Magyar nyelvtan és a magyar észjárás

A kultúra mindig a közösség terméke, sajátságait ennek figyelembe vételével egy-egy adott közösség életében kell konkrétan vizsgálni. Legjobban körülhatárolható, aprólékosan vizsgálható részterülete a nemzeti nyelv. Karácsony Sándor még 1918-ban kezdett dolgozni a magyar nyelv eszköztárának áttekintésén, abból a tényből kiindulva, hogy az emberek közötti érintkezés fő formája a beszéd. Idővel azt is meg kellett állapítania, hogy leíró magyar nyelvtan máig sem létezik, mert nyelvünk jelenségeit az indogermán nyelvek, elsősorban a latin rendszerének a skatulyáiba próbálják begyömöszölni, pedig ezek másféle rendszert alkotnak. (Meg kell itt jegyeznem: az indogermán helyett a II. világháború után a szabatosabb indoeurópai kifejezés vált általánossá a nyelvészetben, de ez a két háború között még nem szerepelt a magyar tudományban.)

A végül kiadásra érett munkához a kor legkiválóbb magyar nyelvésze, Gombocz Zoltán írt volna előszót. Az ő hirtelen halála után elakadt a kiadás ügye; az akkori magyar nyelvészeti köztudatnak túl modern volt a könyv felfogása. Végül Karácsony Sándor tanítványai, fiatal tanárok és hasonló egzisztenciák 1937-ben tőke nélkül saját kiadót alapítottak, elsősorban ennek a könyvnek és szerzője további műveinek a kiadására. Exodus lett a neve, mert bibliakörükben akkor épp Mózes II. könyvét olvasták, az Exodust, a választott nép Egyiptomból való kivonulását az ígéret földjére.

A Magyar nyelvtan megjelenése után természetesen adódott a következő feladat: a társaslelki kapcsolatok teljes rendszerének bemutatása a magyar életben. Szorongató társadalmi szükséglet is késztette rá a szerzőt. Trianon után a sértett nemzeti önérzet önmagunk túlbecsülésében meg bűnbakkeresésben keresett vigasztalást, ez Hitler hatalomra jutása után nálunk is megkönnyítette a német nemzetiszocialista mintájú fajelmélet terjedését. Konzervatív tudósok ezzel szemben a magyar kultúra tényleges sajátos értékeire igyekeztek irányítani a figyelmet, például ugyancsak 1939-ben a Mi a magyar című tanulmánykötettel. Karácsony Sándor azután Amagyar észjárásban kereken kimondta: a magyarság nem faj, hanem lélek dolga. Az a magyar, vérségétől függetlenül, aki történelmi múltunkat magáénak érzi, a jelenben magyar módra viszonyul másokhoz, a jövőre nézve pedig vállalja a sajátos magyar feladatokat. Aviszonyulás sokféle formájáról ejt szót, két dolgot kell külön kiemelnem.

Egyik az, hogy itt is saját szűkebb szakterületével, a nyelvvel foglalkozik legalaposabban. Bemutatja: a mi nyelvünket eleve megkülönbözteti az indogermán nyelvektől, hogy különös gondot fordít a hallgatóra, többek között azzal is megkönnyíti számára a megértést, hogy a mondanivaló minden új elemét külön viszonyítja az addigiakhoz, alárendelésben csak olyan összefüggésre utal, amit a másik már ismerhet. (Nem „magyartalanok" az alárendelt mellékmondatok, de az egész szöveg világosabb lesz, ha csak a maguk helyén, aránylag ritkábban szerepelnek.) És hasonló „mellérendelés" jellemzi társadalmi viszonyulásainkat is, aki nem egyenrangú velem, azt is egyenjogúnak tekintem, mindenkinek „megadom a magáét".

