'Ment-e a könyvek által a világ elébb?' - kérdezte Gondolatok a könyvtárban című költeményében Vörösmarty Mihály 1844-ben.

Erre a kérdésre kívánt választ adni a válogatás, amely – megidézve az államalapítás évszázadát és Mátyás könyvárát is– a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyvgyűjteménye alapján a magyar könyves kultúra egy évezredének átfogó bemutatására vállalkozott. A kiállítás emblémájául választott könyvjegy, Bártfa város könyvtárának ex librise (ca 1596) kettős értékkel bír: régi magyarországi nyomtatvány és egyben a XVI. századi magyar könyvtárhasználat becses emléke.

Könyvek és királyok

A krónikák az 1095-1116 között uralkodott Kálmán királyt 'Könyves Kálmán'-ként említik, így írt róla Thuróczy is a Magyarok krónikájában: “mivelhogy voltak könyvei, amelyekből mint püspök a zsolozsmát olvasta.”

Mátyás király (1443-1490) pompás könyvtárat gyűjtött (a Bibliotheca Corviniana 2000-2500 kötetre volt tehető), humanista tudósokat, művészeket hívott meg udvarába. Az ő uralkodása alatt nyomtattak először könyvet Magyarországon (Chronica Hungarorum, Buda, 1473), korábban, mint Angliában vagy Spanyolországban.

Mátyás könyvtárának kötetei a legértékesebb ritkaságok közé tartoznak, a kiállításon csak reprodukciókkal szerepeltek, de a Mátyásnak ajánlott Thuróczy–krónika (1488) eredetiben, az uralkodó felkérésére, a magyarság történetéről írt Bonfini – mű pompás, 16. századi kiadásban volt látható.

Mátyás udvarához kötődött az európai színvonalú humanista irodalom képviselője, Janus Pannonius (1434-1472). Ő volt a hazai latin nyelvű humanista költészet megteremtője. Maga fogalmazta ezt meg büszke öntudattal a Laus Pannoniae (Pannónia dicsérete) című epigrammában:

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
(Berczeli Anzelm Károly fordítása)

Janus Pannonius költészete kéziratos másolatokban, majd nyomtatott válogatásokban élt tovább. A kiállításon összes műveinek az a kiadása szerepelt, amelyet gróf Teleki Sámuel, a marosvásárhelyi Teleki-téka megalapítója, gondozott és nyomatott ki két kötetben 1784-ben Utrechtben.

Janus Pannonius levelei között egy Galeotto Marziohoz írott, az 1465-1468-as évekből származó, különösen érdekes levél bepillantást enged az udvar könyvtári titkaiba, a levélben szenvedélyes hangon tiltakozik az ellen, hogy további könyveket kölcsönözzenek tőle az Mátyás udvara és Vitéz János számára.

„Végül azt tanácsolod, hogy küldjek könyveket. Vajon nem küldtem-e már eleget? Csak a görögök maradtak nálam, a latinokat már mind elvittétek. Hála Isten, hogy egyikőtök sem tud görögül! Ha pedig ezt megtanulnátok, akkor majd héberül tanulok és héber kódexekből állítok össze könyvtárat. … Ám kívánj csak könyveket, de ne raboljátok el a másokéit, különösen, akinek kevesebb van. Tele van az ilyesfélével Olaszország, könnyű hozatnotok, amennyit akartok; küldjetek pénzt Firenzébe, Vespasiano egymaga ellát benneteket. Miért veszitek el tőlem azokat, amik már kéznél vannak, - ingyen? Talán csak ti szerettek tanulni?...

Énnekem nem az a célom,hogy könyveim legyenek, hanem azokat használni akarom s a kezem ügyében levő idegen könyveket, melyek letétképpen vagy

átmenetileg vannak nálam, inkább a magaméinak érzem, mert ezeket használhatom, …” (Huszti József fordítása.)

A kor másik kiemelkedő irodalmi örökségét az akkoriban külföldön is nagyon népszerű és olvasott, pesti ferences szerzők: Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát jelentik. Latin nyelvű prédikációiknak gyűjteményes kötetei egykorú, németországi kiadásokban voltak láthatók a kiállításon.

A korai bibliafordítások már említésre kerültek. A könyvtár tulajdonában levő legrégebbi magyar nyelvű nyomtatvány Kulcsár György evangélikus lelkész postilláskötete (Alsólendva, 1574), amely mintát nyújtott az év minden vasárnapján és ünnepén mondandó prédikációkhoz, a bibliai igéket a templomi ékesszólás stílusában magyarázta. Kulcsár prédikációs könyve igen keresett volt, Bártfán 1579-ben és 1597-ben újra kiadták.

A kiállításon látható legkorábbi, magyar nyelven írott jelentős irodalmi mű gróf Zrínyi Miklós hőskölteménye, a Szigeti veszedelem (Bécs, 1651) volt.

Ezután önkényes és vázlatos válogatásban követték egymást a felvilágosodás költői Batsányi János és Szentjóbi Szabó László; az első magyar regény, az Etelka (1788) és szerzője: Dugonics András, a drámaíró Katona József; a nemzet nagy költői: Petőfi Sándor és Arany János. Vörösmarty Mihály (1800-1855), a magyar romantika legnagyobb költője szerepelt a legtöbb kötettel, hiszen az ő költeményében felvetett kérdés inspirálta a kiállítást. A reformkor nagy közéleti személyiségeinek művei között : Wesselényi Miklós Balitéletekről valamint Szózat a' magyar

és szláv nemzetiség' ügyében, ill. Széchenyi István Hitel, Világ, Stadium című kötetei is láthatók voltak. Kedves és tarka csokorral szerepelt a pedagógiai és az ifjúságnak szánt irodalom.
Ehhez a témakörhöz kapcsolódott a legelső irodalmi és egyéb folyóiratok bemutatása, köztük a Magyar Museum, az Uránia, az Orpheus, a Mindenes Gyűjtemény, a Tudományos Gyűjtemény, a Hadi és más nevezetes történetek, a Magyar Hirmondó, , ill. a Pesti Divatlap egy-egy szépen illusztrált kötetével.

A kiadványok szép és elegáns tipográfiája már maga is könyvművészet. Az iparművészetileg 'szép könyvet' mívesen aranyozott, XVIII. századi, nagyszombati bőrkötések és az első hazai többszínnyomású díszmű, az Erzsébet-album (1857) képviselték.

A nagyszombati egyetemi nyomda könyvkötő műhelyének mesterei európai színvonalú kötéskultúrát teremtettek. A kötéshez használt bőrt rendszerint vörösre pácolták, amelyen finoman mutatott a csipkeszerű aranyozás. A bélyegzők ügyes variálásával hihetetlenül sokféle, mégis stílusában egységesen jellegzetes díszítést hoztak létre. A jezsuita szokásoknak megfelelően gyakran ütöttek a középdíszbe Krisztus vagy Mária monogramot.

Vörösmarty idézett költeményében több, súlyos kérdésre is választ keres és ad is. Ezek egyike :

„Mi dolgunk a világon ? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.”

Vörösmarty gondolataival rokon Madách Imre Az ember tragédiája utolsó sorában megfogalmazott üzenete:

„Mondottam ember : küzdj’ és bízva bízzál.”

A Tragédia bizakodást sugalló mondatával zárult a magyar könyves kultúra olykor küzdelmes történetét bemutató kiállítás, annak reményében, hogy a felsorakoztatott szellemi értékek Vörösmarty kérdésére: ’Ment-e a könyvek által a világ elébb?’ meggyőzően ’igenlő’ választ adtak.