A szókészlet

A korai ómagyar korból fennmaradt írásos emlékek bizonyítják, hogy nyelvünk ebben az időszakban szókincsében gazdag és nyelvtani rendszerét tekintve fejlett volt. A kor szókészletében tovább élnek és továbbra is meghatározó szerepet játszanak az ősi (uráli, finnugor és ugor) eredetű és az ősi elemekből a magyar nyelv külön életében keletkezett szavak. Ezek részben testrésznevek, részint pedig a rokonságra, a természet tárgyaira és jelenségeire, az ember mindennapi életére vonatkoznak: él, lát, eszik, ül, vesz, kéz, mál 'mell', apa, anya, fiú, ház, vég, lélek, világ, virág, vén, nagy, édes, szép, fehér, három, öt, hat. Igen nagy a vándorlás korában és a honfoglalás idején átvett jövevényszavak száma is; pl.: szekér, tehén, vám, vásár, csákány, gyümölcs, homok, harang, szeplő.

A kereszténység felvétele és az államszervezés változásokat hozott a gazdasági, társadalmi és szellemi életben, s ezek a változások nyomot hagytak a nyelvben is. Már meglévő régi szavaink egy részének jelentése az új viszonyoknak megfelelően átalakult, új tartalmat nyert. Pl. az Isten, bűn, ördög, ige keresztény értelmezést kapott. Más szavak tágabb jelentést vettek fel; pl. világ 'világosság' és 'világmindenség'; fél 'valaminek a fele' és 'embertárs'; asszony 'királynő, úrnő' és 'férjezett nő'.

Sok a képzéssel és összetétellel alakult szó (bár ezeknek egy része már az ősmagyar korban is létrejöhetett): kegyelem, intet 'intés', áldomás; bírságnap, bútőr, egyház, húsvét. Megjelennek a belső szóteremtéssel (hangutánzással, hangfestéssel) létrejött szavak: dörög, cinege, cseng, zeng. A jövevényszavak köre is tovább bővül. A latinból főleg az egyházi élet szavai kerültek át: kar, templom, mise, apostol, prédikál.

A szlávból részint egyházi jellegű, részint az állami berendezkedésre, valamint a gazdasági életre vonatkozó szavakat vettünk át: kereszt, pap, malaszt, király, megye, ispán, ruha, zab, kádár. Olasz jövevényszavaink egy része is ebből az időből való; pl.: mázsa, szerecsen, fátyol. Német jövevényszavak többek között a sáf 'korsó', torony, herceg. A jövevényszavak egy része az európai nyelvek nagy részében elterjedt úgynevezett vándorszó; pl.: mécs, püspök, pünkösd. A szókincsben ugyanakkor visszaszorulóban van - és később el is avul - néhány, a kor elején még élő szó: isa 'bizony', heon 'csak', fész 'martalék, zsákmány', jonh 'szív, lélek', jorgat 'irgalmaz'.

A nyelvtani segédszók közül a névmásoknak korábban már kialakult rendszere csaknem hiánytalan. A határozott névelő ebben az időben keletkezik a főnévi mutató névmásból. A névutók köre - a korábban létrejött névutókon kívül - a koron, képpen alakokkal bővül.

A tulajdonnevek közül a személynevek ebben a korban többségükben még egyeleműek voltak. A nevek eleinte - a korai, primitív névadási szokásoknak megfelelően - közszói eredetűek. A jelölt személy testi vagy jellembeli tulajdonságára utalnak: Nyomorék, Hitvány, Munkás, Fekete; rokonságnevek: Apa, Unoka, Fiad; növény- és állatnevek: Bokor, Szamár, Medve; cselekvés- és foglalkozásnevek: Sipos, Lovas, Keverő. Később megjelennek a keresztségben kapott, latin eredetű nevek is: Pál, János, Benedek. Két elemből álló személynévvel csak elvétve találkozunk; az ilyen név egy elöl álló latin keresztnévből és egy mögötte álló magyar közszóból áll: Johannis girhes, Ladislaus sipos.

A földrajzi nevek egy része idegen eredetű, s még jóval a honfoglalás előtt keletkezett; pl. Duna, Körös, Szamos. Nagyobb része azonban magyar eredetű, s közszóból vált helynévvé. Nyelvemlékeink több ilyen helynévről tudósítanak: Füzegy, Agár, Újudvar, Vasvár, Köveskút. Sok a helynévképzővel ellátott közszó; az -é birtokjelnek -i változata a korai ómagyar korban ugyanis helynévképző szerepet kap; ilyen pl. Püspöki, Halászi, Olaszi. Ebben az időben honosodik meg a földrajzinév-adásnak az a módja is, hogy a helységeket a helység templomának védőszentjéről nevezik el: Szentgyörgy, Szentlászló, Szentlőrinc. Gyakori a helynévadásnak az a formája is, hogy egy (személynévből és köznévből álló) birtokos jelzős összetétel nevezi meg a helyet. Már a Tihanyi alapítólevélben is találkozunk ilyen nevekkel; pl. Bagát mezeje, Petre szénája.