kis szigeten beszélik, de a szigetekre tévedőket az őslakosok azonnal megölik, így nem sok lehetőség van a nyelvtanulásra. Kétségtelen, hogy az ilyen problémákat sem lehet kizárni a tanulási nehézségek köréből.

Nyelv és Tudomány