A másik érdekesség, amit nem hallgathatok el: az általa leírt jellegzetes magyar viszonyulási formák, a történelmünkből vett példáik esetében is, megfelelnek annak a bizonyos „szeresd a másik embert, mint magadat" elvnek. Nem csúsztatás ez, egyszerűen annak a regisztrálása, hogy a magyar élet akkor működött és ma is akkor működik eredményesen, ha így éltünk, így élünk. Amint azt is hangoztatja a magyar lélekről, hogy a kimért tér és idő meg az oki viszony helyett a végtelenség, örökkévalóság és csoda világában érzi jól magát; ezek a fogalmak már a Nyugati világnézetünkből ismerőseink.

Hogy pedig mindezt következetesen szembeállítja az indogermánnak nevezett viszonyulási formákkal, azt az adott helyzet indokolja. 1939-ben vagyunk, Hitler egy éve tavasszal nyelte le Ausztriát, ősszel szétverte Csehszlovákiát, és bár nekünk is juttatott koncot belőle, hatalmi törekvései fenyegetik egész Európát, különösen pedig magyar voltunkban bennünket, hiszen lelkileg már amúgy is agyongyarmatosítottak bennünket.

Valamire Karácsony Sándor még nem hivatkozhatott, amikor azt hangoztatta, hogy a magyarság nem vérség, hanem lélek dolga. Aviszonyulás magyar formáit főleg Arany, Ady és más klasszikusaink műveivel, meg a földesi gazdák, béresek megnyilatkozásaival illusztrálta. De az általa megfogalmazott jellegzetesen magyar nyelvi és tudományos magatartást például illusztrálni lehet - hadd mellőzöm a political correct kifejezésmódot, hadd mondjam magyarán - Nobel-díjas nagykörúti zsidógyerekekkel is. Velem egykorú tanítványa, Kontra György sokat emlegette természettudós és tudománynépszerűsítő kollegájának, a fizikus Marx Györgynek kitűnő könyvét a marslakókról. Az amerikai tudományos világban csúfolták így a 40-50-es években azt az egyébként nagyra becsült kis társaságot, amelyet ott Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede és még néhányan alkottak. Nemcsak azért, mert egymással mindig valami érthetetlen nyelven beszéltek, hanem angol nyelvű tudományos produkciójuknak is volt valami furcsa mellékíze: legelvontabb fejtegetéseiket is igyekeztek minél konkrétabban megfogalmazni, szemléletesen, képekkel. Ahogy Karácsony Sándor szerint a magyar észjárás kívánja.

Nem tudom, hogyan is értette azt Teller Ede, hogy ha ő nem Ady versein nevelkedik, akkor sose vihette volna ennyire az atomfizikában; de úgy látszik, van benne valami. - Azt részletesebben majd Amagyar világnézetben fejti ki Karácsony Sándor, hogy a magyar tudomány célja nem a titok megfejtése, hanem megfejthetetlen voltának bizonyítása a legmodernebb tudományos eredményekkel - erre pedig a marslakók után egy nemzedékkel, 1983-ban rímelt a Mathematical Intelligence című amerikai szaklap tanulmányának az a csodálkozó megállapítása, hogy „a magyarok szerint a tudományt nem helyes válaszok, hanem megválaszolhatatlan kérdések alkotják".

Már A magyar észjárás meghozza magának a társas-élektani rendszernek egy lényeges gyarapodását is. Záró fejezetének címe: Amagyar észjárás társaslogikája.Bemutatja, hogy a jellegzetes magyar társaspszichologikumokhoz magyar társaslogikumok is tartoznak. Pszichologikum, formai elem például az, hogy a jogi viszonyulás fő értéke mifelénk a függetlenség. Ennek viszont tartalmi oldala az, hogy magyar logika szerint a függetlenségemet nem a másik fél leigázásával, hanem csakis az ő függetlenségének biztosításával biztosíthatom. - Ezt a felismerését olyan lényegesnek érzi, hogy ezt a kötetét Aneveléstudomány társaslogikai alapjai sorozatcímmel teszi közzé. Atovábbi kötetekben visszatér az eredeti sorozatcímhez, de foglalkozik az ott tárgyalt társasviszonyulás logikumaival is.

