Az altáji nyelvcsaládot alkotó nyelveket és nyelvcsaládokat nem a szókincsbeli megfelelések kötik össze egymással. Ilyeneket csak kis számban lehet kimutatni, elsősorban a személyes névmások és személyragok mutatnak hasonlóságot valamennyi nyelvcsalád között.

A rokonítás alapja ehelyett inkább ezen nyelvek feltűnő nyelvszerkezeti hasonlósága. Az altáji nyelvcsaládba sorolt valamennyi nyelvre jellemzőek a következő vonások:

• Ragozó szerkezet (agglutináció)

• Magánhangzó-harmónia

• Mássalhangzó-torlódás kerülése

• Dinamikus hangsúlyozás hiánya

• Nyelvtani nemek hiánya

• Tulajdonragok használata

• Birtoklást kifejező ige hiánya

• Létige hiánya

• A főnév és melléknév, illetve számnév nyelvtani egyeztetésének hiánya

• Altaji nyelvcsalád:

• Török nyelvek

• Mongol nyelvek

• Mandzsu-tunguz nyelvek

Általában ide sorolják a japán nyelvet és a koreai nyelvet, a két nagy távol-keleti ragozó nyelvet is.

Kezdetben volt az Ige" - mondja Bibliánk. Vagyis kezdetben volt Isten teremtő akarata, mely évmilliók evolúciós folyamatában létrehozta az embert. Hol? A Biblia szerint Nyugat-Ázsiában. Ezt kétségbevonja egyik tudományos irányzat, mely rámutat az Afrikában tömegesen előkerült majomember-csontokra és Afrikában véli megtalálni az emberiség bölcsőjét. Az ismert adatok összevetése után a jelen sorok írója azokkal ért egyet, akik szerint a kivételesen tehetséges variácó, a Homo Sapiens őse Nyugat-Ázsiában keletkezett és onnan terjedt szét, rajokat küldve a négy égtáj felé, Afrikába is.

Az amerikai külügyminisztérium külszolgálati intézete listát tett közzé a világ legnehezebb nyelveiről.

Ennek rangsora arra vonatkozik, hogy angol anyanyelvű személyek számára mennyire nehéz egy-egy nyelv elsajátítása, és arra építik, hogy átlagosan hány órát kell tanulnia valakinek az adott nyelvet, hogy egy bizonyos szintre eljusson.

A lista a következő:

1. kínai
2. arab
3. tujuka
4. magyar
5. japán
6. navahó
7. észt
8. baszk
9. lengyel
10. izlandi

A magyarról a cikk azt állítja, hogy 35 eset van benne – a valóságban egyetlen nyelvtan sem beszél 25 esetnél többről.

Volt egyszer egy öreg király, s annak egy szép növendék fia. De nem sok öröme volt az öreg királynak egyetlen fiában. Mert a fiú mindig szomorú volt, mint a három napos esős idő, s hiába a sok vadászat, dáridó, hejehuja s mindenféle komédia: élő ember még nem látta nevetni a királyfit. Búsult az öreg király, hogyne búsult volna. Mi lesz az ő rengeteg nagy országából, ha erre az örökké szomorkodó fiára marad. Kérdezte, faggatta egyre:

– Mi bajod van, édes fiam?

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott a szegény, hogy mit csináljon ezzel a teméntelen sok gyermekkel. Annyian voltak, hogy nem is talált valamennyinek más-más mesterséget. A legidősebből mészáros lett, de ez elvette a többinek a kedvét a mesterségétől, s valamennyi úgy megszólta a maga mesterségét, hogy ahány, annyifélébe fogott. Azám, csakhogy a legkisebbnek semmiféle mesterség sem maradott!

A magyar népmese olyan kincs múltunk keresésében, amelyet a mai napig nem aknáztunk ki. Gazdagsága, sokfélesége a világon egyedülálló. Tulajdonsága, hogy teljes tisztaságában tükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét.

A nép sokkal igazabban tudta a magyar történelmet, mint a krónikaírók. Bebizonyosodott, hogy a "parasztok csalfa meséi" és a "hegedősök csacska énekei" nemegyszer hűségesebben őrizték múltunkat, mint a történetírók.

Beszélgetés Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel, kultúrtörténésszel.

- Megkülönböztetett figyelmet szenteltek román sajtótermékek az elmúlt időszakban a több mint harminc évvel ezelőtt készült Magyar népmesék sorozat néhány epizódjának. Akadtak olyan vélemények, miszerint néhány alkotás pornográf, mert a magyar királylány “árulja a testét”, perverz a lovak kínzása miatt, és nacionalista, mert a mesebeli kiskanász zsákján piros-fehér-zöld szalag virít.

A valódi nyelvi és kép-gyökök jelenleg nem játszanak szerepet a magyar önazonosságtudatban

Öko-kezdetű szavaink (ökológia, ökonómia, ökoszisztéma, ökumené stb.) gyökere: az oikosz. Az ógörög oikosz és a latin traditio, illetve annak alább taglalt egyik fenntartója, a mese, jelentésgazdag fogalmak a maguk nemében.

Találkoznak-e egymással, erősödnek-e egymás által, és ha igen, mely jelentésszinteken? Ennek felmérésére vállalkozom az alábbiakban.