A társaslogikumok egyébként szintén Amagyar világnézetben kerülnek igazán helyükre, a magyar pszichologikumok, logikumok és filozofikumok hármas egységében. Utóbbiak a magyar apriorik, a tér-idő-okság helyett a határtalanság, időtlenség és relációjuk, a megfoghatatlanság.

A magyar észjárás országosan ismertté tette szerzőjét, könyvei ezután nagyobb közönségre számíthattak. As orozat öt következő kötete ezért szerkezetileg elüt az első kettőtől. A könyv jellegét terjedelmes bevezető tanulmány adja meg, utána viszont a témára vonatkozó régi cikkeinek a javát közli Karácsony Sándor, hiszen azok többnyire szűk körnek szóló lapocskákban jelentek meg. Akönyvek lelke az irodalomra, művészetre, A magyar világnézet a közéletre, az Ocsúdó magyarság a pedagógiára, A magyarok Istene a vallásra, ezt kiegészítve A magyar ifjúság a vallásos ifjúsági mozgalmakra vonatkozó írásaiból válogat.

De hogyan illeszthette tudományos munkáiba tíz-húsz évvel azelőtti elmetermékeit, amelyek nem kimondottan tudományos érdeklődésű olvasóknak, hallgatóknak szóltak? Ő maga indokolta meg: hadd lássa az olvasó, milyen úton jutottam el jelenlegi felfogásomig. Elvégre ezt a „jelenlegi felfogását" sem tekinti soha a kérdés lezárásának. Kifejti: az igazi professzor nem megdönthetetlen tézisekkel gazdagítja tanítványai ismeretanyagát (hiszen megdönthetetlen tézisek nincsenek is), hanem az épp érvényes felfogás megkérdőjelezésére, továbbgondolására neveli őket, újabb problémák felvetésére.

Kollokviumain sem a leadott anyagot kérdezte ő vissza; arra volt kíváncsi, milyen gondolatokat ébresztett az illetőben az, amivel abban a szemeszterben foglalkoztak. Egy buzgó hallgatója egyszer igen folyékonyan, gyanúsan szabatos mondatokban válaszolgatott kérdéseire a kollok-viumon. Ő aggodalmasan közbekérdezett: ezt honnan veszi? Professzor úr könyvéből - nevezte meg öntudatosan az illető a sorozat tavalyi kötetét. - Hol vagyok én már attól! -hangzott a válasz.

A könyvek lelke; Amagyar világnézet; Ocsúdó magyarság

Amagyar észjárás kultúránk magyar sajátosságait az indogermán formákkal állította szembe. Akönyvek lelke bevezető tanulmánya, az Irodalmi nevelés a másik oldalról nyúl a témához: az irodalom egész formavilágának bemutatását francia vers adta élményével indítja a szerző. Aköltői szimbólum lényegére gimnazista korában, „külön franciaórán" érzett rá igazán, Alfred de Vigny Moise című hatalmas költeményéből; Mózes, élete végére érve, a kiválasztottsággal együtt járó teljes emberi magányosságát panaszolja benne Istennek.

Az óra után, Ady-rajongó barátjával kettesben, még jobban belehevülnek a szimbólumfejtésbe: órák hosszat boncolgatják, hogy pontosan ugyanezt a sorsot hogyan mutatja be Ady, egy másik ószövetségi hősre utalva, Az Illés szekerén képvilágában. Ezt az emlékét ráadásul, sok régi és mai olvasója bosszúságára, úgy idézi fel Karácsony Sándor, hogy a rengeteg francia idézetnek egyetlen szavát sem fordítja le (franciatanáruktól is azt tanulták, hogy verset „lefordítani" hiábavaló erőlködés), csak Ady megfelelő magyar képeivel érzékelteti -mit is? Például azt, hogy Ady értékét is akkor fogjuk fel igazán, ha látjuk a helyét az európai kultúrában.

A magyar világnézet is 1941-ben jelent meg. Ennek a kategóriának a tárgyalását a „világnézet" szó használatának akkori elfajulása tette időszerűvé. Kötelező és számonkérendő lett az úgynevezett keresztyén-nemzeti világnézet, amely akkor már egyszerűen azt jelentette, hogy feltétlenül támogatjuk a keresztyénséggel nyíltan szemben álló és világuralomra törekvő nácizmust. Karácsony Sándor, mint előbb a „magyarság" értelmezésében, itt is lakonikusan fogalmazott: a „magyar világnézet" azt jelenti, hogy a magyar nézi a világot - ezzel el is mondta a véleményét a külföldről való világnézet-kölcsönzésről. Nem szokott dicsekedni, származásával pláne nem, de ezúttal saját felmenőinek a nacionáléját is jellemzi egy bekezdés erejéig, levonva a tanulságot: ha én nézem a világot, akkor bizonyosan magyar ember nézi. (A „magyar fajiság" hirdetői között ugyanis köztudomásúan sok volt az idegen származású.)

Az Ocsúdó magyarságban régebbi pedagógiai írásai követik a bevezető tanulmányt. Besuszterolta viszont ide egy elég friss és nem is kimondottan pedagógiai tárgyú munkáját is, annak az előadás-sorozatának a szövegét, amelyet idegenforgalmi szakembereknek tartott a magyar vendéglátásról. Mert egyre időszerűbbé vált a mondanivalója.

Az előadás-sorozat elhangzása közben, 1941 májusában támadta meg Hitler Jugoszláviát; ehhez Magyarországon kellett átdübörögniük a német tankoszlopoknak, ahhoz viszont az akkor még semleges Magyarország hozzájárulása kellett. Ezt nem volt hajlandó aláírni Teleki miniszterelnök, inkább öngyilkos lett. Gyakorlatilag beléptünk a háborúba, és gyakorlatilag megkezdődött a német megszállás. Olyan útra léptünk, amelyen a nemzet megmaradása került veszélybe.

Mármost idegenforgalmi előadásaiban arra kereste Karácsony Sándor a választ, hogy mi, akik sem világraszóló műemlékekkel, sem természeti csodákkal nem dicsekedhetünk, mivel vonzhatjuk az idegent. És azt állapította meg, hogy vendéglátó magatartásunkkal. Nem leszállított árú szolgáltatásokkal, hanem egész magunkkal fogadjuk a vendéget, s cserébe tőle is hasonló respektust várunk. Márpedig Európa népei egymással sem férnek meg, pedig most épp azt követeli tőlük a történelem, hogy Ázsiával, Afrikával is tanuljanak meg társasviszonyban élni. Ma tehát már európai érték az a magatartás, amely nálunk található legtöményebb formában; Európának szüksége van a magyarságra, hiszen tanulnia kell tőle.

Így talál reményt, vigaszt nemzete számára a legkritikusabb időben - egyúttal pedig ismét az egyetemesség irányába fordítja a magyar lélekre vonatkozó gondolatainkat.

A magyarok Istene; A magyar ifjúság

Amagyarok Istene - provokatív cím, megbotránkoztak rajta sokan, mások viszont lelkesen félreértették. Szerzője mindenesetre már az Észjárásban megírta, hogy a „magyar" vallás nem Hadúr-, hanem Krisztus-hívő magyarok és Mózes-hitű zsidók vallásaként „magyar".

Már a háború vége előtt készen volt a vallásos ifjúsági mozgalmakkal foglalkozó kötet, Amagyar ifjúság is, de csak 1946-ban jelenhetett meg.

A két kötetnek közös terminológiai érdekessége van. Láttuk, hogy lényeges régebbi cikkeit akkor is fölvette könyveibe a szerző, ha tartalmuk már nem mindenben egyezett újabb felfogásával. Ezekben a kötetekben viszont következetesen igazított sok cikkén: nem a tartalmukon, hanem a frazeológiájukon. Annak idején főként egyházi vagy vallásos egyesületi lapokban jelentek meg, szerzőjük sok újszerű gondolatot fogalmazott meg bennük, de azzal a frazeológiával, amely abban a közegben szokásos volt. Most viszont ügyelt rá, hogy ne szerepeljen egy-egy írásában túl sokszor Isten vagy Krisztus neve, a vallás fogalmára olykor a transzcendencia vagy a társasviszonyulás áhítatos foka vagy más egyébkifejezéssel utalt - egyszóval: kissé „szekularizálta" terminológiáját.

Indokolhatta ezt önmagában az is, hogy most tudományos munkában publikálta ugyanazt a mondanivalóját. De egybeesik ez a változás azzal a stílusváltással is, amely az ő vallásos, missziói munkájában ment végbe. 1942-re szólóbibliaolvasó kalauzának előszavában fogalmazza meg pogánymissziónak nevezett elgondolását: azzal a biblikus terminológiával, amivel az egyház gondozza a maga híveit és vonzza magához a könnyebben megközelíthetőket, nem lehet közelíteni a közömbös vagy az egyház iránt kimondottan bizalmatlan emberekhez. Szükség van hát minél több olyan emberre, akik viselkedésükkel, mindennapi tevékenységükkel keltik föl mások érdeklődését szokatlan életformájuk iránt, s csak külön kérdésre, válaszképpen beszélnek arról, honnan kapják hozzá az erőt.

A mindennapi tevékenység persze tudományos munka is lehet. Karácsony Sándor egyetemi pedagógiaóráira teológusok is jártak, s egyikük idővel némileg csalódottan kérdezte meg tőle négyszemközt: mikor tetszik már bizonyságot tenni? (Így nevezték vallásos szlengben a nyilvános hitvallást.) Azt felelte rá: - Hát nem látja, hogy az első órától kezdve azt csinálom?

A magyarok kincse

A kötet tárgya a tudomány és a társadalom közötti „hibrid" társaslelki kategória, az érték. Bevezető tanulmánya Acinikus Mikszáth címet viseli. Különleges műfaji bravúr: egy klasszikus írónk életműve alapján mutatja be ezt a kategóriát. Megállapítja: Mikszáthot azért tartották, illetve tartják ma is tévesen cinikusnak, mert kíméletlen realista: szereti az embereket, meglátja az életben a pozitívumokat, de következetesen szembesíti a kellővel a valót, leleplezi, hogyan torzítja el az értékeket az emberi tökéletlenség.

Ebben a kötetben jelenik meg a társaslélektani rendszer részletes táblázat formájában: mind a 9 kategóriának (a hibrideket is beleértve) mind a 9 megjelenési formája, „foka", összesen 81 „kocka". - Ezen a táblázaton érdemben később sem változtatott Karácsony Sándor, de a kifejezéseihez nem ragaszkodott mereven.

Itt jegyzem meg: kidolgozta a „társas fejlődéslélektan" vázlatát is. Jellemezte a felnőtté fejlődés négy szakaszának (kisgyermek, növő gyerek, serdülő, adoleszcens) a viszonyulási formáit, jelezte a felnőtt szerepének változását is (legelőször szülőre, azután vezetőre, ideálra, végül partnerre van szüksége a leendő felnőttnek). Számos tanulmányában utal az egyes fejlődési szakaszok sajátságaira, de mindezt egyik kötetében sem rögzíti táblázatos formába.

Az újraközlésre szánt régi anyagot ekkorra már felhasználta, a bevezető tanulmányhoz most a könyv születése táján íródott, időszerűségüknél fogva rokon témájú írások csatlakoznak.

részlet a magyarszemle.hu anyagából